Ma kisszínes

Valószínűleg ma utaztam utoljára diákigazolvánnyal, vasárnap ugyanis lejár, és már nem kapok rá matricát. Ez persze nem olyan jó, nem is ez a szép benne... Szóval, kiszámoltam, vonatozom annyit, hogy megérje MÁV Klub kártyát igényelni, el is mentem,  igényeltem, ehhez persze át kellett mennem Szegedre, mert nehogy akárhol lehessen ilyesmit intézni. A néni kedvesaranyos volt a menetjegyirodában, az igazolványképemet megalkotó fényképész sem azért csinált rólam zombiképet, mert nem akart jobbat, hanem mert hozott anyagból dolgozott, és kissé álmos voltam, és bűnöztem kicsit a körúti antikváriumban - avagy molykihívás kapcsán adtam (adni fogok) még egy esélyt Tolsztojnak, és meglesem, mit tudott Lawrene Durrell, fogom-e vajon úgy szeretni, mint a kicsi öccsét.

(Erről jut eszembe: Korfu. Sóhaj. Amúgy nem csak erről jut eszembe, még mindig álmodom róla és persze az ottaniakról, és álmodozom róla ébren. Szabályosan honvágyam van utána. Még mindig.

Verdammt.

Nem megy ez nekem mostanában, a topszikret kis naplómba se írok rendesen, mert semmi kedvem arról nyavalyogni (még magamnak sem), milyen nyomorúságosan érzem magam az örökös monoton tanulás-pánikroham körforgásban. Értem én, Dorqa, pont az a lényeg, hogy észrevegyük, hogy az élet nem monoton, nos, az elmúlt időszakban én ebbe alaposan belebuktam :) De hogy ezt kikerüljük, most csak izgi dolgokat sorolok, dátum nélkül, mert az időpontok már rég elvesztek a homályban, de leglaább feljegyzek belőlük valamit.

Meghirdettem egy új kihívást a molyon, összekapcsolva az olvasást a postcrossinggal, és nem vesznek rajta részt hárommillióan, mint a szentjohannagimiseken tvájlájtosokon sok más, népszerűbb és könnyebb kihíváson, de aki részt vesz, az úgy néz ki, élvezi és örül neki, ráadásul egy halom molyt megismertettem a postcrossinggal, és ők is örülnek, úgyhogy én is örülök.

Ha már molyok, találkoztam párral és beszéltem Nitával, amikor pedig éppen nem is molyos, hanem lanawines találkozón vettem részt - ami egyébként a legjobb volt azok közül, amiken ott voltam (és azt hiszem, eddig elég jó a részvételi arányom). Tiszta öregnek éreztem magam, a 9 jelenlévőből csak ketten voltak nálam régebbi játékosok, ebből egy az admin, ami nyilván megkönnyíti a dolgát :P Meg persze kockának is éreztem magam, de az mindennapos, mióta mesélői és moderátori rangot kaptam :P

Valamikor olyan is történt, hogy elkezdtem kacérkodni a hajvágatás ötletével, aztán a hajvégeimet szemügyre véve el is döntöttem, hogy belevágok (hahaha), ezeknek már nem elég a pár centis egészségügyi vágás. Ha a húgom által dicsért fodrász tényleg ügyes, valami ilyesmi lesz a fejemen:

Igen, ez Lindsey Stirling, oda vagyok érte meg vissza, ahogy egyébként a csakhangszeres zenéért általában. Mostanában legalábbis. Még nem döntöttem el, Lindsey, David Garrett vagy a Piano Guys áll a toplista tetején, azt hiszem, döntetlent hirdetek, amúgy se nagyon lehet őket összehasonlítani, egyik se jobb a másiknál, csak mások kicsit. Ha már itt tartunk, ez a szám az aktuális kedvencem:

A feldolgozásgyűjteményem is szépen gyarapszik, ez a másik zenei perverzióm. Már száz szám felett van a YouTube-listám.

Kaptam infókat a diákélelmezéstől a szakdogához, bár ég azt hiszem, vissza kell mennem még többért, juppi. És ma ellógom a szakácssulit, mert a gazdaságis tárgyból úgyse nagyon tanulok újat három év gazdasági fősuli után, a nyelvvizsga és a szakdoga viszont még mindig fenyegető óriásként magasodik a sajnos-nem-is-olyan-távolban.

