Elmebaj volt ez a december, munka, Szilard túlórái, az a sok minden, amit a gyerekek csinálnak ilyenkor az iskolában, ilyen-olyan időpontok, ajándékvásárlás, házátrendezés, hogy helyet csináljunk Pocoknak... Nehezemre esett karácsonyi hangulatba kerülni, pedig IMÁDOM a karácsonyt.
De ma reggel, ahogy felébredtem, és az ágyon fekve néztem a választott pasast, és hallottam, ahogy a sajátomnak-tartott gyerekek motoznak a szobájukban, és éreztem, ahogy a teljesen-a-saját babám mozog odabenn, meglátogattak Dickens karácsonyi szellemei.
Először a jelen karácsony szelleme emlékeztetett, hogy vegyek egy nagy levegőt, és ne akadjak fenn apróságokon, akkor sem, ha a gyerekeim megint nagyranőtt kisbabákként viselkednek. Hogy az én feladatom számukra is azzá tenni a karácsonyt, amit nekem mindig is jelentett.
Ez előhívta az elmúlt karácsonyok szellemét, a rengeteg karácsonyi emlékkel. Hogy mindig ugyanaz volt a menü, valahogy mégis mindig különlegesnek tűnt. Ahogy mindig mindannyian összegyűltünk enni, inni, játszani, együtt lenni. Hogy az ajándékok hajlamosak voltak mindig az után megjelenni a fa alatt, hogy Papi elment vécére, és hogy mindig elénekeltük a Mennyből az angyalt, mielőtt kibontottuk őket. Hogy Tata mindig azt mondta, "nagyon gazdag karácsonyunk van" (akkoriban nem is gondoltam a nem-olyan-gazdag karácsonyokra, amikben azelőtt valószínűleg része volt), és hogy ez már a kilencedik karácsony, amikor már csak az emlékeimben mondja. Hogy azt hittük, a Jézuska csönget, pedig csak Anya csörgött a konyhában, főzés közben. Hogy mindig gyertyát gyújtottunk azoknak az emlékére, akik már nem voltak velünk. Hogy milyen elveszett voltam, amikor először töltöttem tőlük távol a karácsonyt, egy összetört, gyászoló családdal, kétségbeesetten kapaszkodva a karácsonyi hangulat legkisebb foszlányaiba is.
Végül aztán megérkezett a jövő karácsonyainak szelleme, és ráébresztett, hogy jövő karácsonykor egy kilenchónapos fogja terrorizálni a karácsonyfát ("és beleharapni a mézeskalácsokba a karácsonyfán, mint Levente" - tette hozzá az elmúlt karácsonyok szelleme).
Akkor eszembe jutott, miért is szeretem a karácsonyt, felvettem a most már 3D-s hóemberes pólómat, és készen álltam, hogy levezényeljek egy újabb karácsonyt. És lehet, hogy most is távol vagyok a családom nagy részétől, de így is itt vannak velem - mert a menü itt is a régi karácsonyok menüje, mert gondoskodom róla, hogy itt is azokat a régi dalokat hallgassuk, mert még mindig gyújtok gyertyát, és mert még mindig ugyanazokat a régi vicceket emlegetjük fel, habár csak online vagy telefonon. És igazán úgy érzem, hogy nagyon gazdag karácsonyunk van - és még csak nem is a csodás ajándékokról beszélek, amiket kaptam.
Mesés karácsonyt kívánok mindenkinek - töltsétek a szeretteitekkel, remélem, sikerül legalább erre a pár napra lelassulni egy kicsit, hogy úgy igazán együtt tudjatok lenni.
De ma reggel, ahogy felébredtem, és az ágyon fekve néztem a választott pasast, és hallottam, ahogy a sajátomnak-tartott gyerekek motoznak a szobájukban, és éreztem, ahogy a teljesen-a-saját babám mozog odabenn, meglátogattak Dickens karácsonyi szellemei.
Először a jelen karácsony szelleme emlékeztetett, hogy vegyek egy nagy levegőt, és ne akadjak fenn apróságokon, akkor sem, ha a gyerekeim megint nagyranőtt kisbabákként viselkednek. Hogy az én feladatom számukra is azzá tenni a karácsonyt, amit nekem mindig is jelentett.
Ez előhívta az elmúlt karácsonyok szellemét, a rengeteg karácsonyi emlékkel. Hogy mindig ugyanaz volt a menü, valahogy mégis mindig különlegesnek tűnt. Ahogy mindig mindannyian összegyűltünk enni, inni, játszani, együtt lenni. Hogy az ajándékok hajlamosak voltak mindig az után megjelenni a fa alatt, hogy Papi elment vécére, és hogy mindig elénekeltük a Mennyből az angyalt, mielőtt kibontottuk őket. Hogy Tata mindig azt mondta, "nagyon gazdag karácsonyunk van" (akkoriban nem is gondoltam a nem-olyan-gazdag karácsonyokra, amikben azelőtt valószínűleg része volt), és hogy ez már a kilencedik karácsony, amikor már csak az emlékeimben mondja. Hogy azt hittük, a Jézuska csönget, pedig csak Anya csörgött a konyhában, főzés közben. Hogy mindig gyertyát gyújtottunk azoknak az emlékére, akik már nem voltak velünk. Hogy milyen elveszett voltam, amikor először töltöttem tőlük távol a karácsonyt, egy összetört, gyászoló családdal, kétségbeesetten kapaszkodva a karácsonyi hangulat legkisebb foszlányaiba is.
Végül aztán megérkezett a jövő karácsonyainak szelleme, és ráébresztett, hogy jövő karácsonykor egy kilenchónapos fogja terrorizálni a karácsonyfát ("és beleharapni a mézeskalácsokba a karácsonyfán, mint Levente" - tette hozzá az elmúlt karácsonyok szelleme).
Akkor eszembe jutott, miért is szeretem a karácsonyt, felvettem a most már 3D-s hóemberes pólómat, és készen álltam, hogy levezényeljek egy újabb karácsonyt. És lehet, hogy most is távol vagyok a családom nagy részétől, de így is itt vannak velem - mert a menü itt is a régi karácsonyok menüje, mert gondoskodom róla, hogy itt is azokat a régi dalokat hallgassuk, mert még mindig gyújtok gyertyát, és mert még mindig ugyanazokat a régi vicceket emlegetjük fel, habár csak online vagy telefonon. És igazán úgy érzem, hogy nagyon gazdag karácsonyunk van - és még csak nem is a csodás ajándékokról beszélek, amiket kaptam.
Mesés karácsonyt kívánok mindenkinek - töltsétek a szeretteitekkel, remélem, sikerül legalább erre a pár napra lelassulni egy kicsit, hogy úgy igazán együtt tudjatok lenni.
