30 Day Song Challenge Day 16

Day 16 - a song that you used to love but now hate: Jason Donavan - Sealed With A Kiss

Igazából csak azért szerettem, mert ez volt az első dalszöveg, amit letudtam fordítani. Benne volt az angolkönyvben, és szorgalmi volt. De persze már meg nem hallgatom magamtól :P

Az Olvasás 7 Hete - 4. hét: A liberális könyvmoly

"Kétfajta irodalom van, mondják. A magas meg a kommersz, mert ennek van egy ilyen gúnyneve. De nem becsülném le ezt a másikfélét sem. Bizonyos műfaji követelményeknek eleget téve kitűnő szórakoztató könyvet írhat a lektűr-író. Nem a szemét könyvről beszélek. A lektűr bizonyos értelemben veszélytelenebb, mint sok, magasröptű művészetnek nevezett halandzsa, hamis bálvány. Rejtő, Maugham, Graham Greene, Raymond Chandler, meg a többiek – remek írók. Remekírók. Jók."

(Kornis Mihály)

Ezzel az idézettel szinte le is tudhatnám az e heti bejegyzést - maximálisan egyetértek Kornissal, mivel a könyveket ugyanúgy nem szeretem címkézni, mint az embereket. Miért ne lehetne jó ember az, akire egy temetésen rájön a röhögőgörcs? Miért ne értékelhetné úgy az idegrendszere (meg a többi), hogy csak így tudja enyhíteni a feszültséget? Más meg sír. Ő így könnyít a lelkén. Megint máson nem látszik semmi, látszólag közönyös és halálosan nyugodt, pedig jobban szenved, mint az előző kettő együttvéve. Vagy egy másik példa: rosszabb ember egy mérnök, mint egy dietetikus? Vagy egy autószerelő jobb, mint egy szakács? És most jön a trükk, a hasonlat, ami legközelebb áll a szépirodalom-szórakoztató irodalom összehasonlításhoz: ki a jobb, a mérnök vagy az autószerelő, a dietetikus vagy a szakács?

Éppen ennyire látom értelmetlennek a szépirodalom összehasonlítását a szórakoztatóval. Egy jól megírt krimi vagy burleszk lehet olyan jó, mint bármelyik kötelező (vagy nem kötelező, de nagyon "szép") olvasmány. Mindeddig hiába töprengtem azon, mi választja el egymástól a két kategóriát. Ott van mondjuk a fantasy. A Gyűrűk Ura lényegében klasszikusnak számít, talán az irodalomtanárok is elismerik, elvégre hatalmas és nem kicsit pepecs munka eredménye az a komplex világ, amiben játszódik, és hát mégiscsak műfajt teremtett. De mondjatok nekem még egy fantasyt, aminek esélye van bekerülni az irodalomkönyvekbe, bármilyen jó legyen is.

Sorolhatnám a példákat millió meg egy műfajban, de nem fogom - remélem, ennyiből is érthető, mire gondolok: arra, hogy alapvetően nem hat meg, hogy valami "szép", vagy "szórakoztató", a határvonal úgyis vékony, és csak az tud köztük különbséget tenni, aki bemagolja, mi hová tartozik. Az én kis amatőr könyvmolyvilágomban a szórakoztató is lehet szép és a szép is lehet szórakoztató. Alább látható, ahogy bölcs barátom próbálja kibogozni a rejtélyt, ha már úgyis belerángattam ebbe a bejegyzésbe.

Ő persze nem tudja, amit én: hogy van könnyebb módja a tájékozódásnak. Úgy hívják, hogy Moly. Mindegy, hogy melyik kategóriába tartozik az adott könyv, az itteniek kíméletlenül, de kulturáltan leírják, mit gondolnak róla, és nem sértődnek meg, ha valaki másképp gondolkodik, legfeljebb rácsodálkoznak, milyen alacsony a kerítés az Isten állatkertjében. Nem egy könyv landolt már azért a kosaramban és a polcomon, mert a molyok agyondicsérték - és, ha jól emlékszem, még sosem csalódtam. És ha mindez még nem elég, lehet itt minden mást is, amiről egy könyvmoly álmodhat: csereberélni, eladni és kölcsönkérni, polcokra rendezni, katalógust vezetni a saját könyvekről, várólistát és kívánságlistát vezetni, sőt, az újabban már kihívásoknak nevezett "olvasós események" rávesznek, hogy elolvassak olyasmit, amire évek óta készülök, valamiért mégis félretettem. És akkor még nem is szóltam arról, hogy a Moly valóban közösség, olyan, mint egy nagy-nagy könyvklub, és igen, mi is összejárunk, találkozunk a többiekkel, akiket eddig nem ismertünk, támogatjuk egymást, néha örömet szerzünk egymásnak egy-egy meglepivel, drukkolunk egymásnak, ugratjuk egymást - és így tovább. Szóval, tessék molyolni, aki elkezdi, úgysem tudja abbahagyni, függést okoz ugyanis. Ez sem fizetett hirdetés, hanem egy függő áradozása valamiről, amiről nem tud leszokni (ép úgy, mint a könyvekről).

Az Olvasás 7 Hete - 3. hét: Az intuitív könyvmoly

Előző héten kiderült, hogyan halmozódnak a polcomon, asztalomon, ágyamon és mindezek mellett, a padlón az elolvasásra váró könyvek. Ezen a héten arról lebbentem le a fátylat, mi alapján döntöm el, hogy a sok könyörgő gyönyörűség közül melyik legyen a következő, és végül mi alapján értékelek.

Ami a kiválasztást illeti:

ha nem kötelez molyos esemény és nem kölcsönkönyvről van szó, a módszerem leginkább herripotteresnek mondható, pontosabban szólva ollivanderesnek. Nem, nem bolondultam meg, a párhuzam lényege abban áll, hogy ahogy a pálca választja a varázslót, úgy a könyv választja a könyvmolyt. Ennél tudományosabban nem tudom megmagyarázni, egyszerűen ráérzek, melyik könyvre van éppen szükségem, komolyra vagy szórakoztatóra, romantikusra vagy vérfürdősre, kemény- vagy puhafedelesre, magyar vagy angol nyelvűre, és akkor egyszer csak hopp! a kezembe veszek egy könyvet, megsimogatom a borítóját, elolvasom a fülszövegét, megszagolom, belelapozgatok - de akkor már tudom, hogy ő kell nekem. (Szaglászós elmebajom valószínűleg több könyvesbolti eladónak és vásárlónak, valamint könyvtárosnak szerzett már vidám perceket...)

Régebben ezzel el is dőlt, fogtam egy könyvet, és elolvastam, mostanság viszont gyakran megesik, hogy ha a kiválasztottam mégsem szippant be, vagy mást kívánok meg, belekezdek egy második, harmadik, x-edik darabba, és mire észbe kapok, halomban állnak mellettem a könyvek, és már az aktuális olvasmányaim közül is kihívás választani. Persze nem akkora, mint a teljes könyvtáramból, elvégre az aktuálisak általában különb

öznek egymástól, mint Dobby Fleur Delacourtól (hogy a herripotteres hasonlatoknál maradjak).

Az értékelés hasonlóan elmebeteg és tudománytalan módon működik.

Ha egy könyv beszippant,

nem számít, hogy utálom minden egyes szereplőjét (mint az Üvöltő szelek esetében), nem számít, hogy maratoni hosszúságú (mint mondjuk a Gyűrűk Ura), nem számít, hogy mindenki más utálta (mint az Igazolt hiányzást), öt csillagot fog kapni, és kész. Ha viszont van vele valami bibi, az oldalak számával egyre fogy

nak a csillagok, és csak hosszas töprengés után tudom eldönteni, szerettem-e egyáltalán azt a könyvet, vagy csak nem akartam félbehagyni. Ilyen bibi lehet a stílus (a Fogadó a Repülő Sárkányhoz például túl szép volt, az Anna Kareninával egyetemben), a helyesírás (nem minden könyv lát szerkesztőt, sajnos), az ócska fordítás, valamint az a tünetegyüttes, amit egy szóval csak dögunalomnak neveznék. 100 oldalt szoktam adni egy könyvnek, ha addig nem működik, komolyan elgondolkodom a félbehagyáson, de csak ritkán süllyedek odáig. Inkább pihentetem, belekezdek valami másba, és részletekben olvasom el, hogy legalább tudjam, mit kritizáltam...

Aztán, amikor a végére értem, kezdődik minden előről, jön megint a válogatás... és elnézést a Pottert nem kedvelőktől, de ez a kép még ide passzol :)

30 Day Song Challenge Day 15

Day 15 - A song that describes you: Kelly Clarkson - Breakaway

Igen, ismét erőteljes műfajváltás következik. De a szöveg remekül passzol az én kis álmodozó lelkemhez...

Az ezer daru... egy része

Újévkor megfogadtam, hogy meghajtogatom az ezer darut, hátha a japánoknak igaza van. Aztán született erre egy molyos esemény is, amihez képek szükségeltetnek az elkészült madarakról, úgyhogy úgy döntöttem, megmutatom őket, mielőtt elkészülnék minddel. A képek telefonnal készültek, úgyhogy sajnos nem a legjobb minőségűek, de a lényeg talán látszik.

A teljes daruállomány. A kolónia most éppen 212 madárból áll

Közlekedési osztály - Jegyeket, bérleteket kérem daruhajtogatásra felmutatni

Oktatási osztály - Idejétmúlt és elrontott jegyzetek, fénymásolatok, órarendek

Büfé - Teástasakok

Marketing osztály - szórólap, kupon, reklámújság

Pénzügyi és beszerzési osztály - Blokkok és elavult banki bizonylatok

30 Day Song Challenge Day 14

Day 14 - A song that no one would expect you to love: Slipknot - (Sic)

Valamiért első látásra mindenki azt hiszi, hogy én nem hallgatok metált és nem iszom dobozból a sört és nem szeretem a horrort. Azt mondják, nem úgy nézek ki. Erre csak annyit tudok mondani, Boborján módjára: pedig de!

No, kiabálj, Corey.

Az Olvasás 7 Hete - 2. hét: A mániákus könyvmoly

Kezdetben lőn a Fukar. Minthogy soha nem rendelkeztem hatalmas zsebpénz-összegek felett, nemigen vettem magamnak könyvet, csak néha, legikább szülinapra kapott vagy jutalompénzből. Akkoriban még csak vágyakoztam, ajándékba kaptam, kölcsönkértem, könyvtárba jártam... említettem, hogy elolvastam már a gyerekkönyvtár javát, nem? Akkoriban még idegenkedtem az e-könyvektől, csak papíralapút olvastam, el sem tudtam képzelni mást.

Aztán...

Aztán főiskolás lettem, és felvettem a diákhitelt. Nem normális dolog ehhez kötni a könyvtáram drasztikus növekedését, de az, hogy mindig maradt belőle, és senki sem leste, mire költöm, és a Molyon csak jöttek és jöttek az újabb ajánlások, elindított a "lejtőn". Megismertem a szolnoki könyvesboltokat (és akcióikat), az antikváriumokat, köztük a kedvencemet, ahol még kottát meg hangszereket is árulnak, szóval a fejemben szinte a menny szinonimája. Az elmúlt két évben tehát elkezdtem könyveket venni, és örömmel jelentem: szinte semmit sem az eredeti áron, sőt, némelyiket a borítóra nyomtatott horribilis összeg töredékéért. Elért a könyvmolyok sorsa: a könyvtáram csak dagad és dagad, és soha nem érek a végére...

...amiben az is szerepet játszik, hogy rákaptam az e-könyvekre. Nem hazudok, bevallom, még mindig jobban szeretem a "hagyományosakat", de néhány kedves felajánlásnak köszönhetően most kb. 1600 e-könyv csücsül a laptopomon, és gondolni sem merek arra, hogy nagyon-nagyon sok érdekel közülük...

...és a mániákus könyvmoly élete folytatódik, míg egyszer majd...

Ezt a sok mindenfélét persze rendszerezni is kell valahogy, és vérbeli Bakhoz méltón erre is megvan a magam (majdnem) kikezdhetetlen módszere. A könyveim témák szerint, azon belül szerzőnként csoportosítva csücsülnek a polcokon, aminek két hatalmas hátránya van:

1. Nem mindig elég egy polc egy kategóriának, ilyenkor vagy teljes átrendezés következik, vagy csúnya egymásra-pakolás.

2. Némelyik könyvről (pláne, ha még nem olvastam) nem könnyű eldönteni, melyik polcra is kerüljön.

És itt már muszáj megválaszolnom még egy kérdést, ami azt firtatja, szeretem-e a sorozatokat. Nem, kérem, én nem szeretem a sorozatokat. Imádom őket. Imádom, ahogy sorakoznak egymás mellett a hasonló könyvgerincek. Imádom az érzést, amikor hosszú (sokszor több éves) várakozás után megkaparinthatom a következő kötetet, és a történet folytatódik, mintha soha félbe se szakadt volna. Imádom azt az érzést is, amikor az utolsó hiányzó kötetet beteszem a többi közé, és végre teljessé válik a gyűjtemény.

Most képzeljetek ide egy vágyódó sóhajt, merthogy még csak Darren Shan Vámpír-könyveit és a Csodaidőket gyűjtöttem ki végig. Aki ajándékozni szeretne nekem, íme, néhány tipp: Anne Rice, Bartimaeus, Eragon (vagy Örökség, vagy mi), Darren Shan démonosai, Fable halkirálynői és vismajorjai, és még sorolhatnám... de inkább megyek vissza olvasni.