Bő egy hete készülök megírni ezt a bejegyzést, de valahogy sose vitt rá a lélek - aztán addig húztam, hogy most már kétheti cuccot kell öszevonnom úgy, hogy abból lehetőleg ne nagyregény legyen, csak kicsi. Az a mókás a dologban, hogy talán még sikerül is, mert legutóbbi három dayoffom nem kalandos volt, hanem csak úgy simán élvezetes. De azért egy pár szót megérdemelnek...
Múlt hét hétfőn és kedden egy teljesen szabadnapnélküli hét, 9 nap munka után kaptam offot, és semmi másra nem vágytam, csak hogy áztassam magam a tengerben, aztán ha megunom, kifeküdjek a partra, aztán visszamenjek a vízbe, és így tovább, és így tovább. Ezért aztán tökéletesnek tűnt Vazul és Krisz ajánlata, hogy hétfőn menjek velük Paleokastritsára. Volt rá esély, hogy Jeka is velünk tart, ő mindig hétfőn vagy kedden szabad, de végül nem jött, mert a keddet kapta meg - és ez már egy másik történet.
Busszal mentünk, természetesen, máshogy errefelé nemigen lehet közlekedni, ha az embernek nincs saját vagy ybérelt járműve, esetleg rengeteg ideje (gyalogolni). Eggyel a végáűllomás előtt szálltunk le, hogy Zoli javaslatát követve betérjünk a La Grotta bárba. Elhelyezkedését tekintve a La Grotta versenyezhet kedvencemmel, az Aktaionnal. Hosszú-hosszú lépcsőn lehet oda lejutni, a sziklák teraszain kellemesen el lehet ücsörögni egy-egy frappé, netán La Grotta Special kávé mellett (lásd a képet), miközben előttünk a tenger és aza látkép, ami miatt Paleokastritsát a legszebb korfui fürdőhelynek mondják. Ha pedig mindezt meguntuk, még mindig ott a víz, amibe belemehet, aki eléggé hidegtűrő. Merthogy a víz, na, az aztán hideg. Ha azt hiszitek, láttatok már ilyet, mert próbáltatok esős időben fürdeni a Balatonban, vagy az úszómedencében, amikor a víz hőmérsékletét már-már egyjegyűre csökkentették, nagyot tévedtek. Itt tényleg nagyon hideg a víz, bár ha egyszer eljutok Finnországba, nyilván kacagni fogok rajta. Mégis, bármilyen hideg, megéri belemenni kicsit, ha máshogy nem, hát lassan, centiről centire (ami a La Grottánál pont nem működik, mert hirtelen mélyül). Csudaszép, csudatiszta, és ha történetesen van búvárszemüvegünk, láthatjuk, mi minden lakik az alján. Vazul nagyjából az egész napot nézelődéssel és gyűjtögetéssel töltötte, mi Krisszel lustábbak voltunk, egyszer-egyszer körülnéztünk, aztán maradtunk a jól bevált úszás-napozás kombónál akkor is, amikor már áttelepültünk a main beachre a sok-sok turista közé.
Másnap következett Jeka újabb látogatása, ismét az első busszal, ám most nem gyalog mentem be, mert Kriszti is jött, és mert mindketten túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy korábban keljünk, mint amennyire feltétlenül szükséges. Afféle csajos napot csaptunk, frappét ittunk, gyrost ettünk, boltokat jártunk, mert Jeka naplót, Kriszti ruhát akart venni, kettőjük közül csak Jeka járt sikerrel.
Fél 2 körül Kriszti hazajött, mert nem érezte jól magát a meleg, a késői ebéd, a kevés víz, a fáradtság vagy ezek összessége miatt. Mi Jekával eltökéltük, hogy megtaláljuk a régészeti múzeumot, ha már így összejöttünk ketten, akiket érdekel (a többiekről: Csabi szabályosan hülyének nézett, hogy oda is el akarok menni). Korfun nem viszik túlzásba az útjelző táblák felállítgatását, úgyhogy félig-meddig dzsungelharcosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember megtaláljon valamit, valamint térképpel, iránytűvel és bennszülött vezetőkkel kell rendelkezni, de mi csupán a térkép és a kevés tábla segítségével is megtaláltuk a célpontot. Rettentő büszkék is voltunk magunkra, de aztán szembejött egy papiros, ami sokat elvett az örömünkből.
