Templom

Ez egy november 3-i történet - szokás szerint le vagyok maradva, mint a borravaló... (Nem tudom, érdemes-e bevallanom, hogy ebben nagy része van annak is, hogy nagyon beindult egy-két játékom Lanawinen, és újabban leginkább oda írtam...)

Ha előbb eszembe jut, és azon a héten meghirdetek egy szavazást, amiben azt firtatom, mit gondoltok, hová megyek vasárnap, ki tippelt volna a templomra? (Nna, őszintén!) Mind tudjuk, hogy nem vagyok nagy templombajáró, legfeljebb mint turista, de misére/istentiszteletre/nemtudommivanmég nem szoktam járni, mert többnyire kényelmetlenül érzem magam. Ha nem egyenesen félek. Hogy pontos legyek: az szokott lenni az érzésem, hogy én, az örök szkeptikus, valószínűleg jól megszívom a végén, a feltétlen hit a lényeg, és nem szeretem ezt az érzést. De múlt vasárnap elfogadtam a Tündérkeresztanya meghívását, hogy menjek el vele és a gyerekekkel. A Mama mondta, amikor itt volt, hogy nagyon más, mint otthon szokott lenni, meg hát az is motivált, hogy találkozhatok új emberekkel.

És tényleg nagyon más volt, amihez persze az is hozzájárult, hogy ez afféle családi alkalom volt azoknak, akik gyerek(ek)kel jönnek. Az egész picikre külön vigyáztak, a nagyobbacskák zászlókat lengethettek a dalok (nem tudom a jó szót) alatt. Ha már a dalokról van szó: egy nő és egy férfi gitározott és énekelt, a dallamok fülbemásztak egy versszak után, a szöveget pedig kivetítették, úgyhogy csak az nem tudott bekapcsolódni az éneklésbe, aki nem akart - amiért egyébként senki sem szólt volna egy szót sem szerintem. Volt persze bibliai idézet is, magyarázat is hozzá, de nem fensőbbséges és kioktató, hanem nagyon is emberközeli módon, utána pedig kimehetett akárki, hogy elmondhassa, őt hogyan szólította meg Isten - ez volt ugyanis a téma Sámuel története alapján.

A legvégén senki sem rohant haza, volt tea (a tejes tea tényleg finom!) és kávé, a gyerekeknek keksz, az emberek beszélgettek, a gyerekek rohangáltak... Nekem pedig elmagyarázta egy hölgyemény, akinek sajnos elfelejtettem a nevét, hogy abban is Isten keze van, hogy én ilyen gyorsan ide kerültem segíteni, mert Isten gyakran a tökéletes időzítésben rejlik.

Nem csalás, nem ámítás, kifejezetten jól éreztem magam. Ha van Isten, nem hiszem, hogy az alapján szelektál, hogy ki milyen szertartásokat végez, szeretem azt hinni, hogy inkább az számít, ki mit tesz - szóval, szerintem, ha van Isten, értékeli, hogy úgy hívják hozzá az embereket, hogy azok menjenek is. De legutóbb az oviban voltam hittanórán, úgyhogy inkább nem kezdek el prédikálni ;)

Verdammt.

Nem megy ez nekem mostanában, a topszikret kis naplómba se írok rendesen, mert semmi kedvem arról nyavalyogni (még magamnak sem), milyen nyomorúságosan érzem magam az örökös monoton tanulás-pánikroham körforgásban. Értem én, Dorqa, pont az a lényeg, hogy észrevegyük, hogy az élet nem monoton, nos, az elmúlt időszakban én ebbe alaposan belebuktam :) De hogy ezt kikerüljük, most csak izgi dolgokat sorolok, dátum nélkül, mert az időpontok már rég elvesztek a homályban, de leglaább feljegyzek belőlük valamit.

Meghirdettem egy új kihívást a molyon, összekapcsolva az olvasást a postcrossinggal, és nem vesznek rajta részt hárommillióan, mint a szentjohannagimiseken tvájlájtosokon sok más, népszerűbb és könnyebb kihíváson, de aki részt vesz, az úgy néz ki, élvezi és örül neki, ráadásul egy halom molyt megismertettem a postcrossinggal, és ők is örülnek, úgyhogy én is örülök.

Ha már molyok, találkoztam párral és beszéltem Nitával, amikor pedig éppen nem is molyos, hanem lanawines találkozón vettem részt - ami egyébként a legjobb volt azok közül, amiken ott voltam (és azt hiszem, eddig elég jó a részvételi arányom). Tiszta öregnek éreztem magam, a 9 jelenlévőből csak ketten voltak nálam régebbi játékosok, ebből egy az admin, ami nyilván megkönnyíti a dolgát :P Meg persze kockának is éreztem magam, de az mindennapos, mióta mesélői és moderátori rangot kaptam :P

Valamikor olyan is történt, hogy elkezdtem kacérkodni a hajvágatás ötletével, aztán a hajvégeimet szemügyre véve el is döntöttem, hogy belevágok (hahaha), ezeknek már nem elég a pár centis egészségügyi vágás. Ha a húgom által dicsért fodrász tényleg ügyes, valami ilyesmi lesz a fejemen:

Igen, ez Lindsey Stirling, oda vagyok érte meg vissza, ahogy egyébként a csakhangszeres zenéért általában. Mostanában legalábbis. Még nem döntöttem el, Lindsey, David Garrett vagy a Piano Guys áll a toplista tetején, azt hiszem, döntetlent hirdetek, amúgy se nagyon lehet őket összehasonlítani, egyik se jobb a másiknál, csak mások kicsit. Ha már itt tartunk, ez a szám az aktuális kedvencem:

A feldolgozásgyűjteményem is szépen gyarapszik, ez a másik zenei perverzióm. Már száz szám felett van a YouTube-listám.

Kaptam infókat a diákélelmezéstől a szakdogához, bár ég azt hiszem, vissza kell mennem még többért, juppi. És ma ellógom a szakácssulit, mert a gazdaságis tárgyból úgyse nagyon tanulok újat három év gazdasági fősuli után, a nyelvvizsga és a szakdoga viszont még mindig fenyegető óriásként magasodik a sajnos-nem-is-olyan-távolban.