Halihó,
Kalimera, Kaliszpera, ki mikor olvassa!
Lássátok feleim, itt az első bejegyzésem Korfuról.
A huszonórás buszút sosem volt kellemes, de egy OFZÉ-snak meg se kottyan az ilyesmi, akkor se, ha a rossz bal lába kiakad attól, hogy nem tudja hova tenni. Legnagyobb megdöbbenésemre még aludtam is vagy öt órát, úgyhogy azt kell mondjam, igazán fejlődőképes vagyok.
Amúgy is úgy tűnik, megérték a hányattatások, lábfájás, ácsorgás a makedón határon (a görögök amúgy nem mondják, hogy Macedónia, helyette Skopjénak hívják), mert végre találkozhattam eddig plátói szerelmemmel, Korfuval. Mivel Durrel nyomán szerettem bele, akaratlanul is mindent a Családom és egyéb állatfajtákhoz hasonlítok, és azt kell mondjam, minden épp olyan, mint ahogy ő leírta. Leszálltunk a kompról, kiabáltak a taxisok, bár esetünkben nem azért, hogy klienst fogjanak (nyilvánvaló volt, hogy mindükre szükség van a rengeteg emberhez és azok rengeteg cuccához), hanem hogy elosszanak minket a szerint, ki melyik hotelbe megy, röpködtek a sirályok, sütött a nap, zajlott az élet a kikötőben.
Onnan a hoteleinkbe vittek minket, mármint azokba, ahol dolgozni fogunk, hogy megnézzük, mi a helyzet, megtudjuk, mikor lesz vacsi, ilyesmi. Akkor találkoztunk először Yianis nevű menedzserünkkel, akinek legfőbb ismertetőjele, hogy mindig várni kell rá, bizonyára, mert tele van melóval, meg ilyesmi, de az is lehet, hogy csak kicsit kényelmes, mint a mediterrán férfiak állítólag. Onnan meg hoztak minket a szállásunkra, amire igazán nem panaszkodhatunk, tudunk főzni, ha megunjuk a szállodai kosztot, van meleg víz, még wifi is, ha az istenek is úgy akarják, és a megfelelő varászasztal megfelelő oldalára ülünk. Ennek ellenére lehet, hogy költözünk, mert itt csak hatan vagyunk, mindenki más egy másik helyen lakik, ahova kicsit drága elbuszozni. De ez még alakul, maradjunk a tényeknél, jelenleg itt lakunk:
A mai napomról már nem tudok képekkel szolgálni, délután már dolgoztam a konyhán, és szerintem többet csináltam ez alatt az egy nap alatt, mint a két hét konyhai gyakorlat alatt a Campusban. Voltam kirakatban is,én cserélgettem a reszókat, iz. badellákat (nem vendéglátósoknak: azokat a nagy, szögletes fém cuccokat, amiknek sose gondolkoztatok még a nevén, pláne nem görögül) a melegítőpultban, a szakács Spiro szerint ügyesen, merthogy sose fogyott el a kaja. Igen, az is igaz, hogy Korfun mindenki Spiro, ez alól kivételt csak a Costasok jelentenek, plusz Yianis meg Pavlos, a séf. Ami a Spirokat és Costasokat illeti: előbbiből kettővel, utóbbiból hárommal találkoztam másfél nap alatt. Mi lesz itt még őszig...?
Akik recepteket kértek, azoknak üzenem, hogy igyekszem, de ma nem sokat láttam abból, hogy hogy készült a kaja, mert mire én fél 2-kor bementem dolgozni, a nagy része már készen volt, ami meg nem, abból én csak apróbb feladatokat kaptam, mint mondjuk hat kiló körte feldarabolása. Egy tanácsot azért adhatok: ne nyomjátok oda a kezeteket a melegítőpult tetejéhez, mert az fáj. Ha már itt tartunk, a kaja néha fura magyart szemmel, de attól még finom, nyilván a görög saláta a legjobb igazi fetával, de az a tengeri herkentyűs bigyó se volt rossz, amit ma kaptunk ebédre.
Kalandjaim itt egyelőre véget érnek, elküldöm ezt a bejegyzést, mielőtt a wifi istene úgy dönt, nem részesít tovább kegyeiben. Üdv mindenkinek, ha valaki kérdezné, mondjátok meg, hogy egyben vagyok :)
Ui.: További beszámolókért keressétek Vazult a vazulmennigorogbe.blogspot.com-on :)
Kalimera, Kaliszpera, ki mikor olvassa!
Lássátok feleim, itt az első bejegyzésem Korfuról.
A huszonórás buszút sosem volt kellemes, de egy OFZÉ-snak meg se kottyan az ilyesmi, akkor se, ha a rossz bal lába kiakad attól, hogy nem tudja hova tenni. Legnagyobb megdöbbenésemre még aludtam is vagy öt órát, úgyhogy azt kell mondjam, igazán fejlődőképes vagyok.
Amúgy is úgy tűnik, megérték a hányattatások, lábfájás, ácsorgás a makedón határon (a görögök amúgy nem mondják, hogy Macedónia, helyette Skopjénak hívják), mert végre találkozhattam eddig plátói szerelmemmel, Korfuval. Mivel Durrel nyomán szerettem bele, akaratlanul is mindent a Családom és egyéb állatfajtákhoz hasonlítok, és azt kell mondjam, minden épp olyan, mint ahogy ő leírta. Leszálltunk a kompról, kiabáltak a taxisok, bár esetünkben nem azért, hogy klienst fogjanak (nyilvánvaló volt, hogy mindükre szükség van a rengeteg emberhez és azok rengeteg cuccához), hanem hogy elosszanak minket a szerint, ki melyik hotelbe megy, röpködtek a sirályok, sütött a nap, zajlott az élet a kikötőben.
 |
| Korfu és én, még a kompról |
Onnan a hoteleinkbe vittek minket, mármint azokba, ahol dolgozni fogunk, hogy megnézzük, mi a helyzet, megtudjuk, mikor lesz vacsi, ilyesmi. Akkor találkoztunk először Yianis nevű menedzserünkkel, akinek legfőbb ismertetőjele, hogy mindig várni kell rá, bizonyára, mert tele van melóval, meg ilyesmi, de az is lehet, hogy csak kicsit kényelmes, mint a mediterrán férfiak állítólag. Onnan meg hoztak minket a szállásunkra, amire igazán nem panaszkodhatunk, tudunk főzni, ha megunjuk a szállodai kosztot, van meleg víz, még wifi is, ha az istenek is úgy akarják, és a megfelelő varászasztal megfelelő oldalára ülünk. Ennek ellenére lehet, hogy költözünk, mert itt csak hatan vagyunk, mindenki más egy másik helyen lakik, ahova kicsit drága elbuszozni. De ez még alakul, maradjunk a tényeknél, jelenleg itt lakunk:
A mai napomról már nem tudok képekkel szolgálni, délután már dolgoztam a konyhán, és szerintem többet csináltam ez alatt az egy nap alatt, mint a két hét konyhai gyakorlat alatt a Campusban. Voltam kirakatban is,én cserélgettem a reszókat, iz. badellákat (nem vendéglátósoknak: azokat a nagy, szögletes fém cuccokat, amiknek sose gondolkoztatok még a nevén, pláne nem görögül) a melegítőpultban, a szakács Spiro szerint ügyesen, merthogy sose fogyott el a kaja. Igen, az is igaz, hogy Korfun mindenki Spiro, ez alól kivételt csak a Costasok jelentenek, plusz Yianis meg Pavlos, a séf. Ami a Spirokat és Costasokat illeti: előbbiből kettővel, utóbbiból hárommal találkoztam másfél nap alatt. Mi lesz itt még őszig...?
Akik recepteket kértek, azoknak üzenem, hogy igyekszem, de ma nem sokat láttam abból, hogy hogy készült a kaja, mert mire én fél 2-kor bementem dolgozni, a nagy része már készen volt, ami meg nem, abból én csak apróbb feladatokat kaptam, mint mondjuk hat kiló körte feldarabolása. Egy tanácsot azért adhatok: ne nyomjátok oda a kezeteket a melegítőpult tetejéhez, mert az fáj. Ha már itt tartunk, a kaja néha fura magyart szemmel, de attól még finom, nyilván a görög saláta a legjobb igazi fetával, de az a tengeri herkentyűs bigyó se volt rossz, amit ma kaptunk ebédre.
Kalandjaim itt egyelőre véget érnek, elküldöm ezt a bejegyzést, mielőtt a wifi istene úgy dönt, nem részesít tovább kegyeiben. Üdv mindenkinek, ha valaki kérdezné, mondjátok meg, hogy egyben vagyok :)
Ui.: További beszámolókért keressétek Vazult a vazulmennigorogbe.blogspot.com-on :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése