Tavaszolás zsebibabák nélkül - tanulságos mese világutazóknak

Ma egy hete, hogy visszajöttem otthoni kiruccanásomról, de már hosszabbnak tűnik - nem azért, mert annyira nehéz hét volt, egyáltalán nem, csak furcsán működik az időérzékem, sebaj. A lényeg, hogy tavaszolásom története következik, na meg a visszatérésé. És a tanulságok, amiket levontam, mert épp úgy, mint (úristen, már) majdnem két éve Korfun, itt is folyamatosan rádöbbenek dolgokra magammal kapcsolatban.

A Tündérkeresztanya vitt ki az East Midlands reptérre, ami sajnos most sem azt jelentette, hogy onnan repültem, hanem hogy onnan indult a busz, ami elvitt Lutonig. 11:25-re kellett volna megérkeznünk, 36-kor mondta be a sofőr, hogy baleset volt, dugó van az autópályán, kerül egyet, de azt nem tudja megjósolni, mikor érünk oda. Ekkor pár percre felment az adrenalinszintem, de azért reménykedtem - rengeteg időm volt a busz és a repülő között, minden hercehurcával együtt is. Egész élvezetes utazás következett mellékutakon, bájos angol házak között. Alig múlt el dél, amikor a sofőr diadalmas kacajjal közölte, hogy vele ugyan nem szúr ki holmi dugó, 5 perc múlva megérkezünk, készülődjünk, további jó utat. Állítása szerint legalább 20 perccel többet késtünk volna, ha ott ragadunk az autópályán.

Még a buszút elején jött az első ráébredés, ami megvilágosodásnak azért nem nevezhető, mert már régen ott derengett az agyamban. Kicsit izgulva indultam neki ennek az útnak, elvégre azelőtt soha nem repültem egyedül, mégis, amikor felszálltam a buszra, lepakoltam, elhelyezkedtem (örömködtem, hogy nem ül mellettem senki), elővettem a könyvemet, bedugtam a fülhallgatómat, olvasgattam, nézelődtem, élveztem az utazást... vagyis semmivel sem idegeskedtem jobban, mintha ezredszer vonatoztam volna Szolnokra. Olyan nomád vagyok, hogy holmi egész napos utazgatással már nem lehet különösebben megviselni az idegeimet.

Lutonban ettem valamit, ittam egy kávét, és beszéltem pár szót egy magyar lánnyal, aki a kokárda helyett/gyanánt viselt csipkevirágomat és a magyar nyelvű Kundera-könyvet látva igen ügyesen kikövetkeztette, hogy atyafi vagyok. Ez az a virág egyébként, megmutatom, mert miért ne:

(a színei ennél azért sokkal szebbek)

A repülőből most még láttam is valamit, bár főleg Angliát, mert a kontinens fölött megint felhős volt az ég... ami végül is nem csúnya, ha felülről nézi az ember.

Ferihegyen már várt Lujó, a nyakába is ugrottam bőröndöstől. Mentünk a Kökire, ahol jól pofánvágott a konstans vizeletszag (jaj, de szépen mondom), valamit az, hogy se a kéregetők, se a BKV-ellenőrök, se a gyrososok nem ismerik a "kérem" és a "köszönöm" szavakat. Mindettől alaposan elszoktam az Ashbyben töltött 5 hónap alatt - itt a boltosok akkor is egy thank you-val búcsúznak, ha nem vettél semmit, csak épp körülnéztél kicsit.

Fél 12 volt, mire Orosházára értünk, ami testvérek között is 14 órányi utazást jelent. Apa kijött elénk, hazavitt, aludtunk egy nagyot, aztán kezdődött az egyhetes találkozás-kavalkád.

Vasárnap: utókarácsony, utószülinap, nekemörülés nálunk. (Elég rosszak lettek a képek, úgyhogy csak egy párat. Nem én csináltam őket egyébként, becsszó :))

Hétfő: Mamiéknál - öthavi pletyipótlás, utókarácsonyi töltött káposzta és szemike, valamint a tavalyi pálinka, amit én már pont nem kóstolhattam meg októberben :)

Kedd: Ebéd Lujóval a Diófában, aztán Apáéknál iskolás öcskösre való rácsodálkozás, rámcsodálkozás, túlélőcsomag Mamától, ha Angilában éhínség tombolna ;)

Szerda: na, ezen durciztam egy sort, egyrészt, mert Lujónak próbaidős lévén vissza kellett mennie dolgozni; másrészt mert nekem is fel kellett mennem Pestre, hogy elintézzem a jelentkezésemet a szakácsvizsgára. Merthogy azt csak személyesen lehet. Üdv a XXI. században. Visszafelé viszont kellemes meglepetésként összefutottam az Örsön az orosházi gyerekkönyvtárosokkal, akik egy továbbképzésről hazafelé tartva épp ugyanarra a metróra szálltak fel, amelyikre én. Így aztán hazafelé sem kellett egyedül utaznom.

Csütörtök: tüdőszűrő, mert az is kell a vizsgához, ugye, aztán Anya, Kiscsillag, Mano, filmnézés, pletyiparti, csokievés :) És el ne felejtsem, hogy Manóval elmentünk a Semprébe, ami nekem épp olyan új volt, mint Papi pálinkája. Kellemes kis hely, a kinézete kifejezetten tetszik, a kávé finom volt, és ha igaz a hír, hogy még bővül a kínálat, tulajdonképpen nincs is ellene kifogásom.

Péntek: még több Anya, még több Kiscsillag, ebéd a Mandulában - ott se voltam már ezer éve, nem is így hívták még szerintem. Jól néz ki, csak kicsit sötét... az ebéd viszont nagyon is jó volt. Azt azért nem bántam volna, ha van időm letenni az evőeszközt, mielőtt elveszik előlem a tányért. Utána még benyomtunk egy kávét az Amaeusban, ott készült a kép.

Délután a könyvelhagyó hétvégéhez kapcsolódóan nyilván mi is hagytunk el könyvet, idén a főtéren. Előtte viszont olvastunk 10 percig hangosan, ami kívülről is legalább olyan érdekesen festhetett, mint belülről. A képek nem sajátok. Az utolsót az OrosCaféról, a többit a Viharsarki Hírekről loptam. Az, hogy a körtefánál veszítettem el a könyvemet, annyira tetszett a fotósoknak, hogy többször is meg kellett ismételnem - igen, a végén is rettentő spontán volt még a dolog, de hát ilyen ez a média.

Szombat reggel irány vissza - újabb tanulságok. Eljönni és elbúcsúzni rossz volt, visszajönni és viszontlátni nem. Jó volt újra látni a Kéktündért (ő hozott el East Midlandsről) és a "családomat" is, kifejezetten simogatta a szívemet, hogy örültek nekem a zsebibabák. Még az itteni rutinba való visszarázódás sem volt különösebben nehéz.
Jó volt próbára menni is. Adrian örült az OFZÉ-s DVD-nek, először azt hitte, kölcsön van, aztán ki akarta fizetni, de végül mégiscsak felfogta, hogy ajándékról van szó. Alan és a szaxis Edward egy percre sem hagytak unatkozni (a többiek sem, de ők különösen :)), és arra is fény derült, hogy nincs okom szégyenkezni a miatt, hogy a felét se értem annak, amit Alan mond - skót ugyanis az istenadta. Kiderült továbbá, hogy a zenész mindenhol ugyanolyan, Edward felvetette a szünet végén, hogy igyunk meg valahol valamit valamelyik hétvégén, amikor ráérek.

Szóval, második tanulság: igen, hiányoznak az otthoniak, hiányzik a holmim többi (nagyobbik) része, hiányoznak az ismerős dolgok (mármint az itteninél még sokkal ismerősebbek), és igen, van, hogy elfog a honvágy, ha nehéz napom van, vagy ha olyasmi történik, ami szeretett otthoni dolgokra emlékeztet. De megszerettem az ittenieket, megszerettem Ashbyt, és ahogy a koliban és Korfun is képes voltam rá, megszoktam, hogy ennyi és nem több cuccom van, és ha többet akarok, hát felemelem a fenekem és megveszem. A tanulság tanulsága pedig ugyanaz, mint az első: nomád vagyok. Annyira, hogy igazolványt és utazási kedvezményeket érdemelnék. Kellő belerázódás után bármit meg tudok szokni, és mindenhol megtalálom a helyem, legyen az Kardoskút, Szolnok, Korfu vagy épp Anglia...

Elsők

Izolda újra megkérdezte tőlünk egy karcban, mi az, amit először csináltunk az óévben. Ott elég szűkszavú választ adtam, de azóta elgondolkoztam, íme, a bővített lista.

Tehát, 2013-ban először...

...jártam OKJ-s tanfolyamra
...transzponáltam
...vettem részt molyos-könyves farsangi murin
...jártam Kecskeméten
...tettem turizmusos/német nyelvvizsgát
...aludtam munkásszállón
...aludtam molyoknál
...adtam be szakdogát
...jártam a Könyvfesztiválon
...államvizsgáztam
...kaptam diplomát
...tornáztam otthon rendszeresen
...vettem részt magyar nyelvű állásinterjún
...igényeltem és használtam MÁV Start kártyát
...döntöttem úgy rövid idő alatt, hogy határozatlan időre külföldre költözöm
...repültem
...jártam Angliában
...dicsérték meg született angolok az angoltudásomat és született németek a némettudásomat
...voltam anglikán templomban és anglikán istentiszteleten
...ittam tejes teát
...vittem gyereket oviba, orvoshoz, kórházba
...voltam orvosnál külföldön
...vettem e-könyv olvasót és rendeltem az Amazontól
...horgoltam egy sima láncnál komolyabbat
...döbbentem rá, hogy két nap alatt bármin túllépek annyira, hogy képes legyek funkcionálni
...töltöttem az otthonomtól és a családomtól távol a karácsonyt
...kaptam levelet/képeslapot/csomagot külföldi címre
...voltam templomban Szenteste
...sütöttem mézeskalácsot és főztem karácsonyi vacsorát Anya nélkül
...mondtam azt karácsonykor, hogy az ajándékokat a Télapó hozta
...éltem másik évben, mint a szeretteim

És persze kipróbáltam egy csomó új kaját (enni és főzni), egy csomó szerzőtől olvastam először, meg egy csomó mindent csináltam még először, de ezek a lényegesebb dolgok, azt hiszem. A fele persze lényegtelennek fog tűnni második olvasásra, de tetszik, hogy ilyen sok újdonság történik velem. (Mert ugye kapaszkodni kell a szép pillanatokba)

Forgószél

Mire észbe kaptam, vége lett a fősulinak. Kezdődött a Végzős Bállal, amin megdöbbentő módon nyitótáncoltam is, meg a flashmobban is benne voltam, lehet keresgélni:

A kánkánba már nem ártottam bele magam, de a teljesség kedvéért arról is itt a videó:

Aztán jött a számomra kissé szűkre méretezett vizsgaidőszak - egy hetem volt letudni mindent, hogy elmaradás nélkül mehessek Korfura, és elfogadják a gyakorlatomat. Oké, két vizsga nem olyan sok, csináltam már többet is máskor, de az élelmezésre önmagában is éppen hogy elég lett volna az egy hét, így meg végképp, megérthet bárki, aki kicsit is ismeri a mi Miki bácsinkat. Akit egyébként imádok, és nála írom a szakdogámat, de hajnali háromkor kalóriákat számolgatva nem volt őszinte a mosolyom.

De sebaj, vége lett, hipiszupi ötösöket kaptam, péntek este már aludtam is. Szombaton aztán kiköltöztem a koliból, ezúttal, úgy tűnik, végleg, és szerdán megyek is tovább Korfura, és kezdődhet az új kaland...

Hahó...

...van még itt valaki, vagy már senkit sem érdeklek, mióta eltűntem?

Kissé zűrös félév volt, azt kell mondjam, a vendéglátósokat nem kímélik, de hát ez nyilván nem kifogás, hagyjuk is. Ami lényeges, hogy azóta már van egy bizniszinglis nyelvvizsgám, és a fősulis vizsgáim is mind megvannak. Mind a kettő, na, a teljes őszinteség kedvéért. Aztán volt egy olyan is, hogy az Ulpius novellapályázatán engem is kiválasztottak, de mióta visszaküldtem a szerződést, hírüket se hallottam, de hát majdcsak előkerülnek. Vagy nem. Meg volt egy karmesterváltás a zenekarban, de erről meg máshonnan is értesülhetett az, akit érdekel, de nem tartozik a közvetlen környezetemhez.

Most épp hevesen keresem az ideális szakdogatémát, ha valakinek eszébe jut valami, ne habozzon, tudassa velem is. Kivéve, ha az illető történetesen szintén vendéglátós, és neki is szüksége van egy témára. Meg Anyuval kitaláltuk, hogy elindítjuk a Betűtészta című gasztoblogot, ami azért vicces elgondolás, mert ő még sose blogolt, én meg tudjátok, milyen rendszeresen írkálok. De hát majd ez is lesz valahogy.

Zenélgessünk is kicsit, hanyadik nap is jön? (Igen, tudom, hogy tavaly nyár óta küzdök ezzel a 30 napos nyavalyával)

Day 23 - A song that you want to play at your wedding: Kamelot - Anthem

Tudom én, hogy állítólag a fiának írta, de szerintem nagyon is illik ide. Mégse választhatja mindenki a November Raint...

Gyakorló feladat vendéglátósoknak

A szolnoki Vak Egér söröző Grand Opening partyján 10 Ft lesz az 1/1-es boros cola. Milyen áron kell beszerezniük az alapanyagokat, ha 180%-s italhaszonkulccsal dolgoznak? Mely termékek tartoznak ebbe az árkategóriába?

Czeizel-féle okosságok

Nem szeretem az EU-t, de néha akadnak pályázataik, amikért oda vagyok meg vissza - mint amiből a könyvtár hív meg ide mindenféle embereket előadni-beszélgetni. Tavaly volt itt Gerlóczy, Tvrtko meg Frei Tamás, most meg Czeizel Endre, aki nem kevés okosságot "hordott össze". Tudtátok például, hogy az emberbabák gyakorlatilag koraszülötten jönnek világra, mert másképp képtelenség lenne megszülni őket? És hogy a fiúk az anyjuktól öröklik az értelmi képességeiket? És hogy a kis (akkoriban még nem Nobel-díjas, csak okos) Wigner Jenő három hónapig depressziós volt, miután a matektanára közölte vele, hogy van egy jobb matekos az iskolában - név szerint a Neumann Jancsi?

Persze az összes elmélkedését nem fogom tudni leírni, csak ezt a pár infót, ami gyorsan eszembe jutott, de remélem, azért ennyiből is látszik, hogy érdemes volt meghallgatni. 76 éves létére lelkesebben és energikusabban ad elő, mint némelyik fiatalka tanárunk, és naggyon jó a humora, jókat vihorásztunk rajta. (Meg hát pszichológus-jelölt, bioszfaktos koromban a genetika volt a kedvencem.)

Több ilyen előadót Szolnokra, könyörgöm.

Élőben jelentkezem az ÁÉV-ből...

...merthogy idén ide költöztettek a Studi helyett. Volt némi macera a jelentkezésem körül, a részletekkel nem untatnám az úri közönséget, a lényeg, hogy most itt vagyok, egyelőre mint kissé tájidegen elem, de már szokom (mondom nagyképűen a második itt töltött nap estéjén, de hát tudjuk, könnyen alkalmazkodom). A dolog vicces része, hogy bár már-már "büntetésből" kerültem ide, a szebbik koliban lakom, plusz Jekával, szóval semmi okom panaszkodni, meg visszavágyódni. Nem mellesleg: "Mögötte menő felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett." (1Móz 19,26)

A mai nagy kalandot az jelentette, hogy leműtöttem Margit (nevezetű laptopom) alját, és kitakarítottam a ventillátort, mert már olyan hangokat hallatott, mintha a mezőgazdasági tanszéken dolgozna gyakorló traktorként. Most már épp csak dorombol, mint egy kiscica, igazán jó munkát végeztem a kínai svájcibicska-hamisítványommal meg Jeka két fültisztítójával...

Az Olvasás 7 Hete - 2. hét: A mániákus könyvmoly

Kezdetben lőn a Fukar. Minthogy soha nem rendelkeztem hatalmas zsebpénz-összegek felett, nemigen vettem magamnak könyvet, csak néha, legikább szülinapra kapott vagy jutalompénzből. Akkoriban még csak vágyakoztam, ajándékba kaptam, kölcsönkértem, könyvtárba jártam... említettem, hogy elolvastam már a gyerekkönyvtár javát, nem? Akkoriban még idegenkedtem az e-könyvektől, csak papíralapút olvastam, el sem tudtam képzelni mást.

Aztán...

Aztán főiskolás lettem, és felvettem a diákhitelt. Nem normális dolog ehhez kötni a könyvtáram drasztikus növekedését, de az, hogy mindig maradt belőle, és senki sem leste, mire költöm, és a Molyon csak jöttek és jöttek az újabb ajánlások, elindított a "lejtőn". Megismertem a szolnoki könyvesboltokat (és akcióikat), az antikváriumokat, köztük a kedvencemet, ahol még kottát meg hangszereket is árulnak, szóval a fejemben szinte a menny szinonimája. Az elmúlt két évben tehát elkezdtem könyveket venni, és örömmel jelentem: szinte semmit sem az eredeti áron, sőt, némelyiket a borítóra nyomtatott horribilis összeg töredékéért. Elért a könyvmolyok sorsa: a könyvtáram csak dagad és dagad, és soha nem érek a végére...

...amiben az is szerepet játszik, hogy rákaptam az e-könyvekre. Nem hazudok, bevallom, még mindig jobban szeretem a "hagyományosakat", de néhány kedves felajánlásnak köszönhetően most kb. 1600 e-könyv csücsül a laptopomon, és gondolni sem merek arra, hogy nagyon-nagyon sok érdekel közülük...

...és a mániákus könyvmoly élete folytatódik, míg egyszer majd...

Ezt a sok mindenfélét persze rendszerezni is kell valahogy, és vérbeli Bakhoz méltón erre is megvan a magam (majdnem) kikezdhetetlen módszere. A könyveim témák szerint, azon belül szerzőnként csoportosítva csücsülnek a polcokon, aminek két hatalmas hátránya van:

1. Nem mindig elég egy polc egy kategóriának, ilyenkor vagy teljes átrendezés következik, vagy csúnya egymásra-pakolás.

2. Némelyik könyvről (pláne, ha még nem olvastam) nem könnyű eldönteni, melyik polcra is kerüljön.

És itt már muszáj megválaszolnom még egy kérdést, ami azt firtatja, szeretem-e a sorozatokat. Nem, kérem, én nem szeretem a sorozatokat. Imádom őket. Imádom, ahogy sorakoznak egymás mellett a hasonló könyvgerincek. Imádom az érzést, amikor hosszú (sokszor több éves) várakozás után megkaparinthatom a következő kötetet, és a történet folytatódik, mintha soha félbe se szakadt volna. Imádom azt az érzést is, amikor az utolsó hiányzó kötetet beteszem a többi közé, és végre teljessé válik a gyűjtemény.

Most képzeljetek ide egy vágyódó sóhajt, merthogy még csak Darren Shan Vámpír-könyveit és a Csodaidőket gyűjtöttem ki végig. Aki ajándékozni szeretne nekem, íme, néhány tipp: Anne Rice, Bartimaeus, Eragon (vagy Örökség, vagy mi), Darren Shan démonosai, Fable halkirálynői és vismajorjai, és még sorolhatnám... de inkább megyek vissza olvasni.