Rá kell kapcsolnom, egy csomó mindenről kéne írnom, és ennek ellenére két hónapja színemet sem látta senki. Mármint a blogon. Amúgy nem vonultam el remetének, vagy ilyesmi. Mentségemre szóljon, hogy a valaha édes semmittevéssel töltött nyári szünet soha véget nem érő műszakká változott gyerekcsősszé változásom óta, és mire este 8 után a laptophoz jutok, már nem marad energiám értelmes, bővített, ne adj' Isten többszörösen összetett mondatok megalkotására. Az elmúlt pár nap viszont egész jól telt, meg már nagyon szégyellem magam, úgyhogy íme, csalós duplabejegyzés két hangversenyről.
De először is, megtaláltam az elveszettnek hitt Disney-műsort, íme, ez volt az:
Azóta azt is tudjuk, hogy 1167.95 fontot gyűjtöttünk össze a Rainbowsnak.
Sűrű volt a késő tavaszi-nyári szezon, tavaly mintha nem lettek volna ennyire közel egymáshoz a koncertek. Az első, amiről most írni szándékozom, egy szűk hónappal a disneys után, június 13-án volt, és az "A Night at the Movies" címet viselte. A műsor egy része még az előző anyagból származott, talán emiatt is volt, hogy kevesebben jöttek el, és mi is kevésbé lelkesedtünk. A csillagok sem egészen úgy álltak, ahogy kellett volna, mindenki fáradt volt, senkinek nem volt kedve semmihez, és aznap bizony becsúszott pár rossz pillanat, bár azért nem annyira botrányosan rossz, hogy abból a közönségnek is feltűnjön valami. A vájtfülűeket kivéve, persze.
A megmaradt számokon kívül ekkor Afrika volt a téma, egyik fuvolistánk, Katherine ugyanis nem sokkal később indult megmászni a Kilimandzsárót, azzal is a Help4Harryt támogatva.
 |
| Még a főpróbán (kürtsoros kép mindig kell!) |
 |
| Mondom, hogy kell! |
 |
| ...több is, biztos, ami biztos |
 |
| Talán nem lesz meglepő, ha közlöm, hogy ez már nem a hangversenyen készül |
A következő még rövidebb idő után, július 4-én jött, és azon a napon mi lehetett volna a téma, ha nem Amerika? Nekem mondjuk kicsit furcsa, hogy Angliában megüljük a függetlenség napját, de hát egye fene. Erre a műsorra néha kifejezetten húztuk a szánkat, sok volt benne a lassú szám, David állította, hogy ő néha azzal szórakoztatja magát, hogy fejjel lefelé teszi ki a tubaszólamot, mert akkor eltelnek a hosszú tartott hangjai azzal, hogy igyekszik kitalálni, mi lesz a következő hosszú tartott hang. Én, bevallom, különösen nélkülöztem minden lelkesedést azon a héten, hosszú hetem volt, alig aludtam, és majd' leborultam a színpadról a fáradtságtól, ráadásul épp aznap volt a két-három harminc fok feletti nap egyike, úgyhogy a meleg is az életünkre tört (emiatt történt az a botrányos dolog, hogy a fiúk-férfiak levették a zakójukat). Mindennek ellenére sokkal jobban sikerült, mint az afrikás, Adrian és a közönség legalábbis dicshimnuszokat zengett (bár én személy szerint meg voltam róla győződve, hogy végig pocsék teljesítményt nyújtottam).
ITT van egy videó is arról, ahogy a Somewhere Out There-t játsszuk a főpróbán.