Színes hétköznapok 9.

Basszuuus, nem emlékeztem, hogy ennyire régen nem írtam - most aztán nagyon ügyesnek kell lennem, hogy össze tudjam szedni :P

Február 5., kedd

A molyos aktivitásomat visszanézve arra jutottam, hogy a keddem szóra érdemes pontja ez az idézet volt Az időutazó feleségéből:

"The compelling thing about making art – or making anything, I suppose – is the moment when the vaporous, insubstantial idea becomes a solid there, a thing, a substance in a world of substances. Circe, Nimbue, Artemis, Athena, all the old sorceresses: they must have known the feeling asthey transformed mere men into fabulous creatures, stole the secrets of magicians, disposed armies: ah, look, there it is, the new thing. Call it a swine, a war, a laurel tree. Call it art."

Angolul másoltam be először, mert úgy olvasom a könyvet, de megtaláltam magyarul is, ismét csak hála a molynak:

"A művészetben – vagy bárminek a megalkotásában, azt hiszem – az a magával ragadó pillanat, amikor az illékony, anyagtalan ötletből kézzelfogható ott lesz, tárgy, szubsztancia a szubsztanciák világában. Kirké, Nimue, Artemisz, Athéné, az összes ősi varázslónő: ismerniük kellett az érzést, amikor a férfiakat mesebeli lényekké változtatták, ellopták a varázslók titkait, hadseregeket vezényeltek: jaj, nézzétek, itt van, az új dolog. Nevezzük disznónak, háborúnak, babérfának. Nevezzük művészetnek."

Ezen kívül megtanultam, miközben egy ábra tartalmát fordítottam a szakdogámhoz, hogy létezik olyan, hogy érzékspecifikus telítettség, bár ha azt akarom, hogy más is értse, azt is mondhatnám helyette, hogy az ember mindenféle kaját képes megunni, ha túl sokáig azt kell ennie. (és közben összevesztem a worddel, mert ratyi az ábraszerkesztőkéje)

Február 6., szerda

Próba előtt gyorsan-frissen megtanultam transzponálni, és kiderült, hogy egész ügyes vagyok benne, feltéve persze, hogy közben nem kell undok rotmusokkal küzdenem :P

Február 7., csütörtök

Szakácssuli, vendéglátó gazdasági ismeretek. Életem azon pontja, ahol mindig okosnak érzem magam, különösen, amikor én már végeztem a feladattal, miközben mindenki az első részeredménynél tart. Tancinéni azzal nyomta a kezembe a krétát, hogy "írja fel, addig sem unatkozik". Azért lassan főzhetnénk is valamit, hadd tanuljak valami újat.

Február 8., péntek

Nagyjából elkészültem a szakdogám szakirodalmi részével, másnap már csak az irodalomjegyzéket kellett összeszednem, meg elvégezni az utolsó simításokat, plusz megvárni, hogy valaki segítsen a hülye ábrával.

Február 9., szombat

A Twist Olivét Nancyjévé változtam egy könyvtári farsangi muri kedvéért. Jó sokáig nem találták ki, ki vagyok :) És a móka mellett nyertem egy fürdőbelépőt, úgyhogy majd lemoshatom magamról Whitechapel mocskát. (a fénykép Ragnykahntól származik)

Nancy és a fürdőbelépő

Február 10., vasárnap

Vérre menő UNO-parti. Folyton vesztettem, de azért jó móka volt.

Színes hétköznapok 8.

Zenés kisszínes összeállítás következik :)

A tegnapi napot A nyomorultak tette széppé, mert el sem tudok képzelni királyabbat, mint azt, ahogy Hugh Jackman és Russel Crowe küzd egymással, és közben mindketten énekelnek. A többi szereplőről nem is beszélve - komolyan mondom, ez a film még jobb lett, mint amire számítottam...

Ezen kívül kaptam plusz egy éjszakányi Lujót, köszike, MÁV ;)

A mai zeneélmény a Carmina Burana, amit azért kezdtem el hallgatni, mert Henry dúdolta Az időutazó feleségében, miközben vacsorát főzött Clare-nek.

Színes hétköznapok 7.

Kétségkívül az a legszebb a mai napban, hogy mindent kipakoltunk, és rend van, ebben a szobában legalábbis :P

Színes hétköznapok 6.

A mai kisszínesbe foglalandó legnagyobb öröm, hogy bekötötték a netet az új helyre, úgyhogy megint van kisszínes rovat. Végre tudok rendesen molyolni, e-mailezni, és a postcrossingos önmagamat is újra aktiváltam, persze új címmel. Nem is tudtam, mennyire netfüggő vagyok, amíg elvonóra nem kerültem :P

Bocsika

Szóval, az úgy volt, hogy eszem ágában sem volt megszegni a kisszínes fogadalmamat, de közbejött egy költözés (igen, megint), és nemigen jutottam nethez, meg hát bevallom, energiám se nagyon volt írogatni. Mostantól viszont visszatérek, komolyan, bár a kihagyott idő kisszíneseivel nem tudok elszámolni...

Színes hétköznapok 5.

Január 10.

A szakácssuliban összeismerkedtem egy Dalma nevű leányzóval, úgyhogy most már nem ültem olyan kukán, mint az első alkalommal - tudom, a kapcsolatok kezdeményezését még gyakorolnom kell, de mindegy :P És a vonatom sem késett, és a metró sem gyulladt ki :)

Január 11.

Lujó elvitt ebédelni egy Royal nevű helyre, ahol aztán degeszre ettük magunkat, és szerintem őrületbe kergettem szegényt a vendéglátósmegjegyzéseimmel :P Pedig tényleg jó kis hely volt, olyan egy-óra-alatt-annyit-eszel-amennyit-akarsz-féle, és finom is volt minden, amire volt gyomorkapacitásom (bár a mandarinos csokikockát nem nagyon rakták tele mandarinnal, és nem szeretem a művirágokat).

Január 12.

Sok-sok kedves-aranyos ember köszöntött fel, merthogy szülinapom van, és az volt a legjobb az egészben, hogy idén lemorzsolódtak azok, akik az utcán nem köszönnek. Úgyhogy mindenkinek örültem, és itt is köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám :) (Külön mókás volt Spiro magyar köszöntője :))

Színes hétköznapok 4.

Január 8.

Megérkezett két könyv, amit a molyboltból rendeltem, de csak Jamie Oliverrel ismerkedhettem, a Soseholt eldugta a húgom, hogy azt csak a szülinapomon kapom meg :)

Január 9.

Jobban tudok németül, mint gondoltam, már ami az olvasott szöveget illeti. Ezen kívül jól sült el a "currys-mézes csirkecomb" fedőnévre hallgató kísérlet, és átmentem a profession.hu anyanyelvi szintű angol tesztjén.
Utólag hozzáfűzve: most jut eszembe, azt is ide akartam írni, hogy a kedvesaranyos hangszerész bácsi megjavította a kürtömet :)

Színes hétköznapok 3.

Nevessetek ki, ha akartok, de néha még mindig jól esik egy-egy Avril-szám, és a mai kisszínes is az lesz, egy olyan, ami ma szembejött velem a YouTube-on, és aminek már régen is szerettem a szövegét. Azért sorolom ide, értsd: veszem eseményszámba, mert nem kerestem, csak úgy előkerült az ajánlott videók között. A videó alá bemásolom a szöveget is, angolul tudók előnyben. (Találtam ugyan egy magyarszöveges videót, de annyira rettenetes a fordítás, hogy inkább nem égetem vele magam.)

Ui.: Kaptam képeslapot is, de azt majd akkor teszem fel, ha a nagymamám lefordítja nekem az orosz szöveget a hátulján, hátha az is jópofa.

Színes hétköznapok hiánypótlás

Január 3.

Szakácssuliban voltam, ahol rettentő okosnak éreztem magam, mert nem sok olyat mondtak, amit Anyuci még ne tanított volna meg, na de hát nem is az elmélet meg a gazdálkodós tárgy miatt mentem, hanem a gyakorlatért.
Még egy: a vonaton hazafelé beintegetett a fülkémbe egy amolyan cappuccino kisfiú, elképesztően göndör fürtök, szívdöglesztő vigyor. Hozzászokhatnék már, hogy a legkülönfélébb idegen gyerekek döntenek úgy, épp én tetszem nekik, de ahányszor ilyesmi történik, ráragad a mosoly az arcomra :)
És még egy: este ez a csodaszép képeslap várt, egyenesen Japánból jött:

Január 4.

Újabb képeslap, ezúttal Finnországból:

Akinek még nem áradoztam róla, annak most elárulom, hogy ezek a gyönyörűségek a Postcrossing nevű csodán keresztül érkeznek, ami arról szól, hogy én is küldök lapokat véletlenszerűen kiosztott címekre, és én is kapok ugyanannyit, szintén teljesen véletlenszerű helyekről. Évek óta nem vártam úgy postást, mint mióta bekapcsolódtam :) Néha igazi kincsek jönnek, gondolkoztam is rajta, hogy felteszem őket ide vagy egy direkt képes sablonra állított blogba, de amilyen buzgó blogger vagyok, bőven elég lesz nekik ez a színeshétköznapos dolog.

Január 5.

Olyan rakott tésztát rittyentettünk Kiscsillaggal, hogy már nézni is öröm volt, enni meg végképp.

Január 6.

Zonyika volt olyan tündérbogár, hogy átvette helyettem a happolt könyvemet a Westendben (nem őrizték volna meg addig, míg én legközelebb arra járok). Itt is ezer hála neki, megmentette magánkönyvtáram egy becses darabját :)

Színes hétköznapok

Idéntől megvidámodik a blog. Az ötlet, bár korábban nekem is volt már hasonló - akkor kudarcba fulladt - kísérletem, Dorqától származik:

"A terv nagyon egyszerű: minden nap írni egy bejegyzést az adott napról, méghozzá arról, mi tette emlékezetessé, mitől volt más, mi volt benne értékes, minek örültem, milyen új vagy érdekes dolgot láttam vagy hallottam. Ez lehet bármi: egy esemény, egy sor az éppen olvasott könyvből, egy villamoson látott jelenet, egy váratlan segítő gesztus. A lényeg, hogy ezzel szeretném bebizonyítani magamnak és  – mivel a blog publikus – másoknak is, hogy márpedig szürke, egyforma hétköznapok nincsenek!  Minden nap történik velünk valami, ha nem is egy nagy kaland, de egy-egy kis apróság, ami mellett sokszor észrevétlenül elmegyünk, vagy csak egy röpke pillanatra jegyezzük meg, és mire vége a napnak, már nem is emlékszünk rá. Ha pedig tényleg nem történik semmi, akkor viszont tudatosan tehetünk róla, hogy emlékezetessé tegyük a napot, és mivel a legapróbb dolog is számít, nem is kell hozzá olyan sok fantázia. A szabály az, hogy akkor is írni kell, ha éppen egy rossz napon  vagyok túl, mert szeretnék valami pozitívumot találni még akkor is, amikor úgy érzem, gyülekeznek a viharfelhők."

Mostanában kicsit sok mindent csinálok egyszerre, és ettől időnként kicsit feszült vagyok, és hajlamos vagyok morcosan begubózni, remélem, ez majd segít, hogy ne felejtsem el, hogy alapjáraton nagyon is optimista vagyok. Plusz halványan abban is reménykedem, hogy azokat is jobb kedvre deríthetem, akik idetévednek. És akkor most az első két nap :)

Január 1.
A társaság tette a napot olyan jóvá, itt voltak Jekáék, meg itt volt még Lujó is, és úgy általában elég jó hangulatban telt a nap, ha nem is volt minden tökéletesen kerek - de a tökéletlenségek nem tartoznak ebbe a rovatba, úgyhogy hagyjuk őket.

 Január 2.
 Írtam egy bő oldalt a szakdogához, ami már önmagában is öröm, mert egy oldal is haladás ha nem is nagy. Hogy nemsulisat is mondjak, Kiscsillag-hugival nekiálltunk kirakózni, jó zenéket hallgattunk, hülyeségeket beszéltünk, ez lett az új tanulásszüneti elfoglaltságunk. Ezzel a képpel küzdünk éppen, ezer apró, csipkével és gyöngyökkel telerajzolt darabkából:

És egy kis zene, Kate Voegele, mert ma jöttünk rá, hogy régen hallgattuk, és hiányzott.