Karácsony mindenhol

Ha valamikor, hát ilyenkor (túl) sok minden történik, és ha az ember mindenkivel egyformán jó fej akar lenni, előfordulhat, hogy hat nap alatt háromszor is karácsonyi vásárban találja magát. Mint én. Két gyerekkel, rochestertelenül, mert ő vagy dolgozott, vagy épp kialudta az éjszakai műszakot.

Az első a városi volt a Market Streeten, még november végén. Jó korán mentünk (korán alatt reggel 10 órát értek, ami csak azért korán, mert akkor kezdődött az egész), hogy ne maradjunk le a Leicestershire Co-op Bandről - akikről kár is lett volna lemaradni - és az Ashby Music Schoolból összeterelt gyerekekről - akiket akár ki is hagyhattunk volna, de ne legyek már undok.

Maga a vásár inkább volt gasztronómiai, mint karácsonyi vásár, a kötelező forróitalos (ó, az a hot cider) mellett voltak lekvárosok, pástétomosok, pitések, kenyeresek, édességesek, minden, mi szem-szájnak ingere. Az egyik pitéstől vettünk is ebédre szarvasosat meg bölényeset, ki fog főzni a vásárból hazaérve? ;)

Na meg, el ne felejtsem, találkoztunk a Mikulással. A Kis Herceg komoly fejlődésen ment keresztül tavaly óta, amikor is üvöltve kapaszkodott a kabátomba, hogy oda ne rakjam arra a gyanús szánra a mellé a fura fazon mellé; most lelkesen, bár kissé azért megszeppenve odamászott. 

Aztán volt egy az oviban is, igazán nagyon ovisoknak való időpontban: zárás után, este fél 7-től 8-ig. Szerencsére a karácsonyi lelkesedés elég volt, hogy a legtöbb gyereket életben és az elviselhetőség határain belül tartsa, de azért a hazafelé úton már volt nyávogás, hogy fáradtak - ami teljesen érthető, elvégre mire hazaértünk, normális rutin szerint már az esti mese vége felé kellett volna járnunk. Amúgy elvoltak, jól érezték magukat, az egyetlen igazán különleges dolog az volt, amikor mind kimentünk az udvarra, és a két legnagyobb csoport (fogjuk rá, hogy a középsősök és a nagyok, de mivel más a rendszer, igazán csak az eredeti preschool 1 és 2 fedi a dolgot) karácsonyi dalokat énekelt.

Végül aztán elmentünk az iskolaira is, mert hogy néz az ki, hogy oda már nem. Gyakorlatilag ugyanolyan volt, mint az ovis, sütik, édességek, tombola, egy kis kreatívkodás, semmi különös, de hát ezek ketten még harmadjára is tudták élvezni, úgyhogy végül is nem baj, hogy ott voltunk.

Poppy Appeal Concert

(Néha rádöbbenek, hogy olyan régen vagyok már itt, hogy vannak évente ismétlődő események, amik már nem jelentenek újdonságot.)

Az idei Poppy Appeal sokkal kellemesebb élmény volt, mint a tavalyi, és gondolkoztam egy darabig, hogy vajon miért. Aztán arra jutottam, hogy azért, mert a tavalyi pasas "konferálószövege" már-már háborús propagandának hangzott időnként, és kellemetlenül érintett, hogy az én országom en bloc gonosz. Idén viszont Adrian konferált, és persze, sorolt számokat meg történelmi tényeket, de a hősökre való emlékezésen volt a hangsúly, nem a háborún, ellenségeskedésen, nyírjuk-ki-a-másikat mentalitáson.

A hangverseny felépítése is más volt egy kicsit - nem keveredtek annyira a dudás meg a zenekari számok, mint tavaly, hanem gyakorlatilag elfeleztük a műsort - mindkét félidőt közös számmal kezdtük és zártuk, de ezen kívül a Seaforth Highlandersé volt az első félidő (míg mi a church hallban teáztunk), a miénk pedig a második. Adrian az angliai csata 75. évfordulójára alapozta a műsort, így leginkább ahhoz és a légierőhöz kapcsolódó darabokat játszottunk.

És nem is csak én éreztem magam jobban, mint tavaly - alighanem a közönség is, legalábbis úgy tippelem, hogy nem azért sírtak, mert annyira rosszak voltunk ;)

Halak

A halak már szeptember eleje óta velünk vannak, csak valahogy sosem jutott eszembe írni róluk.

A Kisasszony mindenképp akart valami háziállatot, Mr Rochester meg igen válogatós ilyen téren, úgyhogy a végén a halak és a teknősök vívták a döntő párbajt, és a halak győztek, mert első ránézésre kisebb befektetésnek tűntek (anyagi szempontból legalábbis). Bevallom, nem örültem felhőtlenül az eredménynek, soha nem voltam halas típus (legfeljebb a konyhában), a teknősöket viszont kifejezetten kedvelem. Megjegyzem, annyit költöttünk még rájuk pluszban, hogy simán lehetett volna teknősünk is, de ezt akkor még nem tudtuk.

Szóval, megjött az akvárium, az a fajta, amihez adnak mindent, szűrőt, bugyborogtatót, fűtést, kutyafülét, másnap megjöttek a halak (tudtátok, hogy postai kiszállítással is lehet hálát venni?)... És itt követtük el az első hibát - a szűrőben még nem voltak bacik, mi meg beleraktunk az akváriumba egy csomó halat, lehet, hogy kicsit túl is etettük őket, és mire kettőt pislogtunk, a víz tele volt méreganyagokkal - ez akkor derült ki, amikor mérgemben vettem egy víztesztelő készletet -, plusz három halon kitört a darakór, amit mi whitespotnak hívunk, mert angol halas könyvet olvastam. És mivel ez így nem elég, kettétört a fűtőbigyó üvegburkolata (a darakóros halnak meg meleg kell), még még le is költöztettük őket a Kisasszony szobájából az én volt szobámba, mert túl hangos a bugyborogtató, lehetetlen aludni mellette. A három beteg halból kettő bele is halt a megpróbáltatásokba, ami jobban megviselt, mint ahogy az egy halnemszerető embertől elvárható.

Most már jól vannak, köszönik, már ami a maradékot illeti. A betta szabályosan barátságos, a múltkor majdnem kivettem az algatakarító szivaccsal, mert a világért sem ment volna arrébb.