2011. augusztus 20., szombat

Az Olvasás 7 Hete - 7. hét: A kaotikus könyvmoly



Abban reménykedtem, hogy a hét végére megszáll az ihlet, ahogy rendesen szokott, de nem tette, úgyhogy ez egy szokatlanul rövid bejegyzés lesz, melyben bevallom, hogy nincsenek olvasási szokásaim. Legalábbis tér-idő, azaz időpont és helyszín szempontjából. Lazán elolvasok egy karácsonyi regényt tavasszal, és különösebb belső konfliktus nélkül elolvasok egy laza nyári limcsit a legszürkébb novemberi esőben. Nem zavar, ha nyüzsögnek körülöttem, úgy koncentrálok, mint a Szívek szállodája Rory Gilmore-ja, de attól sem kapok idegbajt, ha túl hullacsend van körülöttem, bár akkor azért kerítek valami zenét.
Olvasok tavasszal, nyáron, ősszel, télen, reggel, délelőtt, délben, este, éjszaka, hajnalban. Esőben, hóban, napsütésben, fagyban, kánikulában. Otthon, a suliban, mindenféle városokban, buszon, vonaton, villamoson, az utcán, az állomáson, a koleszban, a parkban, a strandon (ha nagy ritkán arra járok. Mindegy nekem, csak könyv legyen nálam - és az mindig van...


...És ezzel vége az Olvasás 7 Hetének. Köszönjük Andiamónak a szervezést, a vesződést, az idegbaj átvészelését, a kommenteket olvasva idegpróbáló feladat lehetett... Remélem, néha olvasni is élvezet volt a bejegyzéseket, nem csak megírni :)

2011. augusztus 19., péntek

Debreceni útinapló

(A blog turisztikai rovatát ezennel megnyitom.)

Megjártuk az uracskámmal Debrecent, és hát azt kell mondjam, ismét beleszerettem. A városba. Azt nem felejtettem el, hogy az uracskámat szeretem, őt látom ahhoz eleget.

Imádtam a nagy tereket, a széles utcákat, a csodaszép épületeket, a sok-sok zöld területet, hogy emberek nyüzsögnek az utcán, a Nagyerdőben, mindenhol, még hétköznap este is... Orosházi eszemmel alig felfogható, hogy egyes városokban van élet, nem csak a nejlonzacskót fújja a szél. Ezen a képen mondjuk leginkább autóval nyüzsögnek, de higgyétek el, voltak gyalog, biciklivel, gördeszkával, meg mindenféle egyéb járművel is. Bizony, még villamossal is. Oké, metróval nem, meg repülővel se, na.)


Megnéztünk persze mindent, amit illik, ez a kép a Nagytemplom tornyából készült például. Volt viszont, amit csak kívülről nézhettünk - a Déri múzeum és a Református Kollégium is zárva volt, az ajtajukra ragasztott papírok szerint felújítás miatt. Oké, a kollégiumot értem, mégiscsak iskola, nyáron célszerű babrálni vele. Na de a múzeum...? Mivel kívülről nem állványozták fel, gyanítom, belül folynak a munkálatok, amiket valószínűleg a tél sem zavarna... és amik talán várhattak volna a fő-fő-főszezon végéig, elvégre a pontos statisztikák ismerete nélkül is fogadni mernék, hogy ebben a két hétben a fél ország megfordul Debrecenben, Virágkarnevál volt-van-lesz, ugyebár, és ha már ott vannak, benéznek máshova is. Mondjuk a legnagyobb múzeumba. De ezt csak halkan mondom, elvégre én csak egy tapasztalatlan főiskolai hallgató vagyok, nem érthetek az ilyesmihez.
Ilyesmik fontolgatása nélkül is rosszul esett egyébként, hogy nem tudtunk bemenni, sok minden van odabenn, ami érdekelt volna, például némi Munkácsy, meg a családi pecsétgyűrű. Mérgemben most nem is a múzeumról teszek fel képet, hanem magamról, amint kedvenc ősünk szobra mellett pózolok (ő áll leghátul, a pap bácsi, könyvvel a kezében, még ha a könyv a képen nem is látszik).


Végezetül egy kis gasztroturizmus: ha már Debrecenben jártok (és miért ne járnátok, ha már annyira szép, és annyira jó ott lenni), menjetek el enni a Csokonai étterembe, a színházzal szemben. A pincérek jó fejek, az étel isteni finom, és akkorák az adagok, hogy csak az igazán edzettek tudják megenni egyszerre, amit eléjük tesznek (mint mondjuk Lajosom, aki hősiesen küzdött, és alig hagyott valamit a tányérján). Szégyen szemre én is elcsomagoltattam a főfogásom felét (de szó szerint a felét ám), és még egyszer jóllaktam belőle... Ez nem fizetett reklám ám, önkéntes vagyok, ahogy Tomori Gábor esetében is az voltam, amikor több olvasót szereztem neki a Molyon keresztül (ezúton is üzenem, hogy a következő könyvéből dedikált tiszteletpéldány jár nekem). És persze Debrecent is magamtól ajánlgatom ilyen bőszen - menjetek, menjetek, menjetek! De ne csak négy napra, mint mi - annyi nem elég rá...



2011. augusztus 14., vasárnap

Az Olvasás 7 Hete - 6. hét: A gyerekbarát könyvmoly


Klasszikus kontra kortárs, magyar kontra külföldi, regények kontra novellák - legalább annyira nehezemre esik összehasonlítani őket, mint a szépirodalmat a szórakoztatóval néhány héttel ezelőtt. Nem hiszem, hogy egyik jobb lenne, mint a másik, és úgy gondolom, csak az olvasó ízlése és látókörének szélessége szab határt annak, hogy melyik kategóriát választja - ha ugyan nem mindet.

Itt lép be a képbe az utolsó kérdés: az iskolai irodalomórák és az ifjúság. De még jóval az iskola előtt a szülők, akik természetesen szintén hatnak a gyerekeik ízlésvilágára és érdeklődésére. Annyian csépelték már ezt a témát (és nem csak most, az Olvasás 7 Hetén), hogy szinte szégyellem leírni, de úgy tűnik, muszáj, mert hiába koptatja a száját mindenki, alig változik valami, vagy ha változik, nem feltétlenül a könyvszeretet irányába. Úgyhogy leírom millimodjára: ha egy gyereknek olvasnak esti mesét, ha azt látja, hogy a szülei olvasnak, előbb-utóbb elkezdi utánozni őket, és ő maga is kipróbálja, és - jobb esetben - rá is kap. Sok-sok blogger írta az első héten, hogy a szülei olvasásszeretete miatt kezdett el maga is olvasni, úgyhogy nem hiszem, hogy ez csak üres hablaty lenne, ami igyekszik a szülőkre hárítani a felelősséget. Az sem újdonság, hogy a gyerekek egész pici korukban a legfogékonyabbak, még az előtt, hogy az iskolába kerülnének. Ha ilyenkor elhiszi, hogy olvasni jó dolog, szerintem mindenképp jobb kedvvel vág neki a betűk megismerésének.


És akkor jöhet az iskola és a kötelező olvasmányok réme. Félreértés ne essék, alapjáraton
nem vetem el a kötelező-rendszert, de amíg olyan könyveket olvastatnak a kisdiákokkal, amiket nem értenek vagy nem tudnak átérezni, addig aligha van értelme. Nem hiszem, hogy nincsenek olyan darabjai az értékes irodalomnak, ami nem fekszi meg egy gyerek gyomrát, amit nem tudna élvezettel olvasni, bevezetésként a későbbi, nehezebb olvasmányokhoz. Írni is, számolni is fokozatosan tanulunk meg, miért nem lehet ezt a fokozatosságot átvinni
a kötelező irodalomba is? Hogy személyes példát mondjak: harmadikos koromban a Tüskevár volt a kötelező, és rettenetesen utáltam, mert úgy láttam, nem történik benne a világon semmi azon kívül, hogy csillognak a pókhálón a harmatcseppek, meg Tutajos néha elmegy horgászni. Lehet, hogy nagyon jó könyv, de azóta se vitt rá a lélek, hogy leellenőrizzem, vagy hogy egyáltalán a kezembe vegyem Fekete István bármelyik könyvét. Pedig lehet, hogy már szeretném. De nekem legalább nem az olvasástól magától ment el a kedvem, "csak" egy szerzőtől.
Jó lenne, ha valaki rájönne, hogy az nem működik, ha a mélyvízbe dobják azokat, akik még éppen csak megismerték a betűket - talán ez is segíthetne, hogy kevesebben utálják meg őket szinte a megismerésükkel egyszerre...

2011. augusztus 10., szerda

30 Day Song Challenge Day 18

Day 18 - A song that you wish you heard on the radio: Sonata Arctica - Replica
Sok ilyen van, persze, de most ez a legújabb kedvenc, és nemigen adják rádióban... Nem az a műfaj :P


2011. augusztus 8., hétfő

Zenemuzsika

Nem, ma nem lépek tovább a 18. napra, helyette viszont megmutatom, mit játszottunk ma próbán, hadd lássa mindenki, hogy nem lesz kutya a Szilveszteri Hangverseny.







(Jobb minőségben nem találtam sajna, de a lényeg talán hallatszik.)

2011. augusztus 6., szombat

30 Day Song Challenge Day 17

Day 17 - A song that you hear often on the radio: Bikini - Szép vagy
A Neo FM-en minden egyes nap leadják, vagy ha esetleg nem ezt, akkor egy másik, hasonlóan borzasztó Bikini-számot, legtöbbször ebédidő környékén. Már félnék, ha egyszer nem ezt hallanánk főzés, ebéd vagy mosogatás közben.


2011. augusztus 5., péntek

Az Olvasás 7 Hete - 5. hét: Az írogató könyvmoly

Ezen a héten Andiamo feltette azt a felelőtlen kérdést, hogy milyen könyvet írnánk a legszívesebben - én meg ugye nem csak írnék, írok is, vagy legalábbis próbálkozom. A kérdésre mondjuk így sem könnyű válaszolni, mert mindenfélét szeretek/szeretnék írni, amit olvasni is. Szívesen írnék jó horrort (csak félek, hogy inkább szánalmas lesz), krimit (de a nagy klasszikusok mellett abba még bele se mertem fogni), romantikusat (csak ne legyen csöpögős), fantasyt (csak ne tűnjön úgy, mintha valaki más világát másolnám), valami komolyat, amitől mindenkinek befelé nő a haja, és amit a legtöbben legszívesebben falhoz vágnának (csak ne legyen közhelyes és ne sikerüljön túl komolykodóra), vagy valami vicceset (csak tényleg vicces legyen). Mint a zárójelek szemléltetik, önbizalommal nem nagyon vagyok eleresztve, csak néha úgy teszek, mintha. De most nem ez a lényeg, zárjuk rövidre annyival, hogy dolgozom ezen is, húsz éve egyfolytában. Ma már szóba merek állni idegenekkel. Többnyire.
Az írás témát nem részletezem tovább, arról majd lesz egy külön bejegyzés (nem az Olvasás 7 hetén belül, hanem egy másik kérdéssor kapcsán, de lesz), inkább áteveznék arra, hogy vajon következtethetünk-e egy ember személyiségére az olvasmányai alapján. A kísérleti alany persze megint én leszek, elvégre senki más olvasási szokásait nem ismerem jobban.

Ha abból indulunk ki, amit olvasok, azt kell
mondjam, én egy jó humorérzékkel és meseszerű, néha romantikus ábrándokkal megáldott, stílusos-elegáns, időnként elvont sorozatgyilkos vagyok. Ki-ki döntse el, igaznak tartja-e ezt az állítást, annyit segítek, hogy szúnyogon kívül még nemigen öltem meg semmilyen élőlényt, legfeljebb véletlenül, mint Arthur Dent a Galaxis Útikalauzban. Úgyhogy könyörgöm, ne essetek pánikba.

Persze ennyire azért nem hülye a kérdés, és ha nem ilyen sarkosan nézzük, valamiféle következtetést azért levonhatunk az olvasási szokásokból, hiszen az ember nyilván nem olvas el olyasmit, ami nem érdekli (ha van egy kis esze). De továbbra is fenntartom, hogy óvatosan kell bánni ezekkel a követeztetésekkel - lásd az előző bekezdést.

Blogmarketing Tomori-módra és egyéb nyalánkságok

"Osztottam, szoroztam, összeadtam, kivontam, továbbá állásfoglalásra kértem Athost és Porthost, és mindezek után úgy döntöttem, hajlandó vagyok fontolóra venni a T. Olvasóközönség egyes tagjainak óhaját, és idővel esetleg mesélek majd a nemi életem érdekesebb történéseiről. Athos azt mondta, hogy a zűrös múlttal való szembenézés segíthet a zűrmentes jövő megalapozásában, Porthos pedig jónak látta ehhez hozzáfűzni, hogy a téma, főleg ha nem takarékoskodom bizonyos kifejezésekkel, jótékonyan befolyásolhatja a blogom látogatottságát, márpedig a cél éppen az, hogy minél több olvasóm legyen, és ezáltal minél több reflexióban legyen részem. (Az említett célt szem előtt tartva ezennel le is írom, mielőtt elfelejteném, hogy Porthos konkrétan a "szopni", "baszni", "kúrni", valamint a "szopás", "baszás", "kúrás" szavak minél gyakoribb használatára biztatott.)"

"...külön szeretettel köszöntöm mindazon olvasóimat, akik a "nemi betegség" keresőkifejezéssel találtak ide."

Nyugalom, eszem ágában sincs bővebben kifejteni a témát, pláne nem saját magamról szólva. A két idézet Tomori Gábor Nevezz Lucifernek című (pofátlanul jó) könyvéből való, és azért gépeltem be, hogy lássam, hatnak-e a Porthos által hatásosnak gondolt keresőszavak és -kifejezések. Szóval az idézgetés csak egy kísérlet, most pedig várok, nő-e az oldalmegjelenítések száma, és felbukkannak-e a szavak a statisztikában.
Őrült tudós kikapcs.

Lesz egyébként megint olvasós bejegyzés is, ezen a héten sem marad el, ám eddig mindenféle teendők akadályoztak a megírásában. Hol Szegeden voltam látogatóban Mano és Buffy albijában, ezt egybekötve egy molytalival (ahol Manón kívül Dün és Tataijucc volt jelen), hol Jekával és uracskájával catanoztam, hol sütit gyártottam a nagymamámmal ipari mennyiségben Pepe-nagybátyám lagzijára, hol nevezett nagybácsi menyasszonyának leánybúcsúján szürcsölgettem a mojitót... szóval, kifogásom van bőven. A lényeg, hogy lesz bejegyzés, komolyan. És előbb utóbb a Kritikára is megírom az Anna Kareninásat, ha lesz hozzá lelki erőm, és ha Mano megígéri, hogy az általam írtak ellenére is el fogja olvasni.