A zene az kell...

...mert gyógyír minden lelki nyavalyára. Amikor tavaly majd' belehaltam a szakdogába, egy Paddy-koncert segített, hogy eltűnjön a görcs a légző szervrendszeremből, és megint kapjak levegőt (pontosan emlékszem a pillanatra, a képre, ahogy Manóval ülünk a JATÉ-ban, megkérdezi, hogy vagyok, és azt válaszolom, kapok levegőt). Mostanában a gyakorlati vizsgától csomósodtak össze az idegeim, abban a gondolat- és érzéshalmazban fetrengtem, hogy nincs elég rutinom, nem tudok eleget, még a tételsort is megváltoztatták, tuti, hogy nem megyek át. De jött a szombati hangverseny, és annak ellenére, hogy az ott rám zúdított önbizalom-növelésnek a világon semmi köze a főzéshez vagy a sulihoz, azóta sokkal kellemesebben érzem magam a bőrömben.

A műsor középpontjában a bécsi zene, azon belül különösen a Strauss-család állt,  zenekar is ehhez öltözött a szokásos fekete helyett, a fiúk-férfiak fehér csokornyakkendőben, a lányok-nők estélyiben pompáztak. Pompáztunk. (Semmi különös célom nincs ezzel, csak jól esik a T/1) Nem mellesleg ez volt az Ashby Art Festival nyitókoncertje.

A kottaállványokra kikészített fekete dossziékban ez fogadott (mindenkit, és valószínűleg senki másnak nem volt már új):

"MOSOLYOGJ!

A közönség TÉGED néz!

Fogadd a tapsot

Beszélj a lehető legkevesebbet

Akkor keresd a következő kottát, amikor Adrian beszél, ne akkor, amikor a közönség tapsol

Élvezd a koncertet!"

Aztán kaptunk egy ilyet is, mert Adrian semmit sem bíz a véletlenre:

A műsor, mindenféle emlékeztetőkkel

Ezt meg már csak a vicc kedvéért mutatom meg: keresd a külföldit!

Szóval, jól sikerült, nagyon is. Tele volt a Holy Trinity, nagy sikert arattunk, és bár a Tündérkeresztanya végül nem tudott eljönni. a Kéktündér és Ruth ott voltak, és nem győztek lelkendezni (ami már csak azért is jó jel, mert Ruth ugyebár zenetanár).

Adrian, azon kívül, hogy próbán is elmondta, amit elmondott, küldött egy e-mailt, amiben leírta, hogy mennyire jók voltunk, és köszöni, na meg azt a pár apróságot, amire majd oda kell figyelni, amikor júliusban megismételjük az egészet Ibstockban. Nagyon szeretem, ahogy kommunikál a zenekarral egyben és az emberekkel külön-külön (mármint azt tudom, velem hogy kommunikál, de gondolom, másokkal is hasonlóan) - nem tudnám megmagyarázni, miért, van valami a stílusában, ami egyszerre kifinomult-angol, laza és humoros, és ugyanakkor mégsem kérdőjelezi meg senki, hogy ő a főnök, és nem tudom, hogyan fejezzem be ezt a mondatot, úgyhogy teszek egy pontot, mondjuk most. (Mások iránt is viseltetek hasonlóan megmagyarázhatatlan érzelmekkel, Alant például egyszerre mondanám kedvesnek és figyelmesnek és imádnivalóan szarkasztikusnak - a szarkazmus persze csak az én fejemben pozitív, de az nem baj.)

No, keveredjünk ki ebből az értelmetlen mondathalmazból. Remélem, senki sem fogja követelni, hogy fordítsam le angolra, mert akkor nagy bajban leszek. Jöjjön inkább két kép, több egyelőre nincs, majd lesz, ha Adriannek lesz ideje feltölteni őket. A kürtöset is tőle kaptam egyébként, "gondoltam, ennek örülni fogsz" címen :)

De nem csak maga a hangverseny és a siker és a zene miatt dobódtam fel teljesen.

Régóta tudom magamról, hogy csoportfüggő vagyok, szeretek tartozni valahová, és ahhoz, hogy kinek-minek látom magam, nagyban hozzátartozik az is, hogy kik a rokonaim, kik tartoznak a baráti társaságomba és különösen annak belső köreibe, kikkel élek együtt, és nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy a meghatározó emberhalmazok közé tartozott az OFZE is, nagyjából mióta az eszemet tudom. Most változott a rövidítés, amivel az aktuális zenekaromra hivatkozhatok, és még csak két hónapja vagyok itt, mégis azt éreztetik velem, hogy jó helyen vagyok, ide tartozom, amíg Ashbyben vagyok. Érdeklődnek, mikor megyek haza legközelebb, van-e rá esély, hogy a családom eljön hozzám, jól érzem-e magam, mennyire van honvágyam, hogy utaztam, milyen volt otthon, tetszenek-e a darabok, ismerem-e őket, játszottam-e már őket, és így tovább, és így tovább. Én meg csoportfüggök boldogan, egyre több nevet jegyzek meg, és egyre több emberrel tudok elcsevegni szünetben a tea fölött, amiről tudom, hogy nem kellene meginnom, mert nem tudok majd aludni, és reggel korán kelek a gyerekekkel, de mégis megiszom, mert nincs jobb, mint a forró ital fölött beszélgetni.

Ráadásképp Adrian már nem egyszer elmondta-megírta, mennyire örül, hogy csatlakoztam, mennyire szerencséjük van, mennyire jó vagyok, legutóbb akkor, amikor a hivatalos belépésemhez szükséges meghallgatásra sokkal bonyolultabb darabot választottam az itteni, erősen korlátozott kottatáramból, mint amire feltétlenül szükség lett volna. Ha csak feleannyira elégedett, mint mutatja, máris jobban érzem magam a bőrömben.

Jajanyám, jó hosszan lelkendeztem megint, Kiscsillagnak is mondtam már ma, hogy állítson le, de sajnos nem tette. Zárásként zene - a hangversenyről nincs felvételem, úgyhogy a darab, amit a meghallgatáson játszottam. (ennyire azért nem jól, de elég volt a bejutáshoz)

Elsők

Izolda újra megkérdezte tőlünk egy karcban, mi az, amit először csináltunk az óévben. Ott elég szűkszavú választ adtam, de azóta elgondolkoztam, íme, a bővített lista.

Tehát, 2013-ban először...

...jártam OKJ-s tanfolyamra
...transzponáltam
...vettem részt molyos-könyves farsangi murin
...jártam Kecskeméten
...tettem turizmusos/német nyelvvizsgát
...aludtam munkásszállón
...aludtam molyoknál
...adtam be szakdogát
...jártam a Könyvfesztiválon
...államvizsgáztam
...kaptam diplomát
...tornáztam otthon rendszeresen
...vettem részt magyar nyelvű állásinterjún
...igényeltem és használtam MÁV Start kártyát
...döntöttem úgy rövid idő alatt, hogy határozatlan időre külföldre költözöm
...repültem
...jártam Angliában
...dicsérték meg született angolok az angoltudásomat és született németek a némettudásomat
...voltam anglikán templomban és anglikán istentiszteleten
...ittam tejes teát
...vittem gyereket oviba, orvoshoz, kórházba
...voltam orvosnál külföldön
...vettem e-könyv olvasót és rendeltem az Amazontól
...horgoltam egy sima láncnál komolyabbat
...döbbentem rá, hogy két nap alatt bármin túllépek annyira, hogy képes legyek funkcionálni
...töltöttem az otthonomtól és a családomtól távol a karácsonyt
...kaptam levelet/képeslapot/csomagot külföldi címre
...voltam templomban Szenteste
...sütöttem mézeskalácsot és főztem karácsonyi vacsorát Anya nélkül
...mondtam azt karácsonykor, hogy az ajándékokat a Télapó hozta
...éltem másik évben, mint a szeretteim

És persze kipróbáltam egy csomó új kaját (enni és főzni), egy csomó szerzőtől olvastam először, meg egy csomó mindent csináltam még először, de ezek a lényegesebb dolgok, azt hiszem. A fele persze lényegtelennek fog tűnni második olvasásra, de tetszik, hogy ilyen sok újdonság történik velem. (Mert ugye kapaszkodni kell a szép pillanatokba)

Színeskék

Március 30.

Aznapi örömöm a már nem is olyan kicsi öcsém öröme volt, aki azonnal rákattant a kifestőre, amit én választottam neki.

Március 31.

Húsvét örömére finomakat ettünk, mást nem tudok felhozni a nap mentségére.

Április 1.

Az volt az eredeti terv, hogy elmegyünk Szegedre a Vadasparkba, de a szutyok időjárás miatt itthon maradtunk, és rendeztünk helyette Catan-partit, kicsiny családunkon kívül Kiscsillag új Andrisával, Lujóval és Jekáékkal. Egyetlen szívfájdalmunk Mano hiánya volt, innen is harci üdvözletemet küldöm annak a tanárnak, aki beadandót adott neki keddi határidővel.

Április 2.

Lujó úgy döntött, nem megy vissza a hajnali vonattal Debrecenbe, úgyhogy itt volt velem délutánig.

Április 3.

Hatalmas szenvedésünkben együtt tanultunk Jekával, győzködve magunkat, hogy meg tudjuk csinálni, meg bizony.

Április 4.

Jó volt a suliban, érdekeseket mondott tancinéni, ráadásul a Nyugatiban kiárusítják a könyveket, és 900 Ft-ot fizettem három könyvért (összesen), a borítójuk szerint 7600 helyett.

Színes hétköznapok 9.

Basszuuus, nem emlékeztem, hogy ennyire régen nem írtam - most aztán nagyon ügyesnek kell lennem, hogy össze tudjam szedni :P

Február 5., kedd

A molyos aktivitásomat visszanézve arra jutottam, hogy a keddem szóra érdemes pontja ez az idézet volt Az időutazó feleségéből:

"The compelling thing about making art – or making anything, I suppose – is the moment when the vaporous, insubstantial idea becomes a solid there, a thing, a substance in a world of substances. Circe, Nimbue, Artemis, Athena, all the old sorceresses: they must have known the feeling asthey transformed mere men into fabulous creatures, stole the secrets of magicians, disposed armies: ah, look, there it is, the new thing. Call it a swine, a war, a laurel tree. Call it art."

Angolul másoltam be először, mert úgy olvasom a könyvet, de megtaláltam magyarul is, ismét csak hála a molynak:

"A művészetben – vagy bárminek a megalkotásában, azt hiszem – az a magával ragadó pillanat, amikor az illékony, anyagtalan ötletből kézzelfogható ott lesz, tárgy, szubsztancia a szubsztanciák világában. Kirké, Nimue, Artemisz, Athéné, az összes ősi varázslónő: ismerniük kellett az érzést, amikor a férfiakat mesebeli lényekké változtatták, ellopták a varázslók titkait, hadseregeket vezényeltek: jaj, nézzétek, itt van, az új dolog. Nevezzük disznónak, háborúnak, babérfának. Nevezzük művészetnek."

Ezen kívül megtanultam, miközben egy ábra tartalmát fordítottam a szakdogámhoz, hogy létezik olyan, hogy érzékspecifikus telítettség, bár ha azt akarom, hogy más is értse, azt is mondhatnám helyette, hogy az ember mindenféle kaját képes megunni, ha túl sokáig azt kell ennie. (és közben összevesztem a worddel, mert ratyi az ábraszerkesztőkéje)

Február 6., szerda

Próba előtt gyorsan-frissen megtanultam transzponálni, és kiderült, hogy egész ügyes vagyok benne, feltéve persze, hogy közben nem kell undok rotmusokkal küzdenem :P

Február 7., csütörtök

Szakácssuli, vendéglátó gazdasági ismeretek. Életem azon pontja, ahol mindig okosnak érzem magam, különösen, amikor én már végeztem a feladattal, miközben mindenki az első részeredménynél tart. Tancinéni azzal nyomta a kezembe a krétát, hogy "írja fel, addig sem unatkozik". Azért lassan főzhetnénk is valamit, hadd tanuljak valami újat.

Február 8., péntek

Nagyjából elkészültem a szakdogám szakirodalmi részével, másnap már csak az irodalomjegyzéket kellett összeszednem, meg elvégezni az utolsó simításokat, plusz megvárni, hogy valaki segítsen a hülye ábrával.

Február 9., szombat

A Twist Olivét Nancyjévé változtam egy könyvtári farsangi muri kedvéért. Jó sokáig nem találták ki, ki vagyok :) És a móka mellett nyertem egy fürdőbelépőt, úgyhogy majd lemoshatom magamról Whitechapel mocskát. (a fénykép Ragnykahntól származik)

Nancy és a fürdőbelépő

Február 10., vasárnap

Vérre menő UNO-parti. Folyton vesztettem, de azért jó móka volt.

Színes hétköznapok hiánypótlás

Január 3.

Szakácssuliban voltam, ahol rettentő okosnak éreztem magam, mert nem sok olyat mondtak, amit Anyuci még ne tanított volna meg, na de hát nem is az elmélet meg a gazdálkodós tárgy miatt mentem, hanem a gyakorlatért.
Még egy: a vonaton hazafelé beintegetett a fülkémbe egy amolyan cappuccino kisfiú, elképesztően göndör fürtök, szívdöglesztő vigyor. Hozzászokhatnék már, hogy a legkülönfélébb idegen gyerekek döntenek úgy, épp én tetszem nekik, de ahányszor ilyesmi történik, ráragad a mosoly az arcomra :)
És még egy: este ez a csodaszép képeslap várt, egyenesen Japánból jött:

Január 4.

Újabb képeslap, ezúttal Finnországból:

Akinek még nem áradoztam róla, annak most elárulom, hogy ezek a gyönyörűségek a Postcrossing nevű csodán keresztül érkeznek, ami arról szól, hogy én is küldök lapokat véletlenszerűen kiosztott címekre, és én is kapok ugyanannyit, szintén teljesen véletlenszerű helyekről. Évek óta nem vártam úgy postást, mint mióta bekapcsolódtam :) Néha igazi kincsek jönnek, gondolkoztam is rajta, hogy felteszem őket ide vagy egy direkt képes sablonra állított blogba, de amilyen buzgó blogger vagyok, bőven elég lesz nekik ez a színeshétköznapos dolog.

Január 5.

Olyan rakott tésztát rittyentettünk Kiscsillaggal, hogy már nézni is öröm volt, enni meg végképp.

Január 6.

Zonyika volt olyan tündérbogár, hogy átvette helyettem a happolt könyvemet a Westendben (nem őrizték volna meg addig, míg én legközelebb arra járok). Itt is ezer hála neki, megmentette magánkönyvtáram egy becses darabját :)

Színes hétköznapok

Idéntől megvidámodik a blog. Az ötlet, bár korábban nekem is volt már hasonló - akkor kudarcba fulladt - kísérletem, Dorqától származik:

"A terv nagyon egyszerű: minden nap írni egy bejegyzést az adott napról, méghozzá arról, mi tette emlékezetessé, mitől volt más, mi volt benne értékes, minek örültem, milyen új vagy érdekes dolgot láttam vagy hallottam. Ez lehet bármi: egy esemény, egy sor az éppen olvasott könyvből, egy villamoson látott jelenet, egy váratlan segítő gesztus. A lényeg, hogy ezzel szeretném bebizonyítani magamnak és  – mivel a blog publikus – másoknak is, hogy márpedig szürke, egyforma hétköznapok nincsenek!  Minden nap történik velünk valami, ha nem is egy nagy kaland, de egy-egy kis apróság, ami mellett sokszor észrevétlenül elmegyünk, vagy csak egy röpke pillanatra jegyezzük meg, és mire vége a napnak, már nem is emlékszünk rá. Ha pedig tényleg nem történik semmi, akkor viszont tudatosan tehetünk róla, hogy emlékezetessé tegyük a napot, és mivel a legapróbb dolog is számít, nem is kell hozzá olyan sok fantázia. A szabály az, hogy akkor is írni kell, ha éppen egy rossz napon  vagyok túl, mert szeretnék valami pozitívumot találni még akkor is, amikor úgy érzem, gyülekeznek a viharfelhők."

Mostanában kicsit sok mindent csinálok egyszerre, és ettől időnként kicsit feszült vagyok, és hajlamos vagyok morcosan begubózni, remélem, ez majd segít, hogy ne felejtsem el, hogy alapjáraton nagyon is optimista vagyok. Plusz halványan abban is reménykedem, hogy azokat is jobb kedvre deríthetem, akik idetévednek. És akkor most az első két nap :)

Január 1.
A társaság tette a napot olyan jóvá, itt voltak Jekáék, meg itt volt még Lujó is, és úgy általában elég jó hangulatban telt a nap, ha nem is volt minden tökéletesen kerek - de a tökéletlenségek nem tartoznak ebbe a rovatba, úgyhogy hagyjuk őket.

 Január 2.
 Írtam egy bő oldalt a szakdogához, ami már önmagában is öröm, mert egy oldal is haladás ha nem is nagy. Hogy nemsulisat is mondjak, Kiscsillag-hugival nekiálltunk kirakózni, jó zenéket hallgattunk, hülyeségeket beszéltünk, ez lett az új tanulásszüneti elfoglaltságunk. Ezzel a képpel küzdünk éppen, ezer apró, csipkével és gyöngyökkel telerajzolt darabkából:

És egy kis zene, Kate Voegele, mert ma jöttünk rá, hogy régen hallgattuk, és hiányzott.

A menzareformról szólván

Az úgy kezdődött, hogy volt egy bácsi, na jó, nem is bácsi, inkább fiatalember, van is még egyébként, úgy hívják, Jamie Oliver. Indított egy Food Revolution nevű mozgalmat, ami azóta elég nagyra nőtt, és nekem megtetszett, és így a menzai kaja lett a szakdogatémám. Megnéztem Jamie tévésorozatát, dühöngtem egy sort az idióta amerikaiakon. Olvasgattam a skót Martha menzablogját, azon is morgolódtam néha, de az sokkal jobb volt, ráadásul aranyos. Olvastam komoly európai jelentéseket, statisztikákat, ilyesmiket, nagyon büszke voltam magamra, hogy még mindig rémlik valami abból a két félévnyi statisztikából, és többé-kevésbé még értem is, amit olvasok.
Eddig is zizegett már a biztosíték, de ma teljesen kiment, amikor Buday Péter menzareformjára gondolva rágugliztam a "menzareform" szóra, és elolvastam pár okos cikket. Már a cikkekben is voltak izgi, spanyolviasz-gyanús dolgok, pl. az, hogy a helyben termelt zöldség finomabb és táplálóbb, mint az import (ennek a felfedezéséhez az ÁNTSZ kellett ám), de az okos kommentelők jelentették a csúcsot. Csak a kedvenceim, persze név és minden nélkül:

1. Miért esszük harminc éve ugyanazt az iskolai menzákon?
Nem volt sok komment, a cikk viszont rettentő érdekes.

A budapest sertésragut azok közé a kaják közé sorolják, amiről senki nem tudja, mi, hát megsúgom, a lényeg az, hogy máj és borsó van benne.

"A közétkeztetésben részt vevő cégek szerint prózai okai vannak, hogy egy-egy étel miért ragadt értizedekig az étlapon: a gyerekek szeretik őket, a magyar ízlésvilágot pedig nehéz megkerülni."
Tegye fel a kezét, aki minden egyes nap lelkesen ment be a menzára, azon imádkozva, hogy jaaaaj, csak megint finomfőzelék legyen, vagy ha nem az, legalább mócsingos tarhonya...

"Példaként a paradicsomlevest hozta fel, amelyet ha olaszos módon, tehát friss paradicsomból, bazsalikommal készítene a cég, nem biztos, hogy ízlene a diákoknak."
Nem biztos, nem biztos, de akár meg is próbálhatnánk. Akár. Mert hogy ugye az is előfordulhat, hogy ízlik nekik. De hát akkor kénytelenek lennének friss paradicsomból főzni, az meg olyan megterhelő...

2. Halál a bundás mackóra
Maga a cikk csak arról szól, hogy elkezdenek reformálni, itt a kommentek az igazán izgalmasak :P Őszinte leszek, vannak köztük értelmesek is, de ez most egy dühöngős poszt. Ha nem ide írnám le a véleményemet, hanem a cikkekhez, könnyen lehet, hogy soha többé nem engednének hozzászólni az Origón.

"Nem tudom ki volt az az "agyament" aki szétverte a hazai mezőgazdaságot?"
Szép példája annak, hogy ha az ember elég hangosan kiabál, nem fontos, hogy a hozzászólása érintse a cikk témáját.

"Szóval meg van a világ őrülve! Azért, mert a Jamie Oliver nem eszik főzeléket, mi még ehetünk, nem?"
Először is, szerintem Jamie Olivernek semmi baja a főzelékkel, bár az tény, hogy ő angol lévén mást ért főzelék alatt (náluk nincs rántás). Másodszor, senki nem mondta, hogy nem lehet főzeléket enni, csupán arról volt szó, hogy nem lenne baj, ha a liszt mellett egy kis igazi zöldség is akadna benne.

"És akik tudják a harminc évvel ezelőtti menűt, nem azon nőttek fel???? Nem attól lettek ennyire okosak??????????????????? Hogy is van ez???"
Újabb jellegzetes reakció. Csupán két viszonylag fontos tényt hagy figyelmen kívül. Egy: attól, hogy harminc éve is ezt ették, még nem biztos, hogy jó a kaja. Sőt, akár úgy is felfoghatnánk a dolgot, hogy már harminc évvel ezelőtt is rossz volt, csak hát megették, mert hat évesek voltak, még nem dolgoztak az ÁNTSZ-nél, és nem nagyon tudtak mit csinálni. Kettő: a menü rövid ü-vel írandó.


"Aki a régi jó Magyar ételekre ilyet mond, ha ANTSZ ha nem
/ paradicsom leves, krumpli főzelék, kelkáposzta, Tök, /
az az emeber nem ért semmihez, az hülye! Gyermek ellnes! Egészség ellnes."
Akkor már inkább a menűűűűűű, mint ez a helyesírás... De a lényeg, hogy a jó magyar ételekre senki nem mondott semmit, csak arra a változatra, amivel a menzán tömik a gyereket. Egy szót nem szólna senki, ha jó magyar ételeket kapnának, oké, mondjuk kicsit több nyers zöldséggel-gyümölccsel.

Erre jutottam ma a szakdogával: jól felhúztam magam kedves embertársaim korlátoltságán. De majd alszom rá egyet, és a mérgemet átfordítom motivációba, és olyan szakdogát írok, hogy összeomlik a menzarendszer, és engem kérnek fel az újjáépítésére. Ámen.