Bizony, felújítás, 2015 nyaráig. Az átok újra lecsap.
Ez után már csak kóvályogtunk egy sort, hátha véletlenül találunk valami érdekeset, de több attrakcióval nem találkoztunk, csak a városnak egy-egy részével, ami különösen tetszett - egy-egy sétálóutca, romos ház, hangulatos vendéglátóhely. Mivel még akkor is rengeteg időnk volt Jeka buszáig, eljöttünk ide, hozzánk, Krisztivel hármasban megnéztünk egy filmet, aztán feltettem Jekát a buszra, amihez szerencsére nem kellett bemennünk a Green Bus Stationig, mert itt is megáll, ha az ember elég erőszakosan integet.
Tegnapról még képeim sincsenek, bevallom, a fényképezőt el is felejtettem vinni. Dassiában pancsoltam Kingával, akiről eddig még nem esett szó, mert viszonylag ritkán találkoztunk - ő hidegkonyhás, én melegkonyhás vagyok, ő Gouviában lakik, én meg itt, Alykesben. Velünk jött az ő szomszédja, a görög Maria is, bár neki hamar el kellett mennie, minthogy dolgozott délután. Pancsolás után megettünk egy pizzát és megittunk egy sört, aztán hazajöttem kimosni a ruháimat (ami kézzel egész érdekes, de mindegy). És már vége is volt a napnak, ma meg már megyek dolgozni.
Annak, hogy a héten nem egyben kaptam a dayoffjaimat, az az oka, hogy ragaszkodtam a szombathoz, Pavlos pedig volt olyan kedves, hogy áttelepítette a csütörtökömet. Ja, hogy mi lesz szombaton? Hát a Szent Szpiridon-felvonulás, amire Krisszel két hónapja készülünk... és ami már egy másik bejegyzés témája lesz.
Múlt hét hétfőn és kedden egy teljesen szabadnapnélküli hét, 9 nap munka után kaptam offot, és semmi másra nem vágytam, csak hogy áztassam magam a tengerben, aztán ha megunom, kifeküdjek a partra, aztán visszamenjek a vízbe, és így tovább, és így tovább. Ezért aztán tökéletesnek tűnt Vazul és Krisz ajánlata, hogy hétfőn menjek velük Paleokastritsára. Volt rá esély, hogy Jeka is velünk tart, ő mindig hétfőn vagy kedden szabad, de végül nem jött, mert a keddet kapta meg - és ez már egy másik történet.
Busszal mentünk, természetesen, máshogy errefelé nemigen lehet közlekedni, ha az embernek nincs saját vagy ybérelt járműve, esetleg rengeteg ideje (gyalogolni). Eggyel a végáűllomás előtt szálltunk le, hogy Zoli javaslatát követve betérjünk a La Grotta bárba. Elhelyezkedését tekintve a La Grotta versenyezhet kedvencemmel, az Aktaionnal. Hosszú-hosszú lépcsőn lehet oda lejutni, a sziklák teraszain kellemesen el lehet ücsörögni egy-egy frappé, netán La Grotta Special kávé mellett (lásd a képet), miközben előttünk a tenger és aza látkép, ami miatt Paleokastritsát a legszebb korfui fürdőhelynek mondják. Ha pedig mindezt meguntuk, még mindig ott a víz, amibe belemehet, aki eléggé hidegtűrő. Merthogy a víz, na, az aztán hideg. Ha azt hiszitek, láttatok már ilyet, mert próbáltatok esős időben fürdeni a Balatonban, vagy az úszómedencében, amikor a víz hőmérsékletét már-már egyjegyűre csökkentették, nagyot tévedtek. Itt tényleg nagyon hideg a víz, bár ha egyszer eljutok Finnországba, nyilván kacagni fogok rajta. Mégis, bármilyen hideg, megéri belemenni kicsit, ha máshogy nem, hát lassan, centiről centire (ami a La Grottánál pont nem működik, mert hirtelen mélyül). Csudaszép, csudatiszta, és ha történetesen van búvárszemüvegünk, láthatjuk, mi minden lakik az alján. Vazul nagyjából az egész napot nézelődéssel és gyűjtögetéssel töltötte, mi Krisszel lustábbak voltunk, egyszer-egyszer körülnéztünk, aztán maradtunk a jól bevált úszás-napozás kombónál akkor is, amikor már áttelepültünk a main beachre a sok-sok turista közé.
