A karácsonyi hangverseny utáni értékelő e-mailben (közismertebb nevén Az E-mailben) Adrian már emlegette a következő, pontosabban a májusi koncertet, és hogy milyen műsort tervez akkorra. Akkoriban még úgy volt, hogy alkalomadtán hazaköltözöm, de a listát olvasva közöltem: májusig semmiképp. Jobbnál jobb filmzenéket sorolt fel, disneys túlsúllyal, mert a bevételt ezúttal a Rainbows gyermekhospice alapítvány kapta. A műsor ahhoz a listához képest elég sokat változott, de továbbra is kiérdemelte a "Legkirályabb Koncert Amin Itt Eddig Játszottam" címet. Vagy elfelejtettem lenyúlni a műsort a kottaállványról, vagy elhánytam valahova, úgyhogy nem tudom megmutatni, de volt minden A kis hableánytól a Star Trekig (amiről nem is tudtam, hogy ennyire jó a zenéje), örök kedvencemet, A Karib-tenger kalózait is beleértve. És ami még jobb, még jól is szólt, olyannyira, hogy Az E-mail szerint ez volt "hosszú idő óta az első koncert, amin akár csak kicsit ingatag pillanataink sem akadtak".
Viszont iszonyatosan hosszú volt, majdnem három óra, ami talán nem is lenne olyan sok, ha levonjuk belőle a szünetet és azt, amikor a Rainbows kórusa nagyon hamisan előadott pár Disney-dalt, na meg amikor beszéltek magáról az alapítványról... na de ismerjük a filmzeneszerzőket, megszállottan imádják a kürt hangját. Ezért mi egyrészt nagyon szeretjük őket, mert adnak nekünk játszani valót, másrészt viszont sírva fakadunk, amikor rájövünk, hogy A Birodalom visszavág (Nikki egyemberes szólójával) a legutolsó szám, leszámítva a ráadást, egy Indiana Jonest, amiben történetesen majdnem végig mi visszük a dallamot.
Jó, lássuk be, ezt csak a panaszkodás kedvéért mondom. Megérte. :)
