Napok óta próbálok befejezni egy bejegyzést a melóról meg arról, hogy milyen remek hatszáz fokban grillezni, de elkezdeni is csak nyögvenyelősen sikerült, plusz a mai napom annál sokkal viccesebb, úgyhogy az általános meló-mese most elmarad, helyette következzék a mai munkanapom története - avagy a dicsekvés azzal, hogy engem bizony szeretnek a konyhán.
Nem túl lelkesen mentem be, mert kivételesen 8-kor kezdtem, és utálok korán kelni, meg mert a hidegkonyhára voltam beosztva, ami szerintem dögunalom a meleghez képest, meg még azért is, mert a délutános szakácsokkal jobban szeretek dolgozni. Rátett egy lapáttal a tény, hogy elszoktam már a reggelezéstől - úgy tűnik, beváltam délutános-melegkonyhásnak, Pavlos mindig úgy oszt be, ha épp nincs rám égető szükség valahol máshol. Nem is volt nagyon izgalmas a dolog, amíg a hidegkonyhán voltam, de sokat dobott a dolgon, hogy Valentina körbepuszilt a zöldséges hűtő előtt.
Reggeli után átküldtek Mariához a melegkonyhára, tőle is kaptam nagy cuppanós puszit. Ebédidőben ő leküldött mindannyiunk legrosszabb rémálmába, a pool barba, ól inklúzívék ott ebédelnek a medence mellett. Ott Pavlos, a séf, saját felséges séfkezeivel mutatta meg, hogyan is készül a gyrospita, a vendégek meg folyton mondogatták, hogy "very fine", meg hogy "lovely", úgyhogy rettentően elégedett voltam magammal, bár én csak belepakoltam a pitába a cuccot, aztán feltekertem ügyesen. Ja, mégsem, a zöldséget én daraboltam, de a (dobozos) tzatiki, a hús, és a (fagyasztott) pita már tényleg nem az én munkám gyümölcse volt...
Itt esett meg ismét, ami újabban egyre gyakran történik meg: görögnek néztek. A szállodában, a vendégektől még nem is olyan meglepő, mégiscsak Görögországban nyaralnak, de a múltkor a többieknek kijáró "hello" helyett nekem "ja szu"-val köszönt a boltos, az egyik felszolgáló meg messziről összetévesztett a szakács Evával.
A legviccesebb eset viszont csak az után következett, hogy bezártuk a poolt. Miközben épp a szennyes reszókat troliztam be a mosogatóba, Spiro utánam szólt, hogy ha végeztem, szóljak neki, majd mondja, mit csináljak. Mondtam neki, hogy ma hidegkonyhás vagyok, de csak annyit válaszolt, hogy az vagyok, amit ő mond. Már itt sejtettem, hogy ebből még balhé lesz, nemigen hittem, hogy a hidegkonyhás Merita örülni fog, ha faképnél hagyom. Nem is örült, rohanvást érkezett, amikor meglátta, hogy a krumplit szedem át lamarinból reszóba, ahelyett, hogy az ő keze alá dolgoznék. Ezt meghallotta Spiro, és ő is rohanvást érkezett, hogy megküzdjön Meritával. Jó darabig üvöltöttek egymással, miközben Merita próbált magával vonszolni, Pavlosra és a beosztásra hivatkozva, Spiro meg azzal próbálta meggyőzni, hogy ő mára csak egy gyakornokot kapott, ráadásul a hidegkonyhára jön délutánra Jani, mire Merita visszakiabált, hogy akkor hol van Jani, nincs is itt. (Igazából nem tudom, mindezt hogyan értettem meg, minthogy görögül veszekedtek, szinte ijesztő a dolog) Végül Spiro győzött, azt nem tudom, Pavlost kérdezték meg (úgy sejtem, erről is volt szó), vagy az döntötte el a kérdést, hogy megérkezett Jani. Végig küzdöttem, hogy ne nagyon vigyorogjak, de később kiakacghattam magam, Spiro is, Kostas is mókásnak találtam az ügyet, előbbi végül azt javasolta, az egyik kezemmel neki segítsek, a másikkal Meritának.
Hát így szeretnek engem a konyhán - vérre menő harcokat vívnak értem...
Nem túl lelkesen mentem be, mert kivételesen 8-kor kezdtem, és utálok korán kelni, meg mert a hidegkonyhára voltam beosztva, ami szerintem dögunalom a meleghez képest, meg még azért is, mert a délutános szakácsokkal jobban szeretek dolgozni. Rátett egy lapáttal a tény, hogy elszoktam már a reggelezéstől - úgy tűnik, beváltam délutános-melegkonyhásnak, Pavlos mindig úgy oszt be, ha épp nincs rám égető szükség valahol máshol. Nem is volt nagyon izgalmas a dolog, amíg a hidegkonyhán voltam, de sokat dobott a dolgon, hogy Valentina körbepuszilt a zöldséges hűtő előtt.
Reggeli után átküldtek Mariához a melegkonyhára, tőle is kaptam nagy cuppanós puszit. Ebédidőben ő leküldött mindannyiunk legrosszabb rémálmába, a pool barba, ól inklúzívék ott ebédelnek a medence mellett. Ott Pavlos, a séf, saját felséges séfkezeivel mutatta meg, hogyan is készül a gyrospita, a vendégek meg folyton mondogatták, hogy "very fine", meg hogy "lovely", úgyhogy rettentően elégedett voltam magammal, bár én csak belepakoltam a pitába a cuccot, aztán feltekertem ügyesen. Ja, mégsem, a zöldséget én daraboltam, de a (dobozos) tzatiki, a hús, és a (fagyasztott) pita már tényleg nem az én munkám gyümölcse volt...
Itt esett meg ismét, ami újabban egyre gyakran történik meg: görögnek néztek. A szállodában, a vendégektől még nem is olyan meglepő, mégiscsak Görögországban nyaralnak, de a múltkor a többieknek kijáró "hello" helyett nekem "ja szu"-val köszönt a boltos, az egyik felszolgáló meg messziről összetévesztett a szakács Evával.
A legviccesebb eset viszont csak az után következett, hogy bezártuk a poolt. Miközben épp a szennyes reszókat troliztam be a mosogatóba, Spiro utánam szólt, hogy ha végeztem, szóljak neki, majd mondja, mit csináljak. Mondtam neki, hogy ma hidegkonyhás vagyok, de csak annyit válaszolt, hogy az vagyok, amit ő mond. Már itt sejtettem, hogy ebből még balhé lesz, nemigen hittem, hogy a hidegkonyhás Merita örülni fog, ha faképnél hagyom. Nem is örült, rohanvást érkezett, amikor meglátta, hogy a krumplit szedem át lamarinból reszóba, ahelyett, hogy az ő keze alá dolgoznék. Ezt meghallotta Spiro, és ő is rohanvást érkezett, hogy megküzdjön Meritával. Jó darabig üvöltöttek egymással, miközben Merita próbált magával vonszolni, Pavlosra és a beosztásra hivatkozva, Spiro meg azzal próbálta meggyőzni, hogy ő mára csak egy gyakornokot kapott, ráadásul a hidegkonyhára jön délutánra Jani, mire Merita visszakiabált, hogy akkor hol van Jani, nincs is itt. (Igazából nem tudom, mindezt hogyan értettem meg, minthogy görögül veszekedtek, szinte ijesztő a dolog) Végül Spiro győzött, azt nem tudom, Pavlost kérdezték meg (úgy sejtem, erről is volt szó), vagy az döntötte el a kérdést, hogy megérkezett Jani. Végig küzdöttem, hogy ne nagyon vigyorogjak, de később kiakacghattam magam, Spiro is, Kostas is mókásnak találtam az ügyet, előbbi végül azt javasolta, az egyik kezemmel neki segítsek, a másikkal Meritának.
Hát így szeretnek engem a konyhán - vérre menő harcokat vívnak értem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése