Tegnap reggel olyan korán keltem, mint legutóbb akkor, amikor délelőttre kellett mennem - dayoffon nem normális az ilyesmi, kivéve, ha az ember arra készül, hogy besétáljon Jeka fedőnevű barátnője elé a Green Bus Stationhöz. Mehettem volna busszal, persze, tudom én, de annyira szeretem az állomáshoz vezető háromnegyed órás sétát, és annyira vonzott a reggeli, hűvösebb levegő, hogy a világért ki nem hagytam volna. Így hát fülhallgatót és mp3-lejátszót ragadtam, és elindultam (majd egyszer lehet, hogy írok egy sokképes bejegyzést erről az útvonalról, igencsak a szívemhez nőtt). Épp az egyik közös kedvencünket hallgattam, amikor megpillantottam Jekát, hja, kérem, a stílus.
Az első dolgunk az volt, hogy átsétáltunk a San Rocco térre buszos térképet szerezni, mert az eddig beszerzett két Korfu-térképem nyomtalanul eltűnt. Ott összefutottunk konyhai nagyapámmal, a Christos szerint nem csak kicsit bolond Stefanosszal, akinek, mint kiderült, szintén dayoffja volt tegnap. Szokás szerint jó alaposan megszorongatta a vállam és megcsipkedte az arcom, mielőtt utunkra engedett volna. Stefanost egyébként úgy kell elképzelni, mintha Marlon Brando és Hofi közös unokája lenne, vagy a Corleone-család egyik sarja, aki túlságosan szeretett főzni ahhoz, hogy maffiózó legyen. Időnként kicsit ijesztő, főképp, amikor összeveszik Spiróval vagy Christosszal vagy Pavlosszal, esetleg mindhármukkal egyszerre (ami nem is ritka esemény), de egyébként imádnivaló jelenség. (Christos viszont leginkább egy szakácshentesnek öltözött ninjahentesre hasonlít.)
Szóval, elbúcsúztunk Stefanostól, megbeszéltük, hogy a régi erődöt vesszük célba. Ezúttal nyitásra érkeztünk, a jegyszedő bácsi éppen akkor tette ki a táblát, amin a nyitvatartás és a jegyárak szerepelnek. Itt elfogadták a nemzetközi diákigazolványt, úgyhogy csak 2 eurót fizettünk megspórolva ezzel másik kettőt.
(Itt majd lesz egy kép arról, ahogy a hídon állunk, de Jeka gépével készült, és még nem kaptam meg.)
Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy ez az erőd turista-szempontból sokkal jobb, mint az új, itt ugyanis nem csupán a kilátást kaptuk az eurónkért. Már maga a vár is sokkal szebben fest, nem is beszélve két kiállításról: a bizánci leletekről és egy Angelos Giallinas nevű XIX. századi görög festő korfui képeiről. Ezeket nyilván tilos volt fényképezni, de higgyétek el, érdemes volt megnézni.
Ebbe a templomba nem mehettünk be holmi munkálatok miatt. Már vártam, hol jön szembe valami ilyesmi, Pistivel közös átkunk ugyanis, hogy ahová elmegyünk, ott biztosan felújítanak valamit.
Hosszas kóválygás után felértünk az erőd tetejére. Kilátásban talán az új erőd nyeri a versenyt, de azért erre is megéri ránézni.
Jó darabig elüldögéltünk odafenn, úgy vélvén, kellemesebb pletykahelyet keresve sem találhatnánk. Aztán mégiscsak váltottunk, és lementünk egy kávézóba, név szerint az Akteionba, és lehűtöttük magunkat egy-egy fagyikehellyel. Az Akteion tulajdonosa minden bizonnyal ügyes ember, a helyválasztásban legalábbis, a teraszáról ugyanis egyik irányban az erődre, a másikban a kikötőre nyílik tökéletes kilátás. És még a fagyi is finom. Korfui turisták, ki ne hagyjátok :)
Az első dolgunk az volt, hogy átsétáltunk a San Rocco térre buszos térképet szerezni, mert az eddig beszerzett két Korfu-térképem nyomtalanul eltűnt. Ott összefutottunk konyhai nagyapámmal, a Christos szerint nem csak kicsit bolond Stefanosszal, akinek, mint kiderült, szintén dayoffja volt tegnap. Szokás szerint jó alaposan megszorongatta a vállam és megcsipkedte az arcom, mielőtt utunkra engedett volna. Stefanost egyébként úgy kell elképzelni, mintha Marlon Brando és Hofi közös unokája lenne, vagy a Corleone-család egyik sarja, aki túlságosan szeretett főzni ahhoz, hogy maffiózó legyen. Időnként kicsit ijesztő, főképp, amikor összeveszik Spiróval vagy Christosszal vagy Pavlosszal, esetleg mindhármukkal egyszerre (ami nem is ritka esemény), de egyébként imádnivaló jelenség. (Christos viszont leginkább egy szakácshentesnek öltözött ninjahentesre hasonlít.)
Szóval, elbúcsúztunk Stefanostól, megbeszéltük, hogy a régi erődöt vesszük célba. Ezúttal nyitásra érkeztünk, a jegyszedő bácsi éppen akkor tette ki a táblát, amin a nyitvatartás és a jegyárak szerepelnek. Itt elfogadták a nemzetközi diákigazolványt, úgyhogy csak 2 eurót fizettünk megspórolva ezzel másik kettőt.
(Itt majd lesz egy kép arról, ahogy a hídon állunk, de Jeka gépével készült, és még nem kaptam meg.)
Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy ez az erőd turista-szempontból sokkal jobb, mint az új, itt ugyanis nem csupán a kilátást kaptuk az eurónkért. Már maga a vár is sokkal szebben fest, nem is beszélve két kiállításról: a bizánci leletekről és egy Angelos Giallinas nevű XIX. századi görög festő korfui képeiről. Ezeket nyilván tilos volt fényképezni, de higgyétek el, érdemes volt megnézni.
Ebbe a templomba nem mehettünk be holmi munkálatok miatt. Már vártam, hol jön szembe valami ilyesmi, Pistivel közös átkunk ugyanis, hogy ahová elmegyünk, ott biztosan felújítanak valamit.
Hosszas kóválygás után felértünk az erőd tetejére. Kilátásban talán az új erőd nyeri a versenyt, de azért erre is megéri ránézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése