Halált megvető bátorsággal elmentem nyelvvizsgázni németből, egyelőre annyit jelentek ki (viszonylag) biztosan, hogy túléltem, azt csak halkan teszem hozzá, hogx talán még át is megyek. Addig is íme, egy újabb turvendes poszt arról, hogy hol szálltam meg és mit ettem, hátha egyszer felfedeznek, és valaki fizetni fog azért, hogy utazzak és írjak.
Amint megérkeztem Kecskemétre, rácsodálkoztam, hogy sokkal szebb, mint gondoltam. Rögtön ez után arra is, hogy az ott lakók egy elég jelentős része valószínűleg túl sokat ivott a híres-nevezetes barackpálinkából, mielőtt kilépett volna az utcára - három nap alatt számtalanszor törtek az életemre, időnként a zebrán, amikor nekem volt zöld a lámpa.
Guglimapsz a barátom, így megtaláltam, hol szálljak fel a buszra, miközben kinéztem helyeket, ahol lehet ennivalót szerezni. Amikor már a buszon ültem, örültem, hogy innen már nehéz lesz eltévedni, de én olyan tehetséges vagyok, hogy sikerült három megállóval előbb leszállni, úgyhogy ismét a guglimapsz felbecsülhetetlen segítségével közelítettem meg szálláshelyemet, a Pension munkásszállót. A neten becsszóra nem munkásszállónak hívták, amikor lefoglaltam.
Azt máris elmondom, kiknek nem ajánlom, hogy itt szálljon meg: azoknak, akik a gyalogos városnéző túrák hívei, és nem akarnak buszjegyre költeni, mielőtt belevágnak ebbe a tevékenységbe. A Pension ugyanis közel sem a belvárosban fekszik, kb. negyedóra buszozás és ugyanennyi gyaloglás kell hozzá, hogy odajussunk a Széchenyi térről, út közben alig három vasúti átkelőn átkelve, ebből csak kettőn buszal (aki mégis oda szándékozik menni, keressen engem, elmondom, hogyan). Csacsi voltam, kívülről nem csináltam róla képet, de máris lopok egyet a netről.
Barátságos gondnoknéni fogadott, megmutatta a szobámat, és ideadta a női mosdó-tusoló kulcsát, mondván, itt csak férfiak szoktak lakni, és hozzászoktak, hogy mászkálhatnak, amerre látnak. Remek, gondoltam magamban, akkor most elővesszük a kemény csaj részünket. Erre amúgy nem volt szükség, egy csenevész munkásemberrel találkoztam összesen.
A szobám olyan szépen illett az ilyen jellegű szálláshelyek tankönyvi definíciójához, hogy szinte kár is rá szót fecsérelni. Ágy, asztal, szék, mosdókagyló és hipermodern kiegészítő szolgáltatásként színes tévé a szobában (utóbbit még néztem is, olyan dögfáradt voltam esténként), közös tusoló és konyha a folyosó végén.
A szoba:
A konyha, amiből én csak a mikrót használtam (a képen nem látszik, de becsszóra volt), azt is csak vízmelegítésre, miután megtapasztaltam, milyen rossz a kávé az automatában, és vettem inkább háromazegybent:
És mielőtt beszúrnám a képeket a tusolóról, meg kell jegyeznem, hogy ez volt az egyetlen nagyon komoly hibája a helynek (ha nem számoljuk azt, hogy iszonyú messze van mindentől, a gyáraktól viszont nincs, és tulajdonképpen ez a lényege). Tisztaság volt mindenhol, ezek a képek viszont nem fogják azt a hatást kelteni, mert az összes lehetséges felületről úgy mállott a festék, hogy azt a Studi is megirigyelte volna (pedig az már valami).
És még egy érdekes megoldás: pénteken a gondnoknéni megkért, hogy rendezzem a számlát, mert ő másnap már nem lesz ott, és mivel más se, legyek szíves, zárjam be a házat, és tegyem a kulcsot... szóval oda, ahova kérte, nem akarok betörőket támogatni. Ennek aztán egyenes következménye lett, hogy én éjszakára magamra zártam mindent (egyedül a világ végén? naná, hogy magamra zárom), és reggel fél 8-kor a csengőre ébredtem, mert a már emlegetett úriember nem tudott bejönni, szegény.
Ami az evést illeti, általában konzerven és péksütin éltem, de egyszer bementem a Malomba, hogy valami főttet is egyek, és végül némi ananászos csirke és grillzöldség és a Grill Station mellett döntöttem. Határozottan nem volt rossz, még a zöldség is pont jó roppanós volt - de nem nyers -, viszont az ilyen helyek 90 százalékához hasonlóan itt is spóroltak a melegen tartással, és túlzás lenne azt állítani, hogy forró volt, amit kaptam. Ja, és szerintem nem kell ennyi olaj a grillezéshez, de nem értek hozzá, úgyhogy ezt csak úgy csendben.
Amint megérkeztem Kecskemétre, rácsodálkoztam, hogy sokkal szebb, mint gondoltam. Rögtön ez után arra is, hogy az ott lakók egy elég jelentős része valószínűleg túl sokat ivott a híres-nevezetes barackpálinkából, mielőtt kilépett volna az utcára - három nap alatt számtalanszor törtek az életemre, időnként a zebrán, amikor nekem volt zöld a lámpa.
Guglimapsz a barátom, így megtaláltam, hol szálljak fel a buszra, miközben kinéztem helyeket, ahol lehet ennivalót szerezni. Amikor már a buszon ültem, örültem, hogy innen már nehéz lesz eltévedni, de én olyan tehetséges vagyok, hogy sikerült három megállóval előbb leszállni, úgyhogy ismét a guglimapsz felbecsülhetetlen segítségével közelítettem meg szálláshelyemet, a Pension munkásszállót. A neten becsszóra nem munkásszállónak hívták, amikor lefoglaltam.
Azt máris elmondom, kiknek nem ajánlom, hogy itt szálljon meg: azoknak, akik a gyalogos városnéző túrák hívei, és nem akarnak buszjegyre költeni, mielőtt belevágnak ebbe a tevékenységbe. A Pension ugyanis közel sem a belvárosban fekszik, kb. negyedóra buszozás és ugyanennyi gyaloglás kell hozzá, hogy odajussunk a Széchenyi térről, út közben alig három vasúti átkelőn átkelve, ebből csak kettőn buszal (aki mégis oda szándékozik menni, keressen engem, elmondom, hogyan). Csacsi voltam, kívülről nem csináltam róla képet, de máris lopok egyet a netről.
Barátságos gondnoknéni fogadott, megmutatta a szobámat, és ideadta a női mosdó-tusoló kulcsát, mondván, itt csak férfiak szoktak lakni, és hozzászoktak, hogy mászkálhatnak, amerre látnak. Remek, gondoltam magamban, akkor most elővesszük a kemény csaj részünket. Erre amúgy nem volt szükség, egy csenevész munkásemberrel találkoztam összesen.
A szobám olyan szépen illett az ilyen jellegű szálláshelyek tankönyvi definíciójához, hogy szinte kár is rá szót fecsérelni. Ágy, asztal, szék, mosdókagyló és hipermodern kiegészítő szolgáltatásként színes tévé a szobában (utóbbit még néztem is, olyan dögfáradt voltam esténként), közös tusoló és konyha a folyosó végén.
A szoba:
A konyha, amiből én csak a mikrót használtam (a képen nem látszik, de becsszóra volt), azt is csak vízmelegítésre, miután megtapasztaltam, milyen rossz a kávé az automatában, és vettem inkább háromazegybent:
És mielőtt beszúrnám a képeket a tusolóról, meg kell jegyeznem, hogy ez volt az egyetlen nagyon komoly hibája a helynek (ha nem számoljuk azt, hogy iszonyú messze van mindentől, a gyáraktól viszont nincs, és tulajdonképpen ez a lényege). Tisztaság volt mindenhol, ezek a képek viszont nem fogják azt a hatást kelteni, mert az összes lehetséges felületről úgy mállott a festék, hogy azt a Studi is megirigyelte volna (pedig az már valami).
És még egy érdekes megoldás: pénteken a gondnoknéni megkért, hogy rendezzem a számlát, mert ő másnap már nem lesz ott, és mivel más se, legyek szíves, zárjam be a házat, és tegyem a kulcsot... szóval oda, ahova kérte, nem akarok betörőket támogatni. Ennek aztán egyenes következménye lett, hogy én éjszakára magamra zártam mindent (egyedül a világ végén? naná, hogy magamra zárom), és reggel fél 8-kor a csengőre ébredtem, mert a már emlegetett úriember nem tudott bejönni, szegény.
Ami az evést illeti, általában konzerven és péksütin éltem, de egyszer bementem a Malomba, hogy valami főttet is egyek, és végül némi ananászos csirke és grillzöldség és a Grill Station mellett döntöttem. Határozottan nem volt rossz, még a zöldség is pont jó roppanós volt - de nem nyers -, viszont az ilyen helyek 90 százalékához hasonlóan itt is spóroltak a melegen tartással, és túlzás lenne azt állítani, hogy forró volt, amit kaptam. Ja, és szerintem nem kell ennyi olaj a grillezéshez, de nem értek hozzá, úgyhogy ezt csak úgy csendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése