Előző héten kiderült, hogyan halmozódnak a polcomon, asztalomon, ágyamon és mindezek mellett, a padlón az elolvasásra váró könyvek. Ezen a héten arról lebbentem le a fátylat, mi alapján döntöm el, hogy a sok könyörgő gyönyörűség közül melyik legyen a következő, és végül mi alapján értékelek.
Ami a kiválasztást illeti:
ha nem kötelez molyos esemény és nem kölcsönkönyvről van szó, a módszerem leginkább herripotteresnek mondható, pontosabban szólva ollivanderesnek. Nem, nem bolondultam meg, a párhuzam lényege abban áll, hogy ahogy a pálca választja a varázslót, úgy a könyv választja a könyvmolyt. Ennél tudományosabban nem tudom megmagyarázni, egyszerűen ráérzek, melyik könyvre van éppen szükségem, komolyra vagy szórakoztatóra, romantikusra vagy vérfürdősre, kemény- vagy puhafedelesre, magyar vagy angol nyelvűre, és akkor egyszer csak hopp! a kezembe veszek egy könyvet, megsimogatom a borítóját, elolvasom a fülszövegét, megszagolom, belelapozgatok - de akkor már tudom, hogy ő kell nekem. (Szaglászós elmebajom valószínűleg több könyvesbolti eladónak és vásárlónak, valamint könyvtárosnak szerzett már vidám perceket...)
Régebben ezzel el is dőlt, fogtam egy könyvet, és elolvastam, mostanság viszont gyakran megesik, hogy ha a kiválasztottam mégsem szippant be, vagy mást kívánok meg, belekezdek egy második, harmadik, x-edik darabba, és mire észbe kapok, halomban állnak mellettem a könyvek, és már az aktuális olvasmányaim közül is kihívás választani. Persze nem akkora, mint a teljes könyvtáramból, elvégre az aktuálisak általában különb
öznek egymástól, mint Dobby Fleur Delacourtól (hogy a herripotteres hasonlatoknál maradjak).
Az értékelés hasonlóan elmebeteg és tudománytalan módon működik.
Ha egy könyv beszippant,
nem számít, hogy utálom minden egyes szereplőjét (mint az Üvöltő szelek esetében), nem számít, hogy maratoni hosszúságú (mint mondjuk a Gyűrűk Ura), nem számít, hogy mindenki más utálta (mint az Igazolt hiányzást), öt csillagot fog kapni, és kész. Ha viszont van vele valami bibi, az oldalak számával egyre fogy
nak a csillagok, és csak hosszas töprengés után tudom eldönteni, szerettem-e egyáltalán azt a könyvet, vagy csak nem akartam félbehagyni. Ilyen bibi lehet a stílus (a Fogadó a Repülő Sárkányhoz például túl szép volt, az Anna Kareninával egyetemben), a helyesírás (nem minden könyv lát szerkesztőt, sajnos), az ócska fordítás, valamint az a tünetegyüttes, amit egy szóval csak dögunalomnak neveznék. 100 oldalt szoktam adni egy könyvnek, ha addig nem működik, komolyan elgondolkodom a félbehagyáson, de csak ritkán süllyedek odáig. Inkább pihentetem, belekezdek valami másba, és részletekben olvasom el, hogy legalább tudjam, mit kritizáltam...
Aztán, amikor a végére értem, kezdődik minden előről, jön megint a válogatás... és elnézést a Pottert nem kedvelőktől, de ez a kép még ide passzol :)
2 megjegyzés:
Egyébként az uccsó képen az nem Denem naplója, mert akkor fiatalabbak voltak... Szerintem, Piton könyve :P
Jóvanna :P Mentségemre szóljon, hogy nem én kreáltam a képet :P
Megjegyzés küldése