Van a könyvtárnak egy Wriggly Readers nevű, kicsiknek való, éneklős-verselős-mesélős programja, amit kinéztem már régen, csak oviidőben ugye nem tudtunk elmenni. Mióta neki nincs ovi, elvittem párszor a Kisasszonyt, és az első megszeppenésen élvezve nagyon élvezi. Ennek még semmi köze a szentivánéjhez, csak azért említem, mert akkor találtam rá az előadás szórólapjára, amikor egy ilyenre tartottunk. Ashbyben ugyanis egy épületben lakik a könyvtár és a Tourist Information Centre, úgyhogy ha megyünk, meg szoktam lesni, lesz-e valami érdekes.
Mivel Shakespeare iránti rajongásom nem csökkent, azonnal tudtam, hogy nekem erre el kell mennem, és vettem is jegyet, igaz, azt már az utolsó pillanatban. Szinte végig abban a szomorú hitben éltem, hogy egyedül kell mennem, de több Facebook-posztot és néhány személyes találkozást követően mégis akadt társaságom Amani néni és kisebbik fia és Adrianék személyében, sőt, a székcipeléssel sem kellett bajlódnom, mert Adrianék hoztak nekem (és ha nem ők lettek volna gyorsabbak, Amani néni ajánlott volna fel egyet). Sőt, Adrian azt is felvetette, hogy akkor már kóstoljuk meg a nyár óta a szekrényemben búsuló pálinkát.
Ha magyar agyatok úgy vélte, a "színház" és a "piknik" szavak nemigen férnek meg egy mondatban, felejtsétek el ezt a tévedést, és képzeljétek el, ahogy egy nagy csomó angol ül az Ashby Castle körül válltáskányira összecsukható, ám kényelmes székeken, néhányan takarókon, és az előadásra várva megeszik a kis dobozaikból az otthonról hozott vacsorát, majd körbekínálják saját körükben a nasit, esetleg felbontanak egy üveg bort, ahogy az az én társaságomban történt. A pálinkára az előadás szünetében tértünk rá, és azt kell mondanom, büszke voltam mindenkire, nem haltak meg, sőt, egészen derekasan állták a próbát (bár Jackie azért megengedett magának egy "oh my dear God"-ot). Szükségünk is volt a fűtőanyagra, itt ugyanis már erősen kezd ősz lenni, az este nagy részét kabátba burkolózva töltöttük. Fel is vetődött, hogy meg kéne kínálnunk egy kis pálinkával a térdnadrágban, nyitott mellénykében, mezítláb rohangáló Puckot.
Hogy a körítés mellett végre magáról az előadásról is szóljak: igaza volt a tourinformos néninek, a Chapterhouse Theatre Company tényleg nagyon jó, még ha Jackie-nek igaza is volt abban, hogy a Theseust és Oberont játszó színész többé-kevésbé egyféle hangon mondott végig mindent. Ugyanakkor ez az egyféle hang is tiszteletet érdemel, ugyanis mind hangosítás nélkül "harsogták" végig a darabot, aminek szerintem nem kellene akkora dolognak lennie, mint amekkora ebben a hangosításmániás világban - egy színész tudjon hangosan beszélni, nem? A legfontosabb mindezek mellett mégiscsak az, hogy megnevettetett, még sokkal jobban, mint a könyv változat. Még Adrian is jól szórakozott, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint eddig nem ismerte a darabot, és nem mindig tudta pontosan, mi is zajlik a színpadon.
A legelső kivételével a képek Amani nénitől származnak, itt is köszönet értük! :)
Mivel Shakespeare iránti rajongásom nem csökkent, azonnal tudtam, hogy nekem erre el kell mennem, és vettem is jegyet, igaz, azt már az utolsó pillanatban. Szinte végig abban a szomorú hitben éltem, hogy egyedül kell mennem, de több Facebook-posztot és néhány személyes találkozást követően mégis akadt társaságom Amani néni és kisebbik fia és Adrianék személyében, sőt, a székcipeléssel sem kellett bajlódnom, mert Adrianék hoztak nekem (és ha nem ők lettek volna gyorsabbak, Amani néni ajánlott volna fel egyet). Sőt, Adrian azt is felvetette, hogy akkor már kóstoljuk meg a nyár óta a szekrényemben búsuló pálinkát.
Ha magyar agyatok úgy vélte, a "színház" és a "piknik" szavak nemigen férnek meg egy mondatban, felejtsétek el ezt a tévedést, és képzeljétek el, ahogy egy nagy csomó angol ül az Ashby Castle körül válltáskányira összecsukható, ám kényelmes székeken, néhányan takarókon, és az előadásra várva megeszik a kis dobozaikból az otthonról hozott vacsorát, majd körbekínálják saját körükben a nasit, esetleg felbontanak egy üveg bort, ahogy az az én társaságomban történt. A pálinkára az előadás szünetében tértünk rá, és azt kell mondanom, büszke voltam mindenkire, nem haltak meg, sőt, egészen derekasan állták a próbát (bár Jackie azért megengedett magának egy "oh my dear God"-ot). Szükségünk is volt a fűtőanyagra, itt ugyanis már erősen kezd ősz lenni, az este nagy részét kabátba burkolózva töltöttük. Fel is vetődött, hogy meg kéne kínálnunk egy kis pálinkával a térdnadrágban, nyitott mellénykében, mezítláb rohangáló Puckot.
Hogy a körítés mellett végre magáról az előadásról is szóljak: igaza volt a tourinformos néninek, a Chapterhouse Theatre Company tényleg nagyon jó, még ha Jackie-nek igaza is volt abban, hogy a Theseust és Oberont játszó színész többé-kevésbé egyféle hangon mondott végig mindent. Ugyanakkor ez az egyféle hang is tiszteletet érdemel, ugyanis mind hangosítás nélkül "harsogták" végig a darabot, aminek szerintem nem kellene akkora dolognak lennie, mint amekkora ebben a hangosításmániás világban - egy színész tudjon hangosan beszélni, nem? A legfontosabb mindezek mellett mégiscsak az, hogy megnevettetett, még sokkal jobban, mint a könyv változat. Még Adrian is jól szórakozott, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint eddig nem ismerte a darabot, és nem mindig tudta pontosan, mi is zajlik a színpadon.
A legelső kivételével a képek Amani nénitől származnak, itt is köszönet értük! :)
