Spyridon mou

Újra pár napos késésben, de tényleg csak pár naposban, és igen izgalmas témával jelentkezem - bár a téma izgalmasságát kétségbe vonni látszik, hogy Kriszen, Jekán és rajtam kívül senkit sem hozott lázba az itteni magyarok közül az, ahogy körbehordozták egy több száz éve halott ember múmiáját. Minket viszont nagyon is lázba hozott, úgyhogy elmentünk, és megnéztük, hogyan is csinálják.

Kis zenészszívemet már a kezdet kezdetén, jóval a körmenet kezdete előtt megdobogtatta egy talpig fehérbe öltözött fúvószenekar látványa. Szegény Jeka (Kriszre ekkor még vártunk a buszmegállóban) kénytelen volt végighallgatni, ahogy lelkendeztem, milyen szépek, és milyen csudijó hangszereik vannak, és de jó nekik, én is akarok, ide nekem egy kürtöt márisazonnal. Akkor még azt gondoltam, ez lehet Korfuváros zenekara, nyilván ők vezetik fel a menetet. Később azonban kiderült, hogy bár tényleg részt vettek a felvezetésben, és az is lehet, hogy a helyieket képviselték, nem ők voltak az egyetlen zenekar. Rajtuk kívül négy, szebbnél szebb és nagyobbnál nagyobb zenekar sorakozott fel, én meg már nem is fáradtam az állam felemelésével, úgyis mindig leesett, inkább csak húztam magam után a földön, ahogy néztem, mennyien vannak. 9 kürt egy zenekarban? 7 sousafon? Két sornyi dob? Hát létezik ennyi egyáltalán? Aligha lehettek mind korfuiak, nem tudom, hogy férhetne el ennyi jó zenész egy ilyen pici szigeten, ha viszont mind idevalósiak, van itt valami, ami fúvóst (és, oké, ütőst) csinál minden másfeledik gyerekből. Az indulók kicsit vontatottnak tűntek a magyar indulókhoz képest, ám lehet, hogy csak az alkalom miatt vettek visszább a lendületből, nem ismerem annyira a görög indulókat, hogy ezt meg tudjam ítélni.
Lássunk egy-egy képet a zenekarokról.

Gyülekeznek a zöld-fehérek a San Rocco téren. Őket láttuk először.

A fekete-arany klarinétsor a keskeny kis utcában, ahonnan a menet indult:

Menetelnek a piros-fehérek. Ha erre téved valami OFZÉ-s, ajánlom figyelmébe a lábakat, milyen szép párhuzamosak - így kell menetelni, kérem.

A pirosak - talán a legnagyobb zenekar mind közül. Úgy is mondhatnám, a hétsousafonosok. Nem, tényleg nem ez a legjobb képem róluk, de ezen látszik a legjobban, mennyien vannak.

A kék-fehérek brutális méretű kürtsora:

Minden zenekar előtt ment egy pár fős, minden bizonnyal egyházi különítmény egy-egy Szent Szpiridont ábrázoló vagy legalább méltató zászlóval. Ezen nem holmi kis zászlócskát kell érteni, hanem gigantikus lobogókat, amiknek a hordozásához nem is mindig elég egy ember. A kedvenc képem ezekről a csoportokról éppen az, amelyik nem sikerült: a szemből sütő nap miatt oda a kép, de legalább úgy néz ki, mintha a Mennybe menetelnének ;)

Az ünneplésben nyilván a gyerekek is részt vettek. Ajánlom figyelmetekbe az edzőcipőjüket, ennyi kényelmet még a fenőttek is megengedtek maguknak - érdekes volt, ahogy kivillant az ünneplő ruhájuk (talárjuk? köpenyük? reverendájuk?) alól.

Ám az igazán nagy zászlókhoz igazán nagy emberek kellettek. Még nem tudtam eldönteni, Bud Spencer váltott egyházi pályára, vagy Durrellék Spirója, esetleg Tuck barát döntött úgy, hogy a keleti kereszténység jobban megfelel neki.

A zászlós csoportok és a zenekarok után jött még egy egyenruhás (egyenpólós, egyennyakkendős), nagyrészt fiatalokból álló társaság, akikről nem tudom, kik voltak, és akikről nem lettek jók a képek, úgyhogy nem is mutogatom őket. Utánuk következett Korfu teljes papsága, én legalábbis úgy tippelem, igen kevesen maradtak otthon. Jöttek a nagy, mindenféle színű és mintájú ruhákban, egyesek fekete kendővel (bár biztos nem ez a megfelelő szó), mások inkább koronára hasonlító süvegekkel, gondolom, attól függően, hol állnak a ranglétrán.

Velük kezdődött, ők még aligha másztak magasra, a termetükből ítélve:

Aztán jöttek ők...:

 ...az olyanok, mint ő (Jeka szerint Kajafás festhetett így valamikor):

...majd a "háromkirályok", ahogy Krisz elnevezte őket, bár utóbb kiderült, nem csak hárman vannak:

Éééééééés végül, tömjénfüst, katonák, éneklés és imák kíséretében megérkezett maga Szent Szpiridon, Korfu védőszentje. Utánaolvastam, azért érdemelte ki a címet ciprusi származása ellenére, mert amikor a törökök Korfut ostromolták, csodálatos módon megjelent (akkoriban már nagyon régen halott volt), és elijesztette az ellenséget.

A szentet persze követte a tömeg, néha énekelve, néha imádkozva, néha csak csendesen nézelődve, de sosem teljesen csendben - egy tömeg soha nem teljesen csendes, hát még ha görögökről van szó. Nem tudom, honnan jött ez a rengeteg ember, és hogyan férnek el hétköznapokon mindannyian a szigeten...

A templomba már nem követtük a hömpölygést, az majd egy másik kiruccanás célpontja lesz, amikor is megnézzük az ezüst gyűjteményt is, állítólag ez az egyik legnagyobb a világon vagy Európában, nem ó-emlékszem már pontosan, mit olvastam róla. Miután nagy nehezen kiszabadultunk a sodrásból - ekkora tömegben nehéz útirányt változtatni -, beültünk egy Coffee & Books névre hallgató kávézó-könyvesboltba, ami könyvesbolt és könyvcserélőhely lévén elhódította az első helyet az Aktaiontól kedvenc vendéglátóhelyeim listáján.

Kívülről:

Belülről:

Ez pedig én vagyok, amint az erre kitalált láncon leküldöm a rendelésünket a földszintre:

El sem hiszem, hogy a görög internettel vívott több napos harc után végre kész ez a bejegyzés... Remélhetőleg fel is tudom tölteni...

Három dayoff, egy bejegyzés

Bő egy hete készülök megírni ezt a bejegyzést, de valahogy sose vitt rá a lélek - aztán addig húztam, hogy most már kétheti cuccot kell öszevonnom úgy, hogy abból lehetőleg ne nagyregény legyen, csak kicsi. Az a mókás a dologban, hogy talán még sikerül is, mert legutóbbi három dayoffom nem kalandos volt, hanem csak úgy simán élvezetes. De azért egy pár szót megérdemelnek...

Múlt hét hétfőn és kedden egy teljesen szabadnapnélküli hét, 9 nap munka után kaptam offot, és semmi másra nem vágytam, csak hogy áztassam magam a tengerben, aztán ha megunom, kifeküdjek a partra, aztán visszamenjek a vízbe, és így tovább, és így tovább. Ezért aztán tökéletesnek tűnt Vazul és Krisz ajánlata, hogy hétfőn menjek velük Paleokastritsára. Volt rá esély, hogy Jeka is velünk tart, ő mindig hétfőn vagy kedden szabad, de végül nem jött, mert a keddet kapta meg - és ez már egy másik történet.

Busszal mentünk, természetesen, máshogy errefelé nemigen lehet közlekedni, ha az embernek nincs saját vagy ybérelt járműve, esetleg rengeteg ideje (gyalogolni). Eggyel a végáűllomás előtt szálltunk le, hogy Zoli javaslatát követve betérjünk a La Grotta bárba. Elhelyezkedését tekintve a La Grotta versenyezhet kedvencemmel, az Aktaionnal. Hosszú-hosszú lépcsőn lehet oda lejutni, a sziklák teraszain kellemesen el lehet ücsörögni egy-egy frappé, netán La Grotta Special kávé mellett (lásd a képet), miközben előttünk a tenger és aza látkép, ami miatt Paleokastritsát a legszebb korfui fürdőhelynek mondják. Ha pedig mindezt meguntuk, még mindig ott a víz, amibe belemehet, aki eléggé hidegtűrő. Merthogy a víz, na, az aztán hideg. Ha azt hiszitek, láttatok már ilyet, mert próbáltatok esős időben fürdeni a Balatonban, vagy az úszómedencében, amikor a víz hőmérsékletét már-már egyjegyűre csökkentették, nagyot tévedtek. Itt tényleg nagyon hideg a víz, bár ha egyszer eljutok Finnországba, nyilván kacagni fogok rajta. Mégis, bármilyen hideg, megéri belemenni kicsit, ha máshogy nem, hát lassan, centiről centire (ami a La Grottánál pont nem működik, mert hirtelen mélyül). Csudaszép, csudatiszta, és ha történetesen van búvárszemüvegünk, láthatjuk, mi minden lakik az alján. Vazul nagyjából az egész napot nézelődéssel és gyűjtögetéssel töltötte, mi Krisszel lustábbak voltunk, egyszer-egyszer körülnéztünk, aztán maradtunk a jól bevált úszás-napozás kombónál akkor is, amikor már áttelepültünk a main beachre a sok-sok turista közé.

Másnap következett Jeka újabb látogatása, ismét az első busszal, ám most nem gyalog mentem be, mert Kriszti is jött, és mert mindketten túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy korábban keljünk, mint amennyire feltétlenül szükséges. Afféle csajos napot csaptunk, frappét ittunk, gyrost ettünk, boltokat jártunk, mert Jeka naplót, Kriszti ruhát akart venni, kettőjük közül csak Jeka járt sikerrel.
Fél 2 körül Kriszti hazajött, mert nem érezte jól magát a meleg, a késői ebéd, a kevés víz, a fáradtság vagy ezek összessége miatt. Mi Jekával eltökéltük, hogy megtaláljuk a régészeti múzeumot, ha már így összejöttünk ketten, akiket érdekel (a többiekről: Csabi szabályosan hülyének nézett, hogy oda is el akarok menni). Korfun nem viszik túlzásba az útjelző táblák felállítgatását, úgyhogy félig-meddig dzsungelharcosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember megtaláljon valamit, valamint térképpel, iránytűvel és bennszülött vezetőkkel kell rendelkezni, de mi csupán a térkép és a kevés tábla segítségével is megtaláltuk a célpontot. Rettentő büszkék is voltunk magunkra, de aztán szembejött egy papiros, ami sokat elvett az örömünkből.

Bizony, felújítás, 2015 nyaráig. Az átok újra lecsap.
Ez után már csak kóvályogtunk egy sort, hátha véletlenül találunk valami érdekeset, de több attrakcióval nem találkoztunk, csak a városnak egy-egy részével, ami különösen tetszett - egy-egy sétálóutca, romos ház, hangulatos vendéglátóhely. Mivel még akkor is rengeteg időnk volt Jeka buszáig, eljöttünk ide, hozzánk, Krisztivel hármasban megnéztünk egy filmet, aztán feltettem Jekát a buszra, amihez szerencsére nem kellett bemennünk a Green Bus Stationig, mert itt is megáll, ha az ember elég erőszakosan integet.

Tegnapról még képeim sincsenek, bevallom, a fényképezőt el is felejtettem vinni. Dassiában pancsoltam Kingával, akiről eddig még nem esett szó, mert viszonylag ritkán találkoztunk - ő hidegkonyhás, én melegkonyhás vagyok, ő Gouviában lakik, én meg itt, Alykesben. Velünk jött az ő szomszédja, a görög Maria is, bár neki hamar el kellett mennie, minthogy dolgozott délután. Pancsolás után megettünk egy pizzát és megittunk egy sört, aztán hazajöttem kimosni a ruháimat (ami kézzel egész érdekes, de mindegy). És már vége is volt a napnak, ma meg már megyek dolgozni.

Annak, hogy a héten nem egyben kaptam a dayoffjaimat, az az oka, hogy ragaszkodtam a szombathoz, Pavlos pedig volt olyan kedves, hogy áttelepítette a csütörtökömet. Ja, hogy mi lesz szombaton? Hát a Szent Szpiridon-felvonulás, amire Krisszel két hónapja készülünk... és ami már egy másik bejegyzés témája lesz.