Beleléptünk az utolsó hétbe, amit itt töltök, és mivel pénteken dolgoztam utoljára, most már minden a last minute kiruccanásokról és az úti készülődésről szól.
Azt hihetnénk, ilyenkor már a kutya nem jön Korfura, pontosabban csak kulturált turisták, akiket a Szent Szpiridon templom jobban érdekel, mint a tengerpart, de ez nagy csacskaságnak bizonyult, már csak azért is, mert még mindig tökéletes az idő a pancsoláshoz. A szeptember elejére jellemző kevéske vendég, kis kajaadogok és másfél-két órás délutáni szünetek ideje szeptember közepére lejárt, és most megint annyian vannak a hotelben, mint júniusban, amikor idejöttünk. Nincs tele, de azért van mit csinálni. Csak a vendégsereg összetétele változott meg - nyáron tele voltunk nagy angol családokkal, sok gyerekkel, most meg, mióta elkezdődött az iskola, leginkább idős franciák és picigyerekes házaspárok jönnek. A kicsikkel nincs is semmi baj, minden nap összehaverkodtunk egy párral, az idős franciák viszont az őrületbe kergetik a konyhásokat és az éttermeseket egyaránt, leginkább azzal, hogy nem hajlandóak semmilyen idegen nyelvvel próbálkozni, viszont egyértelműnek veszik, hogy mi tudunk fraciául, úgyhogy a legtöbb még csak activityzni se hajlandó, hogy megértesse magát.
Tegnap hazament az itteni magyarok tetemes része, csak páran maradtunk, különböző indokokkal: Vazul és én azért, hogy biztosak lehessünk benne, hogy szabadok vagyunk, amikorra a jegyünk szól, továbbá abban, hogy megkaptuk a pénzünket; Zoli, Zsófi és Lya azért, mert még dolgoznak, Krisz meg azért, mert hétfőn repül. A két román animátor a kutyát nem érdekli, csak a levegőt rontják. Nyilván az összes görög azt hitte, én is ma megyek, többen már el is búcsúztak tőlem, bár Stefanos az egyetlen, aki többszöri elmondás után sem fogta fel, hogy maradok még egy hetet.
Az érzéseim vegyesek a hazamenetellel kapcsolatban, sőt, ez az érzelmi hullámvasút egész hasonló ahhoz, amin a kiutazásunk előtt ültem. Mennék is, maradnék is - de azért nyilván hazamegyek, és örülni fogok neki :)
Azt hihetnénk, ilyenkor már a kutya nem jön Korfura, pontosabban csak kulturált turisták, akiket a Szent Szpiridon templom jobban érdekel, mint a tengerpart, de ez nagy csacskaságnak bizonyult, már csak azért is, mert még mindig tökéletes az idő a pancsoláshoz. A szeptember elejére jellemző kevéske vendég, kis kajaadogok és másfél-két órás délutáni szünetek ideje szeptember közepére lejárt, és most megint annyian vannak a hotelben, mint júniusban, amikor idejöttünk. Nincs tele, de azért van mit csinálni. Csak a vendégsereg összetétele változott meg - nyáron tele voltunk nagy angol családokkal, sok gyerekkel, most meg, mióta elkezdődött az iskola, leginkább idős franciák és picigyerekes házaspárok jönnek. A kicsikkel nincs is semmi baj, minden nap összehaverkodtunk egy párral, az idős franciák viszont az őrületbe kergetik a konyhásokat és az éttermeseket egyaránt, leginkább azzal, hogy nem hajlandóak semmilyen idegen nyelvvel próbálkozni, viszont egyértelműnek veszik, hogy mi tudunk fraciául, úgyhogy a legtöbb még csak activityzni se hajlandó, hogy megértesse magát.
Tegnap hazament az itteni magyarok tetemes része, csak páran maradtunk, különböző indokokkal: Vazul és én azért, hogy biztosak lehessünk benne, hogy szabadok vagyunk, amikorra a jegyünk szól, továbbá abban, hogy megkaptuk a pénzünket; Zoli, Zsófi és Lya azért, mert még dolgoznak, Krisz meg azért, mert hétfőn repül. A két román animátor a kutyát nem érdekli, csak a levegőt rontják. Nyilván az összes görög azt hitte, én is ma megyek, többen már el is búcsúztak tőlem, bár Stefanos az egyetlen, aki többszöri elmondás után sem fogta fel, hogy maradok még egy hetet.
Az érzéseim vegyesek a hazamenetellel kapcsolatban, sőt, ez az érzelmi hullámvasút egész hasonló ahhoz, amin a kiutazásunk előtt ültem. Mennék is, maradnék is - de azért nyilván hazamegyek, és örülni fogok neki :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése