Kisebb projekt 1: Hajpánt
A Kisasszony elhagyta a hajpántját az iskolában, pedig épp növeszti a frufruját, úgyhogy nagyjából elengedhetetlen kellék volt. A városban csak egyszerű feketét találtam (jó, mindenhol nem néztem meg, hét ki ér rá egész nap hajpántot vadászni?), kezdeni kellett vele valamit, hogy ne legyen olyan unalmas. Először horgolni akartam rá valamit, de épp nem volt hozzá kedvem, mert mostanában nem kevés virágot meg egyéb apróságot horgoltam hasonló céllal, eladásra. Így aztán csak előkaptam a gombos dobozomat meg a pillanatragasztót, együtt kiválasztottuk a gombokat, és másfél perc múlva már kész is volt. Így lehet egy lányt bruttó öt perc alatt boldoggá tenni.
Kisebb projekt 2: Peyton szívek
A múltkori Cooper Leafes Ckae 'n' Crochet összejövetel előtt Denise megkért, hogy tervezzek be valami projektet, hogy horgoljunk is valamit (általában többet beszélünk, mint amennyit horgolunk :)) Végül felbukkant a Facebookomon a Peyton Hearts Project egy posztja, és tudtam, hogy megvan az igazi. A projekt lényege, hogy emberek kis szíveket készítenek, rájuk kötik a honlapról letölthető kis kedvességeket, aztán "elveszítik" őket valahol. Peyton állítólag egy amerikai fiú volt, aki 13 évesen öngyilkos lett, a program alapítói az öngyilkosságra és bullyingra próbálják felhívni a figyelmet - szerintem ha a szívecskéink mosolyt csalnak valaki arcára, már megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése