Az Olvasás 7 Hete - 2. hét: A mániákus könyvmoly

Kezdetben lőn a Fukar. Minthogy soha nem rendelkeztem hatalmas zsebpénz-összegek felett, nemigen vettem magamnak könyvet, csak néha, legikább szülinapra kapott vagy jutalompénzből. Akkoriban még csak vágyakoztam, ajándékba kaptam, kölcsönkértem, könyvtárba jártam... említettem, hogy elolvastam már a gyerekkönyvtár javát, nem? Akkoriban még idegenkedtem az e-könyvektől, csak papíralapút olvastam, el sem tudtam képzelni mást.

Aztán...

Aztán főiskolás lettem, és felvettem a diákhitelt. Nem normális dolog ehhez kötni a könyvtáram drasztikus növekedését, de az, hogy mindig maradt belőle, és senki sem leste, mire költöm, és a Molyon csak jöttek és jöttek az újabb ajánlások, elindított a "lejtőn". Megismertem a szolnoki könyvesboltokat (és akcióikat), az antikváriumokat, köztük a kedvencemet, ahol még kottát meg hangszereket is árulnak, szóval a fejemben szinte a menny szinonimája. Az elmúlt két évben tehát elkezdtem könyveket venni, és örömmel jelentem: szinte semmit sem az eredeti áron, sőt, némelyiket a borítóra nyomtatott horribilis összeg töredékéért. Elért a könyvmolyok sorsa: a könyvtáram csak dagad és dagad, és soha nem érek a végére...

...amiben az is szerepet játszik, hogy rákaptam az e-könyvekre. Nem hazudok, bevallom, még mindig jobban szeretem a "hagyományosakat", de néhány kedves felajánlásnak köszönhetően most kb. 1600 e-könyv csücsül a laptopomon, és gondolni sem merek arra, hogy nagyon-nagyon sok érdekel közülük...

...és a mániákus könyvmoly élete folytatódik, míg egyszer majd...

Ezt a sok mindenfélét persze rendszerezni is kell valahogy, és vérbeli Bakhoz méltón erre is megvan a magam (majdnem) kikezdhetetlen módszere. A könyveim témák szerint, azon belül szerzőnként csoportosítva csücsülnek a polcokon, aminek két hatalmas hátránya van:

1. Nem mindig elég egy polc egy kategóriának, ilyenkor vagy teljes átrendezés következik, vagy csúnya egymásra-pakolás.

2. Némelyik könyvről (pláne, ha még nem olvastam) nem könnyű eldönteni, melyik polcra is kerüljön.

És itt már muszáj megválaszolnom még egy kérdést, ami azt firtatja, szeretem-e a sorozatokat. Nem, kérem, én nem szeretem a sorozatokat. Imádom őket. Imádom, ahogy sorakoznak egymás mellett a hasonló könyvgerincek. Imádom az érzést, amikor hosszú (sokszor több éves) várakozás után megkaparinthatom a következő kötetet, és a történet folytatódik, mintha soha félbe se szakadt volna. Imádom azt az érzést is, amikor az utolsó hiányzó kötetet beteszem a többi közé, és végre teljessé válik a gyűjtemény.

Most képzeljetek ide egy vágyódó sóhajt, merthogy még csak Darren Shan Vámpír-könyveit és a Csodaidőket gyűjtöttem ki végig. Aki ajándékozni szeretne nekem, íme, néhány tipp: Anne Rice, Bartimaeus, Eragon (vagy Örökség, vagy mi), Darren Shan démonosai, Fable halkirálynői és vismajorjai, és még sorolhatnám... de inkább megyek vissza olvasni.