Halak

A halak már szeptember eleje óta velünk vannak, csak valahogy sosem jutott eszembe írni róluk.

A Kisasszony mindenképp akart valami háziállatot, Mr Rochester meg igen válogatós ilyen téren, úgyhogy a végén a halak és a teknősök vívták a döntő párbajt, és a halak győztek, mert első ránézésre kisebb befektetésnek tűntek (anyagi szempontból legalábbis). Bevallom, nem örültem felhőtlenül az eredménynek, soha nem voltam halas típus (legfeljebb a konyhában), a teknősöket viszont kifejezetten kedvelem. Megjegyzem, annyit költöttünk még rájuk pluszban, hogy simán lehetett volna teknősünk is, de ezt akkor még nem tudtuk.

Szóval, megjött az akvárium, az a fajta, amihez adnak mindent, szűrőt, bugyborogtatót, fűtést, kutyafülét, másnap megjöttek a halak (tudtátok, hogy postai kiszállítással is lehet hálát venni?)... És itt követtük el az első hibát - a szűrőben még nem voltak bacik, mi meg beleraktunk az akváriumba egy csomó halat, lehet, hogy kicsit túl is etettük őket, és mire kettőt pislogtunk, a víz tele volt méreganyagokkal - ez akkor derült ki, amikor mérgemben vettem egy víztesztelő készletet -, plusz három halon kitört a darakór, amit mi whitespotnak hívunk, mert angol halas könyvet olvastam. És mivel ez így nem elég, kettétört a fűtőbigyó üvegburkolata (a darakóros halnak meg meleg kell), még még le is költöztettük őket a Kisasszony szobájából az én volt szobámba, mert túl hangos a bugyborogtató, lehetetlen aludni mellette. A három beteg halból kettő bele is halt a megpróbáltatásokba, ami jobban megviselt, mint ahogy az egy halnemszerető embertől elvárható.

Most már jól vannak, köszönik, már ami a maradékot illeti. A betta szabályosan barátságos, a múltkor majdnem kivettem az algatakarító szivaccsal, mert a világért sem ment volna arrébb.