Akartam képeket is feltenni a templomi betlehemesről, de nem volt annyi eszem, hogy vigyek fényképezőt, a telefonos képek meg kritikán aluliak lettek, olyannyira, hogy eltekintek a közzétételüktől, úgysem látszik rajtuk semmi. Szavakban azért elmondom, hogy nagyon-nagyon jó kis előadás volt :)
A Tündérkeresztanya jött értünk hamar, hogy legyen parkolónk és ülőhelyünk, és jól is tette, mert már akkor, szűk fél órával kezdés előtt is rohamosan telt a templom. Ekkor már játszott egy kis zenekar, mindenféle karácsonyi dalokat, és ezúttal a kürtös kislány látványa volt az a tényező, amitől az amúgy is létező karácsonyi honvágyam először az egekbe ugrott. A Kis Herceg is már ekkor elkezdte táncelőadását, mindennemű zenére heves dülöngéléssel reagál, előbb-utóbb zenész lesz belőle ;)
A történet a szokásos volt: Betlehem, háromkirályok, pásztorok, Kisjézus. Aki a szereposztásért felelt, nem volt válogatós, az egyik királyt egy indiai kislány játszotta, Heródest meg egy fekete kisfiú. És az angyalok! Ha hihetünk a Tündérkeresztszülők szomszédjának, az egyikük csak két éves volt, onnan felfelé aztán akadtak mindenféle korúak. Voltak persze dalok is, olyanok is, amiket a közönség is énekelt, és ettől megint előkerült az a kellemes érzés, hogy ez itt egy közösség, nem csak egy csomó ember, akik történetesen egy templomba járnak.
Ezt erősítette meg az is, amit Tim, a lelkész mondott a végén: hogy hiába adjuk az aranyunkat, hiába építünk templomokat, hiába minden, Jézus csak annyit vár tőlünk ilyenkor, hogy együtt legyünk, és szeressük egymást.
Még karácsonykor megismerkedtem a Tündérkeresztanyáék lányával is, pontosabban csak a Tündérkeresztanyáéval, mert neki nem a Tündérkeresztapa az apukája. Egy nagyon kellemes lángosozós, forraltborozós, starwarsmaratont-félszemmel-nézős, beszélgetős délutánt töltöttem velük (és persze a kutyával, akiről most már tudom, hogy brie-i pásztorkutya). A Tündérkeresztapa (aki, félreértés ne essék, született angol) megkérdezte, hol tanultam meg ilyen jól angolul, ami nagyon jól esett, és kellemes egybeewsésként az is ezen a napon történt, hogy rájöttem: már természetesnek érzem, hogy angolul kommunikálok.
Most pedig 2 óra és 24 perc múlva véget ér 2013, és azon töprengek, mit is gondoljak erről a brutális évről. Egyáltalán nem bánom, hogy vége, nagyrészt utáltam, de igyekszem megfogadni a Once Upon a Time-beli Hófehérke tanácsát, és belekapaszkodni a jó pillanatokba a sok rossz között. Meg persze az sem utolsó szempont, hogy sokat tanultam és megedződtem, és edződöm még mindig.
Lássuk, mint hoz 2014.
A Tündérkeresztanya jött értünk hamar, hogy legyen parkolónk és ülőhelyünk, és jól is tette, mert már akkor, szűk fél órával kezdés előtt is rohamosan telt a templom. Ekkor már játszott egy kis zenekar, mindenféle karácsonyi dalokat, és ezúttal a kürtös kislány látványa volt az a tényező, amitől az amúgy is létező karácsonyi honvágyam először az egekbe ugrott. A Kis Herceg is már ekkor elkezdte táncelőadását, mindennemű zenére heves dülöngéléssel reagál, előbb-utóbb zenész lesz belőle ;)
A történet a szokásos volt: Betlehem, háromkirályok, pásztorok, Kisjézus. Aki a szereposztásért felelt, nem volt válogatós, az egyik királyt egy indiai kislány játszotta, Heródest meg egy fekete kisfiú. És az angyalok! Ha hihetünk a Tündérkeresztszülők szomszédjának, az egyikük csak két éves volt, onnan felfelé aztán akadtak mindenféle korúak. Voltak persze dalok is, olyanok is, amiket a közönség is énekelt, és ettől megint előkerült az a kellemes érzés, hogy ez itt egy közösség, nem csak egy csomó ember, akik történetesen egy templomba járnak.
Ezt erősítette meg az is, amit Tim, a lelkész mondott a végén: hogy hiába adjuk az aranyunkat, hiába építünk templomokat, hiába minden, Jézus csak annyit vár tőlünk ilyenkor, hogy együtt legyünk, és szeressük egymást.
Még karácsonykor megismerkedtem a Tündérkeresztanyáék lányával is, pontosabban csak a Tündérkeresztanyáéval, mert neki nem a Tündérkeresztapa az apukája. Egy nagyon kellemes lángosozós, forraltborozós, starwarsmaratont-félszemmel-nézős, beszélgetős délutánt töltöttem velük (és persze a kutyával, akiről most már tudom, hogy brie-i pásztorkutya). A Tündérkeresztapa (aki, félreértés ne essék, született angol) megkérdezte, hol tanultam meg ilyen jól angolul, ami nagyon jól esett, és kellemes egybeewsésként az is ezen a napon történt, hogy rájöttem: már természetesnek érzem, hogy angolul kommunikálok.
Most pedig 2 óra és 24 perc múlva véget ér 2013, és azon töprengek, mit is gondoljak erről a brutális évről. Egyáltalán nem bánom, hogy vége, nagyrészt utáltam, de igyekszem megfogadni a Once Upon a Time-beli Hófehérke tanácsát, és belekapaszkodni a jó pillanatokba a sok rossz között. Meg persze az sem utolsó szempont, hogy sokat tanultam és megedződtem, és edződöm még mindig.
Lássuk, mint hoz 2014.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése