Kezdetben csak az általam nemzeti sportnak titulált görög bigyókról akartam írni, de közben arra jutottam, a valós kép kedvéért (és mert sokan arra is kíváncsiak, én egyben vagyok-e), meg kell említenem, hogy két nap alatt lazán taccsra vágtam mindkét kezem, pedig családom és Jeka a megmondhatója, hogy nem szoktam magam se megégetni, se feldarabolni. Úgy tűnik, ennek vége, ahogy a nagymamáim által bálványozott puha kezeimnek is, ha így folytatom. A melegítőpultos incidensre már utaltam az előző bejegyzésben, azóta viszont történt más is: először levágtam a körmöt a bal hüvelykujjamról (az ujjam még megvan, hál' istennek), rögtön az után, hogy Christos megmutatta, hogyan tartsam az ujjaimat a biztonságosabb paradicsomdarabolás érdekében; aztán brutálisan beszakadt egy másik körmöm, ami minden bizonnyal feledhetetlen élménnyé teszi majd az elkövetkezendő napok munkavégzését.
Ennyit a fájdalmaimról, jöjjenek a görög nemzeti sportok.
1. Olvashattuk már Durrellnél is, hogy a görögök a vécépapírt nem húzzák le a csatornarendszer ilyen-olyan gyengeségei miatt... nos, ez azóta sem oldódott meg.
2. Miközben nálunk és tőlünk nyugatra egyfolytában hozzák a "nemdohányzók védelméről" szóló szabályokat, a görögöket nem zavarja senki tüdeje, ott dohányoznak, ahol rájuk jön - mindezt legálisan. Nálunk, gondolom, nem semmi büntetést kapna, aki a személyzeti étkezdében vagy az öltözőben rágyújt, nos, ez itt teljesen normális, ráadásul úgy tűnik, a görögök 99,9%-a dohányzik.
3. Ha erre járnátok, ne ijedjetek meg, ha valaki rátok kacsint, ez is afféle nemzeti sportnak tűnik. Először a menedzser kacsintgatott ránk, aztán az egyik Costas rám, amikor megismerkedtünk, akkor még azt gondoltam, nézd már, ki ne kezdjen velem, nem akarok én itt pasizni. Aztán némelyik mosogatós asszonyság is kacsingatott, úgyhogy megnyugodtam, nincs ennek semmi célja, csak amolyan bónusz a barátságos mosoly mellé. Vagy olyan jó csaj vagyok, hogy még a negyvenes-ötvenes nőknek is bejövök.
4. Kiabálás. A görögök egyszerűen képtelenek halkan beszélni, csak úgy zeng a konyha egész nap, és néha azt se tudni, most épp egymásnak estek, vagy csak megbeszélik, ki főzze a húsgombócot.
5. A HACCP figyelmen kívül hagyása, ha úgy kényelmesebb, és nem látja valami nagyfőnök. Szép példa erre, hogy már ténykedésem első óráiban megkaptam az utasítást: ha nem találok tiszta fedőt (kapaki), hozzak a hűtőből. Vagy az, amikor tegnap az F&B menedzser a műszak végén látta, hogy a Spirótól kapott spenótos canellonit eszegetem, rám szólt, hogy ne ácsorogjak már, üljek fel a munkaasztalra. Úgyhogy amíg a felszolgálók evőeszközt válogattak, Sophia mamáék pedig mosogattak, én ücsörögtem az asztalon, és ettem. Vazul meg is jegyezte, hogy örökké csak enni lát, mert azt is látta, amikor a szintén Spirótól kapott epermousse-t eszegettem. De szoktam dolgozni is, becsszó, ezt bánja az összes kezem :D
Lassan mennem kell ebédelni, aztán meg dolgozni, úgyhogy csókpuszi mindenkinek, gondoljatok szeretettel szegény körmeimre, amik már sosem lesznek a régiek...
Ennyit a fájdalmaimról, jöjjenek a görög nemzeti sportok.
1. Olvashattuk már Durrellnél is, hogy a görögök a vécépapírt nem húzzák le a csatornarendszer ilyen-olyan gyengeségei miatt... nos, ez azóta sem oldódott meg.
2. Miközben nálunk és tőlünk nyugatra egyfolytában hozzák a "nemdohányzók védelméről" szóló szabályokat, a görögöket nem zavarja senki tüdeje, ott dohányoznak, ahol rájuk jön - mindezt legálisan. Nálunk, gondolom, nem semmi büntetést kapna, aki a személyzeti étkezdében vagy az öltözőben rágyújt, nos, ez itt teljesen normális, ráadásul úgy tűnik, a görögök 99,9%-a dohányzik.
3. Ha erre járnátok, ne ijedjetek meg, ha valaki rátok kacsint, ez is afféle nemzeti sportnak tűnik. Először a menedzser kacsintgatott ránk, aztán az egyik Costas rám, amikor megismerkedtünk, akkor még azt gondoltam, nézd már, ki ne kezdjen velem, nem akarok én itt pasizni. Aztán némelyik mosogatós asszonyság is kacsingatott, úgyhogy megnyugodtam, nincs ennek semmi célja, csak amolyan bónusz a barátságos mosoly mellé. Vagy olyan jó csaj vagyok, hogy még a negyvenes-ötvenes nőknek is bejövök.
4. Kiabálás. A görögök egyszerűen képtelenek halkan beszélni, csak úgy zeng a konyha egész nap, és néha azt se tudni, most épp egymásnak estek, vagy csak megbeszélik, ki főzze a húsgombócot.
5. A HACCP figyelmen kívül hagyása, ha úgy kényelmesebb, és nem látja valami nagyfőnök. Szép példa erre, hogy már ténykedésem első óráiban megkaptam az utasítást: ha nem találok tiszta fedőt (kapaki), hozzak a hűtőből. Vagy az, amikor tegnap az F&B menedzser a műszak végén látta, hogy a Spirótól kapott spenótos canellonit eszegetem, rám szólt, hogy ne ácsorogjak már, üljek fel a munkaasztalra. Úgyhogy amíg a felszolgálók evőeszközt válogattak, Sophia mamáék pedig mosogattak, én ücsörögtem az asztalon, és ettem. Vazul meg is jegyezte, hogy örökké csak enni lát, mert azt is látta, amikor a szintén Spirótól kapott epermousse-t eszegettem. De szoktam dolgozni is, becsszó, ezt bánja az összes kezem :D
Lassan mennem kell ebédelni, aztán meg dolgozni, úgyhogy csókpuszi mindenkinek, gondoljatok szeretettel szegény körmeimre, amik már sosem lesznek a régiek...
