El kell keserítenem a Gilmore-rajongókat, ez a bejegyzés is az én életemről fog szólni. Így egy hónappal az események után. Komolyan találnom kéne egy hatékony önmotiváló módszert...
Megint úgy kezdődött, hogy a Kéktündérből előtört a networking-királynő. Olvasott egy cikket egy bizonyos Emily Owentől/ről, és feltétlenül fel akarta vele venni a kapcsolatot, hogy meghívja a templomi álláskeresők klubjába (aminek ő az egyik vezetője), esetleg javasolja előadónak Soul Caféra. Emily ugyanis nem kicsit inspiráló jelenség. Tizenhat éves korában II-es típusú neurofibromatózissal diagnosztizálták, azóta időről időre újabb meg újabb műtéteken esik át, és az egyikből úgy ébredt, hogy teljesen elveszítette a hallását.
Elvette ez a kedvét bármitől is? Ami azt illeti, igen, olyan is volt, és ő ezt tartja élete egyik fordulópontjának.
"Uram, nem szeretnék felébredni az altatásból. De ha igen, használj valamire."
Nos, felébredt, és azóta könyveket ír (és itt jöttem én a képbe, a Kéktündérnek ugyanis újabban az én író mivoltom a fixa órája). Eddig három jelent meg: 30 Days with Mary, 30 Days with Elijah és 30 Days with John címen. Rövidke idézetek a bibliai alakok elképzelt naplóiból, pár gondolattal és naponta egy-egy imával kiegészítve. Most olvasom az Elijah-t, néha jó alaposan pofánvág, úgyhogy határozottan nem rossz.
Ezen kívül előadásokat is tart, főleg egészségügyi dolgozóknak. Igen, beszélni tud, elvégre jó ideig hallott, és olyan tempóban olvas szájról, hogy bármiféle fennakadás nélkül lehet vele beszélgetni. Na jó, engem nem mindig értett - fel a kezekkel, kinek jutott már eszébe, hogy az akcentusok láthatóak is?
Emily Leicesterben él, és ez alkalmat adott, hogy meglátogassunk egy másik, sokkalta előkelőbb, ám jóval kevésbé beszédes személyt. Fogalmam sincs, otthon mennyi szó esett róla, ha esett egyáltalán, itt, a környéken elég nagy port kavart. 2013 februárjában bejelentették, hogy a nem sokkal az előtt megtalált, nem kifejezetten egészséges gerincű csontváz III. Richárd királyé. Hosszas vita után végül a leicesteri katedrálisban temették újra, bár a Yorkot jelképező fehér rózsák azért ott vannak körülötte.
Amikor mi mentünk, már nagyjából lecsengett az újratemetés utáni roham, így nem kellett sorban állnunk, és még láttuk is, amit akartunk.
A Kéktündér sajna csak aznap közölte, hogy ha már ott vagyunk, elmehetnénk a katedrálisba is, úgyhogy ezek most sajnos telefonos képek lesznek.
Megint úgy kezdődött, hogy a Kéktündérből előtört a networking-királynő. Olvasott egy cikket egy bizonyos Emily Owentől/ről, és feltétlenül fel akarta vele venni a kapcsolatot, hogy meghívja a templomi álláskeresők klubjába (aminek ő az egyik vezetője), esetleg javasolja előadónak Soul Caféra. Emily ugyanis nem kicsit inspiráló jelenség. Tizenhat éves korában II-es típusú neurofibromatózissal diagnosztizálták, azóta időről időre újabb meg újabb műtéteken esik át, és az egyikből úgy ébredt, hogy teljesen elveszítette a hallását.
Elvette ez a kedvét bármitől is? Ami azt illeti, igen, olyan is volt, és ő ezt tartja élete egyik fordulópontjának.
"Uram, nem szeretnék felébredni az altatásból. De ha igen, használj valamire."
Nos, felébredt, és azóta könyveket ír (és itt jöttem én a képbe, a Kéktündérnek ugyanis újabban az én író mivoltom a fixa órája). Eddig három jelent meg: 30 Days with Mary, 30 Days with Elijah és 30 Days with John címen. Rövidke idézetek a bibliai alakok elképzelt naplóiból, pár gondolattal és naponta egy-egy imával kiegészítve. Most olvasom az Elijah-t, néha jó alaposan pofánvág, úgyhogy határozottan nem rossz.
Ezen kívül előadásokat is tart, főleg egészségügyi dolgozóknak. Igen, beszélni tud, elvégre jó ideig hallott, és olyan tempóban olvas szájról, hogy bármiféle fennakadás nélkül lehet vele beszélgetni. Na jó, engem nem mindig értett - fel a kezekkel, kinek jutott már eszébe, hogy az akcentusok láthatóak is?
Emily Leicesterben él, és ez alkalmat adott, hogy meglátogassunk egy másik, sokkalta előkelőbb, ám jóval kevésbé beszédes személyt. Fogalmam sincs, otthon mennyi szó esett róla, ha esett egyáltalán, itt, a környéken elég nagy port kavart. 2013 februárjában bejelentették, hogy a nem sokkal az előtt megtalált, nem kifejezetten egészséges gerincű csontváz III. Richárd királyé. Hosszas vita után végül a leicesteri katedrálisban temették újra, bár a Yorkot jelképező fehér rózsák azért ott vannak körülötte.
Amikor mi mentünk, már nagyjából lecsengett az újratemetés utáni roham, így nem kellett sorban állnunk, és még láttuk is, amit akartunk.
A Kéktündér sajna csak aznap közölte, hogy ha már ott vagyunk, elmehetnénk a katedrálisba is, úgyhogy ezek most sajnos telefonos képek lesznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése