2015. november 8., vasárnap

Musicalek Ibstockban

Hurrá, Ibstock, hurrá, Palace! Hurrá, nem halljuk a fákat! Hurrá, nincs levegő!

De ne szaladjunk ennyire előre.

Az előző hangverseny után, az előző szezon végén és az új szezon elején valahogy úgy alakult, hogy alig jutottam el próbára. Hol otthon voltunk Magyarországon, hol Mr Rochester dolgozott, és így történt, hogy akkor láttam először az Ibstocki koncert anyagát, amikor két héttel a nagy nap előtt szégyenkezve bekullogtam próbára. Az az egy szerencsém volt, hogy musicalrészleteket játszottunk, nagy részüket ismertem, és így két próbával a hátam mögött is viszonylag megvalósítható volt a dolog, bár jó ideje számoltam olyan odaadással az ütemeket, mint akkor. Ehhez persze jöttek a Palace imádnivaló tulajdonságai, amiket már tavaly is agyondicsértem, meg hogy nem volt Matt, és márkész is volt a fergeteges hangulat. Ennek ellenére sem sikerült rosszul, tényleg nem, sőt.










2015. november 5., csütörtök

Iskola

Már előző tanév végén meg akartam írni ezt a bejegyzést, aztán valahogy mégse, de sebaj, úgysem változott sok minden. Tehát: mit csinálnak a kicsik egy angol iskolában?

Arról már írtam, hogy az első, előkészítő év, a "reception" valahol félúton van az ovi és az iskola között - kicsit írnak, kicsit olvasnak, kicsit számolnak, de a termük még tele van játékkal, és nem csak díszítésképp. Ebben az évben (tehát tavaly) minden héten-két hétben volt egy témájuk, és arra épült minden, amit csináltak. Konkrétan emlékszem egy Jégvarázs-hétre a téllel kapcsolatban, amikor tejesflakonokból építettek iglut, egy kalózos hétre, amikor hajót építettek dobozokból és egy vonatos-amerikás-utazós hétre, amikor vinniük kellett egy táskányi utazós cuccot, fogkefét, pénztárcát, játék fényképezőgépet, ilyesmit, és azt játszották, hogy vonaton utaznak az USÁ-ban, miközben észre sem vették, hogy megtanulták, hogyan működik ez a vonatozós dolog. Idén, a Year 1-ban már nem ennyire játékos a dolog, de még mindig témákra építenek, eddig az ősz és a harvest volt, ezen belül például az, hogy milyen gyümölcsök teremnek Angliában, és honnan jön a többi. Volt egy őszi házi feladatunk is, falevelekből készítettünk képeket, ezeket meg is tudom mutatni:




Az olvasáshoz nincs olyan borzasztóokos olvasókönyvük, mint nekünk volt (és amilyen, gondolom, most is van az otthoni elsősöknek), hanem a szintjüknek megfelelő mesekönyveket kapnak (direkt erre tervezett sorozatokból. Mássalhangzó-magánhangzó-mássalhangzós szavakkal kezdtek, aztán jöttek a nehezebbek szépen sorban. Amíg nem láttam, el sem tudtam képzelni, hogy tanulnak az angol gyerekek olvasni - hát, bevallom, pont úgy, mint mi. Vagy legalábbis majdnem. Csak ők nem egy-egy betűt tanulnak meg, hanem "sound"-okat, hangokat - az olyan egyszerűektől, mint a "t", az olyan egészen mókásakig, mint az "ough". Aztán persze ott van a millió szó, amire ezek a szabályos soundok nem használhatók, és akkor születnek a viccesen kiolvasott szavak. Tavaly gyakran kaptak új könyvet, sokszor hetente akár kétszer is, és a két gyakorlós mellé járt egy szülővel-olvasós mese is. Idén évszázadokig kell várni, mire újat kapunk, egy idő után inkább itthoni könyveken szoktunk gyakorolni, mert egyrészt elunjuk az életünket, másrészt a Kisasszony megtanulja kívülről, és csak akkor vesszük észre, hogy nem olvas, hanem fejből mesél, ha valamelyik szóra véletlenül rosszul emlékszik. (Amúgy is szoktunk panaszkodni a mostani tanító nénikre, a tavalyiak mindig mindenről szóltak, néha tartottak egy-egy napot, amikor be lehetett menni megnézni, mit csináltak addig - most alig tudunk valamit, és azt se tudom, hogy néz ki a termük.)
Van egy "reading record" nevű, amolyan üzenőfüzetféle valamijük, amibe szülő is, tanár is írhatja, hogy olvasott a gyerek, mi ment jól, mit kell kicsit jobban gyakorolni.

Az írástanulás gyakorlatilag ugyanaz volt, mint otthon, minden héten hazahozták az írásfüzetüket, és gyakorolni kellett azt a pár betűt, amit kaptak, aztán vissza kellett vinni. Ami a szavak írását illeti, azt nyilván trükkösebb, mert hát az angol az angol. Amíg nem tanultam angolul, soha nem értettem, miért vannak az amerikai filmekben betűzőversenyek - hát nyilván azért, mert nem olyan egyszerű leírni a dolgokat, mint magyarul. Minden héten kapnak egy adag szót, következő héten teszt, aztán reménykedünk, hogy nem felejtik el két hét múlva.

A matekot én kicsit kaotikusnak érzem, de lehet, hogy csak mert egész más rendszerű iskolába jártam. Ez is hazaküldős leckeként működik, úgynevezett Maths Clubok, matekklubbok formájában. Minden klubban mást kell megtanulni - elszámolni kettesével húszig, összeadni 10 alatti számokat, megtanulni a számpárokat, amiknek az összege 10, s a többi, s a többi. Tavaly nem volt határidő, akkor kellett visszavinni a papírt, amikor a gyerek megtanulta az adott feladatot, akkor letesztelték, ha ment, mehetett a következőre, ha nem, maradt a régi. Ennek következtében vannak gyerekek, akik még most is a tavalyi matekot nyögik - na persze nem a Kisasszony, ő volt az egyik (a kettőből!), aki időben befejezte. Idén már minden csütörtökön tesztelik őket, mármint azokat, akik már az idei anyagot tanulják, de maradt a rendszer, hogy ha megy, továbbmennek, ha nem, nem. Egyrészt ugye kedves, hogy nem nyomják beléjük erőszakkal a következő anyagot, amikor még az előzőt se tudják, de, kérdem én, hogy fogja végül mindenki mindet megtanulni?

Nos hát, így tanulnak ők, nagyjából. Mi eddig minden akadályt viszonylag lazán vettünk, büszke is vagyok :)