Másnap következett Jeka újabb látogatása, ismét az első busszal, ám most nem gyalog mentem be, mert Kriszti is jött, és mert mindketten túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy korábban keljünk, mint amennyire feltétlenül szükséges. Afféle csajos napot csaptunk, frappét ittunk, gyrost ettünk, boltokat jártunk, mert Jeka naplót, Kriszti ruhát akart venni, kettőjük közül csak Jeka járt sikerrel.
Fél 2 körül Kriszti hazajött, mert nem érezte jól magát a meleg, a késői ebéd, a kevés víz, a fáradtság vagy ezek összessége miatt. Mi Jekával eltökéltük, hogy megtaláljuk a régészeti múzeumot, ha már így összejöttünk ketten, akiket érdekel (a többiekről: Csabi szabályosan hülyének nézett, hogy oda is el akarok menni). Korfun nem viszik túlzásba az útjelző táblák felállítgatását, úgyhogy félig-meddig dzsungelharcosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember megtaláljon valamit, valamint térképpel, iránytűvel és bennszülött vezetőkkel kell rendelkezni, de mi csupán a térkép és a kevés tábla segítségével is megtaláltuk a célpontot. Rettentő büszkék is voltunk magunkra, de aztán szembejött egy papiros, ami sokat elvett az örömünkből.
Bizony, felújítás, 2015 nyaráig. Az átok újra lecsap.
Ez után már csak kóvályogtunk egy sort, hátha véletlenül találunk valami érdekeset, de több attrakcióval nem találkoztunk, csak a városnak egy-egy részével, ami különösen tetszett - egy-egy sétálóutca, romos ház, hangulatos vendéglátóhely. Mivel még akkor is rengeteg időnk volt Jeka buszáig, eljöttünk ide, hozzánk, Krisztivel hármasban megnéztünk egy filmet, aztán feltettem Jekát a buszra, amihez szerencsére nem kellett bemennünk a Green Bus Stationig, mert itt is megáll, ha az ember elég erőszakosan integet.
Tegnapról még képeim sincsenek, bevallom, a fényképezőt el is felejtettem vinni. Dassiában pancsoltam Kingával, akiről eddig még nem esett szó, mert viszonylag ritkán találkoztunk - ő hidegkonyhás, én melegkonyhás vagyok, ő Gouviában lakik, én meg itt, Alykesben. Velünk jött az ő szomszédja, a görög Maria is, bár neki hamar el kellett mennie, minthogy dolgozott délután. Pancsolás után megettünk egy pizzát és megittunk egy sört, aztán hazajöttem kimosni a ruháimat (ami kézzel egész érdekes, de mindegy). És már vége is volt a napnak, ma meg már megyek dolgozni.
Annak, hogy a héten nem egyben kaptam a dayoffjaimat, az az oka, hogy ragaszkodtam a szombathoz, Pavlos pedig volt olyan kedves, hogy áttelepítette a csütörtökömet. Ja, hogy mi lesz szombaton? Hát a Szent Szpiridon-felvonulás, amire Krisszel két hónapja készülünk... és ami már egy másik bejegyzés témája lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése