2014. szeptember 30., kedd

Új barátnő, és persze az iskola

Ész nélküli pótlásba kezdek ismét, túl szép lenne, ha minden este rá tudnám venni magam az írásra. Na de ami késik, az a MÁV.

Szóval, történt szeptember elején, amikor a Kisasszony még csak két-három órára járt iskolába, hogy épp egy órám volt a között, hogy őt elhoztam és a között, hogy mennünk kellett a Kis Hercegért. Ha hazajövünk, öt perc múlva fordulhattunk volna vissza, meg jó idő is volt, úgyhogy elvittem a játszótérre, az úgyis egy köpésre van az ovitól. Leraktam a cuccunkat egy padra, egy piknikasztal mellé, ahol láttam, és amíg ő csúszdázott, és nem igényelt segítséget olyasmikhez, mint a hintábaberakás-hintábólkivétel, le is telepedtem. Szemben ült egy lány, elviteles dobozból evett valamit és egy könyvet olvasgatott, azt gondoltam, biztos nem is anyuka, csak úgy gondolta, ez pont jó hely lesz megebédelni és kikapcsolni kicsit, ha már ilyen szépen süt a nap. Amikor leültem, eltette a könyvet, beszélgetni kezdtünk, és kiderült, hogy egyrészt nagyon is anyuka, épp a három év körüli kislányával volt ott (aki mellett van egy hétéves kisfia is), másrészt egy csomó mindenben hasonlítunk, és ő is nagyon tud örülni a felnőtt társaságnak, harmadrészt két sarokra lakik tőlünk. Mielőtt mi eljöttünk volna, telefonszámot cseréltünk. Egy hét múlva náluk vacsoráztam, még egy héttel később megint átmentem beszélgetni, és ennyi elég is, hogy nagyon-nagyon közel legyen a barátnő státuszhoz. Ja, nem mellesleg, hogy később is tudjátok, kiről van szó, Stefnek hívják, és Bulgáriából házasodott ide.

És, ha már úgyis emlegettem, az iskola. Most már több hete egész napra járunk, és nagyjából bele is szoktunk a rutinba. 8:50-től 15:20-ig tart, mennek a gyerekek a kék egyenpulcsijukban, és nagyon picinek tűnnek ahhoz képest, hogy már iskolába járnak. Persze ez az iskola nem olyan, mint az otthoni, sokszor még jobban hasonlít ovira, mint iskolára, de már elkezdtek írni-olvasni-számolni. Az olvasáshoz az iskolában kapnak egyszerű kis mesekönyveket, legtöbbször olyanokat, amikben a képről kell beszélni vagy amiben ugyanaz a pár mondat ismétlődik kisebb változtatásokkal, hogy mire a végére érünk, pár szó már megragadjon, Büszke vagyok a Kisasszonyra, csak úgy ragadnak rá a szavak, pedig mindig szörnyülködöm, mennyivel nehezebb angolul megtanulni olvasni, mint magyarul, elvégre angolul nem elég összeolvasni a betűket úgy, ahogy vannak...

A szakdogám óta is izgatja a fantáziámat az iskolai étkeztetés, úgyhogy arra is odafigyeltem, és megnyugodtam, hogy a témát eszembe juttató Jamie-sorozat óta nagyon sokat javítottak a dolgokon, itt legalábbis. Uzsonnára gyümölcsöt vihetnek vagy 30 pennyt, amiből vehetnek ott valami egészségeset, inni csak vizet, és bár magukat az ételeket nem láttam, az ebédmenü is elég jónak tűnik. Ja, és első évben ingyen van az ebéd. Mindenkinek. Mármint mindenkinek, aki nem azt a lehetőséget választja, hogy inkább visz szendvicset, de hát miért vinnénk szendvicset, ha kapnak valami jobbat?

(A következő bejegyzésben pedig kirándulni fogunk! :))

2014. szeptember 6., szombat

Az angolok és a somlói galuska

A máskor már emlegetett Alpha kurzus folytatódik - csak nem kurzusként, és valószínűleg nagyobb létszámmal, Holywell Life Pastorate néven. Ennek nyitásaként múlt vasárnapra a "főkolompos" Stephen és felesége, Stella barbecue-ra hívott minden régi és új résztvevőt, hogy kicsit megismerkedjünk, és nem mellesleg eltöltsünk együtt egy kellemes délutánt. A finomabbnál finomabb husikat és salátákat ők biztosították, annyit kértek, hogy a desszertet és az italt hordjuk össze. Nyilván nem bírtam magammal, és valami jó magyar sütit akartam vinni, ami azt eredményezte, hogy jó sokáig töprengtem, mi az, amit az itteni alapanyagokból is el tudok készíteni. A túrós dolgok eleve kiestek, pedig nagy kedvencem a Rákóczi túrós, és egy Dobos tortába se nagyon mertem belevágni - már nem félek a karamelltől, az égési sérüléseim is szépen meggyógyultak a vizsga óta, attól viszont annál inkább tartottam, hogy ronda lesz, elvégre még sosem sütöttem olyat, ha pedig ronda lesz, hogy vágok fel vele? A hosszas agyalás után végül a somlói galuska mellett döntöttem, és nagyon jó döntésnek bizonyult, alig maradt belőle (pedig nem kis adagot vittem), és többen még a csütörtöki templomi összejövetelen is dicsérték.

A gasztrós vonalat félretéve is nagyon jól sikerült a nap, ott voltak sokan a régebbi ismerősök közül is, és megismertem újakat is, például Sarah-t, aki nemrég költözött ide Hongkongból, hogy a fiaival legyen az utolsó középiskolai évükben. A fiúk eddig bentlakásosok voltak, úgyhogy most érdekes lehet nekik anyuval lakni :) A régebbiek közül pedig muszáj megemlítenem Shane-t, akiről eddig nem volt szó a blogon, pedig megérdemelné - Wolfram-szindrómás, emiatt vak, alig hall és súlyosan cukorbeteg, viszont nemrég ejtőernyőzött egyet, hogy gyűjtsön az alapítványnak, ami a hozzá hasonlókat támogatja. Ha ez így nem hangzik elég rémisztően, képzeljük még hozzá, hogy odafenn nem lehetett rajta a hallókészüléke, úgyhogy gyakorlatilag teljesen vakon és süketen csinálta végig, csak érintésekkel kommunikálva azzal, akivel együtt ugrott.

Még az időjárással is szerencsénk volt, az egész hetes november után megint nyár vége lett, végig sütött a nap, és a szél is csak úgy játékból fújdogált egy kicsit. Jobb nyárvégi összejövetelt álmodni sem igen lehetett volna.